A Higgs-bozon felfedezésével a Nagy Hadronütköztető (Large Hadron Collider, LHC) komoly megerősítést adott a fizika standard modelljének, amely – a gravitáció kivételével – egyszerre képes leírni a ma ismert kölcsönhatásokat.
A felfedezés örömébe azért keveredett némi üröm is, mivel az újabb kísérleti eredménnyel megtámogatott fizikai modell
továbbra sem tud választ adni egyebek mellett az alábbi kérdésekre:
• Mi felel a világegyetem 26 százalékát megtöltő sötét anyagért és 68 százalékát adó sötét energiáért?
• Mi lett az ősrobbanás után az antianyaggal?
• Mi magyarázza a neutrínók tömegét és egymásba alakulását, az úgynevezett ízrezgést?
• Hogyan kaphat helyet a modellben a gravitáció?
A standard modell meghaladására egyetlen eddig észlelt eltérés adhat reményt –
egy olyan új részecske halvány nyomára bukkantak a Higgs-bozon tömegének hatszorosa környékén,
amelynek hasonló tulajdonságai vannak, mint a Higgs-bozonnak, de egészen másképpen bomlik.
Az LHC 2016-os adatgyűjtésének egyik fő célja e részecske létezésének ellenőrzése, és ha tényleg létezik (a tavalyi észlelések nem voltak teljesen meggyőzőek), további tanulmányozása.
Az LHC javarészt protonokat ütköztet, azonban minden év végén ólomionokkal töltik fel, és az észlelőrendszerek nehézion-ütközéseket tanulmányoznak.
A nehézion-fizika hazánkban igen fontos, egészen jelentős elméleti és kísérleti háttere van Magyarországon.
Az LHC részecskegyorsító ALICE detektorának belsejében található óriási idővetítő kamra (Time Projection Chamber)
lehetővé teszi a nehézion-ütközésekben keletkező sok ezer részecske pontos azonosítását;
e berendezés üzemeltetésében és fejlesztésében részt vesznek az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói is.
Az LHC 2016 áprilisában indult újra, májustól novemberig proton+proton ütközéseket tanulmányoz, utána pedig karácsonyig proton+ólom ütközéseket. Általában havonta egyszer egy-egy hétre leáll az adatgyűjtés, és a rendszert fejlesztik. Ezek a fejlesztési időszakok rendkívül fontosak, nemcsak a gyorsítós mérnököknek, hanem a kísérletező fizikusoknak is, olyankor ugyanis gyakran derül fény működési rendellenességekre.
A CERN távlatilag az LHC luminozitásának (vagyis lényegében az ütközések gyakoriságának) nagyságrendi növelését tervezi, aminek kezelésére képessé kell tenni az észlelőrendszereket a belső elemek újratervezésével és -építésével. Az adatrögzítés is egyre hatékonyabbá válik: az LHC indulásakor a CMS-kísérlet mintegy 400 eseményt tudott másodpercenként rögzíteni, ez a szám azóta 1000-re nőtt.
Az adatok kezelésére a CERN létrehozta a Nemzetközi LHC grid-hálózatot, amelynek központi egysége (T0 központja) ugyan a CERN-ben van, de egy része a Wigner FK-ba költözött. Emellett a Wigner FK T2 központjában pillanatnyilag 600 processzor és 250 TB-nyi tároló működik, hatékonysága évek óta az első helyeken található a CMS 55 T2 központja között. További információk itt olvashatók a kutatásról.
Forrás: Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpont