A plazma forró, ionizált gázt jelent. A kutatók sokáig nem értették, hogy ilyen plazmakilövellések hogyan érkezhetnek egy élete vége felé járó csillag felől.
A kérdéses csillag a V Hydrae, amely egy tőlünk 1200 fényévre található vörös óriás.
Ezek a fénylő égitestek a Napnál kissé nagyobb tömegű csillagok, amelyek magjukban már kimerítették hidrogénkészletüket, és elkezdték a magot körülvevő rétegben lévő hidrogén égetését. Ezáltal a tudósok szerint nehezen elképzelhető, hogy a vörös óriások szuperforró, töltött gázgömböket lennének képesek a világűrbe lődözni.
Annak érdekében, hogy a rejtélyes plazmagömbök keletkezésének titkát megfejtsék, a NASA szakemberei a Hubble űrtávcsövet a V Hydrae felé fordították, és 11 évig tartó intenzív megfigyelésbe kezdtek. A vizsgálat 2002-ben kezdődött és egészen 2013-ig tartott.
Végül a törekvéseket siker koronázta, 2011-ben sikerült elcsípni a legutóbbi plazmagömb-kilövellést. A megfigyelésnek hála, a kutatók információkat kaptak a plazma sebességéről, hőmérsékletéről, helyzetéről és mozgásáról. A hatalmas plazmalabdák valóban forrónak bizonyultak, hőmérsékletük meghaladta a 9400 Celsius-fokot.
Nem csak az újonnan kilövellt plazmagömbökről sikerült információkat begyűjteni. A régebben kilökődött plazma eloszlását is feltérképezték, és kiderült, hogy ezek a gázok azóta jelentősen eltávolodtak a vörös óriástól, és lehűltek.
A fő kérdés persze az volt, hogy honnan érkeztek a plazmakilövellések? A NASA kutatóinak legújabb adatai több forgatókönyvet is felvázoltak.
Az egyik legvalószínűbb szcenárió szerint a V Hydrae rendelkezik egy eddig rejtve maradt társcsillaggal, és ez produkálja a kilövelléseket.
A társcsillag pályája olyan, hogy 8,5 évente belép a vörös óriás külső atmoszférájába, majd a V Hydrae által levetett anyagból egyfajta korongot épít magának. Ebből az anyagkorongból érkeznek a kilőtt plazmagömbök, állítják a NASA tudósai.
A folyamatot a szakemberek az alábbi ábrán igyekeznek szemléltetni.
A fenti magyarázat nem csupán a furcsa gömbök keletkezésére szolgálhat magyarázatul, de arra is, hogyan válnak a felfúvódott, haldokló csillagok gyönyörűen ragyogó planetáris köddé mindössze 200-1000 év leforgása alatt. Ez csillagászati értelemben véve rendkívül rövid idő.
A Hubble már számtalan planetáris ködről készített felvételt, ezekben jól kivehetőek voltak olyan csomós képződmények, amelyeket leginkább akkréciós korongból származó anyagkilökődéseknek néztek a tudósok.
A problémát mindig az jelentette, hogy a vörös óriásoknak nincsenek anyagbefogási korongjaik, így a látottakat nehezen lehetett értelmezni.
Az új elmélet alapján azonban a csomós képződményeket rejtett társcsillagok idézhetik elő.
A fent vázolt forgatókönyv természetesen egyelőre csak hipotézisként létezik, további megfigyelésekkel kell igazolni az elméleteket. Ha ez sikerül, nem csupán a V Hydrae jövőbeli sorsa válhat megismerhetővé, hanem a tárcsillagáé is.
Az eredményeket a The Astrophysical Journal című csillagászati szaklapban ismertették a szakemberek.