Végveszélyben segíthet a holtnak tettetés

bozótgébics
A bozótgébics vadul támadja a falakó kígyót
Vágólapra másolva!
A kígyók jelentős veszélyt jelentenek a madarak tojásaira és fiókáira. Ezért mindent megtesznek, hogy elűzzék őket a fészkük közeléből. Valószínűleg itt is ezért tört ki a harc a szürkefejű bozótgébics és a halálos mérgű falakó kígyó között.
Vágólapra másolva!

Párviadal a mérgeskígyóval

A jelenetet Frank De Souza örökítette meg a dél-afrikai Marloth Parkban. A technikus negyedmagával éppen madárlesen volt, amikor arra lett figyelmes, hogy egy szürkefejű bozótgébics fel-le ugrál és repked egy földút felett.

A bozótgébics vadul támadja a falakó kígyót Forrás: Youtube/Kruger Sightings


Közelebb lopakodva ritka jelenetnek lehettek tanúi.

A bozótgébics ugyanis egy szürke falakó kígyót püfölt teljes erőbedobással. A kígyó hiába próbálta megmarni a kis madarat, az fürgébb volt.
Végül úgy döntött holtnak tetteti magát. De a madarat nem volt egyszerű becsapni, és nem hagyta abba a támadást.

Védekezésként döglöttnek tette magát

A figyelmét csak egy másik kígyó vonta el, amely szintén döglöttnek tettetést választotta védekezésül. Amíg a madár a másik kígyó felé fordult, az első kígyó kihasználta az alkalmat, és eliszkolt a bokorba (ez nem látszik a videón).


A bozótgébics ezután teljes figyelmét a második kígyónak szentelte. Azt húzgálta, tépdeste és végül elvonszolta a bozótba, így nem tudhatjuk, hogy végül túlélte-e a madár rohamait.
Sok hasonló érdekes videót láthat a Kruger Sightings honlapon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!