Az epizodikus memóriát a kutatás során kétféle módon próbálták befolyásolni: megtévesztő kérdésekkel (külső inger) és hazugsággal. A három hétig zajló tesztek során kiderült, hogy a megtévesztő kérdéseknél erősebb volt az, ahogyan a hazugság eltorzította az emlékeket.
Utóbbira a Leedsi Egyetem és a Heriot-Watt Egyetem kutatói olyan kísérletet végeztek, amely előzményeként a résztvevőket egy egyszerű memóriateszt kitöltésére kérték. Az alanyok javában írták a válaszaikat a papírra, amikor szándékosan megzavarták a tesztet: valaki bejött a terembe, és kisebb szóváltásba keveredett a kísérlet vezetőjével arról, hogy ki foglalta le előbb az érintett szobát.
A szóváltás után az alanyoknak elmondták, hogy ez egy megrendezett jelenet volt, egyik részüket megkérték, hogy a későbbi teszteken igazat mondjanak, másik részüket pedig arra utasították, hogy hazudjanak. A három hét során összesen háromszor kérdezték ki őket: az első fázis során (rögtön a megrendezett jelenet után) a hazugoknak hazudniuk kellett, az igazmondóknak pedig igazat mondani. A második szakaszban szintén így oszlottak meg a feladatok.
A harmadik héten azonban a hazugokat is felkérték, hogy most már mondják el őszintén, mi történt a megrendezett jelenet során.
Az alanyoknak kétfajta kérdéssorra kellett válaszolniuk. Az első során inkább a külső megfigyelésre vonatkozó információkat kellett visszaadniuk (milyen volt a vitatkozó hajszíne, milyen magas volt, milyen volt a terem, ahol a memóriatesztet kitöltötték), a második során pedig a történésekkel kapcsolatban kellett emlékeket felidézniük: miért szerette volna használni a termet az illető, mikor, a kutatónak meddig kellett még a terem, bármelyikük bocsánatot kért-e a másiktól.
A kutatás mindhárom hetében, mind a három fázisban ugyanezeket a kérdéssorokat kapták meg a résztvevők. Kiderült, hogy a harmadik szakaszban, amikor már a korábban hazudóknak is igazat kellett mondaniuk, a hazugok nehezebben és pontatlanabbul idézték fel a valós történéseket, mint azok, akik végig igazat mondtak.
Érdekes, hogy az első kérdéssorban nem mutatkozik nagy eltérés aközött, ahogyan a hazugok és az igazmondók emlékeznek – ez a kutatók szerint abból adódhat, hogy minden hazugságnak kell hogy valóságalapja is legyen, azaz a hazugok valószínűleg a mindenki számára egyértelmű külső dolgokat érintetlenül hagyták. A második kérdéssorban azonban a hazugok sokkal kevesebb kérdésre adtak helyes választ, mint azok, akik végig igazat mondtak.
A résztvevőket arra is megkérték, hogy a harmadik szakaszban fejtsék ki, mennyire biztosak abban, hogy amit válaszolnak, az megfelel az igazságnak. Érdekes módon a külsőségekre vonatkozó kérdéseknél a hazugok,
a történésekre vonatkozó kérdéseknél az igazmondók voltak a magabiztosabbak
– utóbbinál azonban nem túl nagy különbséggel maradtak le a hazugok sem, tehát elég magas volt azoknak a száma, akik magabiztosak voltak a válaszaikban.
Mit jelent mindez? Azt, hogy ha sokáig hazudunk valamiről, utána már sokkal kevésbé pontosan tudjuk felidézni az eredeti történéseket, még akkor is, ha tényleg szándékunkban áll elhagyni a hazugságot. Érdekesség az is, hogy ennek ellenére elenyésző a különbség magabiztosság tekintetében, tehát azok,
akik hazudnak, igazmondás során szinte ugyanolyan biztosak benne, hogy pontosan idézték fel az eseményeket,
mint azok, akik valóban végig az igazat mondták. Ez a mindennapi élet számos területén félrevezető lehet - egy bűnügyi tárgyaláson például a korábban hazudó ember hiába szeretne végül igazat mondani, a kutatás szerint akkor sem fog tudni teljesen pontos eseményeket felidézni, ha tényleg ez a szándéka.