Függőséget okoznak az internetes keresők

Számítógépet használó emberek. illusztráció.

Minél gyakrabban fordulunk a netes keresőkhöz, annál sűrűbben fogjuk ezt megismételni, igazolta egy új amerikai kutatás. Mit lehet, egyáltalán kell-e valamit tenni ez ellen?

Az antik görög énekmondók kívülről tudták a 24 fejezet hosszú Odüsszeiát, mi pedig lefagyunk, amikor valamelyik családtagunk telefonszámát, születési dátumát emlékezetből kellene felidéznünk.

Gugli a legjobb barátod”,

ajánlgatjuk mindenkinek, aki valamilyen információ után kutat – és ennek megfelelően ő a neten fog rákeresni, még akkor is, ha az ismeret ott lapul az emlékezete mélyén, csak egy kis erőfeszítést kellene tennie a felidézéséért.

Nem az a baj, hogy a Google (illetve a Bing vagy más kereső) a legjobb barátunk, hanem hogy mi is az ő legjobb barátja vagyunk,

összegezhetjük azt a kutatást, amely azt vizsgálta, mennyire hagyatkozunk a memóriánkra, és mennyire a netre valamely információ keresésekor.

Forrás: AFP/Christof Kerkmann

Elképesztő mennyiségű ismeret található a neten, és egyre könnyebb hozzáférni. Ennek viszont ára van: az úgynevezett kognitív tehermentesítés, vagyis a "guglizás" hatással van a problémamegoldó, emlékező és tanulási képességünkre.

Egyre gyakrabban hagyatkozunk internetes információforrásokra a memóriánk helyett, és ez a folyamat önmagát gerjeszti, olvasható a Kaliforniai és az Illinois-i Egyetem kutatóinak tanulmányában, amely az emlékezetkutatással foglalkozó Memory szakfolyóiratban jelent meg.

Nem generációs a szakadék, hanem technológiai

Digitális bennszülöttként végünk van, ha lemerül az okostelefonunk: elérhetetlenné válnak a barátaink, nem tudunk kerülőúton hazamenni a dugóban térkép híján, csak makogunk idegen nyelven a fordító nélkül, nem emlékszünk, hányra és hová beszéltük meg a találkozót.

Régen az emlékezés folyamata a fejünkben zajlott, ma pedig külső adattárolókat veszünk igénybe az információk tárolásához. Nem az információra emlékszünk, hanem hogy hová tároltuk el. Ez a viselkedés ma már a modern élet velejárója, és a guglizók – bármely korcsoportban – dinoszauruszként tekintenek arra, aki nem követi példájukat. Körülbelül úgy, mint a '90-es években a középiskolai bridzs-szakkör tagjaira a Tetris-fanok.

Forrás: PhotoAlto/Vincent Hazat

Az amerikai kísérletben a résztvevőket két csoportra osztották, és különféle kérdéseket tettek föl nekik. Például, hogy melyik városban játszódik a My Fair Lady musical, ki lett az elnök Kennedy meggyilkolása után, melyik ország győzte le a spanyol armadát 1588-ban, mi történt 1929. október 29-én, hogy hívják a hurrikán közepét, mi volt Picasso keresztneve, mi a Big Ben, mit csinál az entomológus szakember.

A kutatók többféle módszert kitaláltak a kísérleti alanyok tesztelésére, ezek közös jellemzője az volt, hogy az első körben az egyik csoportnak fejből kellett válaszolnia, vagy kisebb nehézséget támasztottak az internetes keresésük elé (például át kellett menniük egy másik helyre a számítógéphez, vagy elavult készüléken kellett keresniük), míg a másik csoport szabadon használhatta a Google keresőt, sőt, még akkor is bátorították őket erre, ha úgy érezték, tudják a helyes választ.

A második körben mindenkinek felajánlották a Google használatának lehetőségét a minél gyorsabb válaszadáshoz.

Nem meglepő módon a résztvevők zöme a Google-höz fordult válaszért.

Talán mert nem bíztak eléggé az emlékezetükben? Talán, mert mivel a kísérletben pluszpontokat kaptak a gyorsaságért, nem mertek időt vesztegetni a tétovázásra, azaz a gondolkodásra?

Forrás: Cultura Creative/James Glossop/Leon Harris

Csak a jövőben derül ki a nyereség

A hosszú távú emlékezet az állatvilágban a túlélés záloga: ennek köszönhetően találják meg az elefántok a ki nem apadó forrásokat, vagy a hónapokig utazó vándormadarak a párjukat és a legalkalmasabb költőhelyeket. Mi, emberek így éltünk évezredekig, még nagyszüleink szava járása is az volt, hogy „amit megtanulsz, azt nem vehetik el tőled”.

Az utóbbi 15-20 évben mindennapi életünk szerves része lett az internetes keresés. Sokkal többször hagyatkozunk rá, mint más információforrásokra, így a könyvekre vagy az ismerőseink tudására. Lehet, hogy nem is érdemes ellenkeznünk, mert ez a trend, óhatatlanul errefelé megy a világ. S ennek megfelelően át kellene alakítanunk az egész életünket, kezdve az iskolai oktatással: minek évszámokat, királyneveket, matematikai egyenleteket, kémiai vegyjeleket bemagolni, ha ott az okostelefon.

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Frank May

De biztos, hogy jó ez így?

Mi lesz velünk, ha nem tornáztatjuk az emlékezetünket? Vagy épp ellenkezőleg: idővel sokkal okosabbak leszünk, hiszen az internetről kinyert ismeretekből azért megmarad valami, és bővíti tudásunkat? Vagy ez csak illúzió, a 22-es csapdája, hiszen ha nem eddzük a memóriánkat, úgyis kihullik minden belőle? Önnek mi a véleménye?