Űrkakikihívást hirdetett a NASA

Hold
Buzz Aldrin az Apollo 11 űrhajósa a Holdon
Vágólapra másolva!
Űrkakikihívást hirdetett a NASA: az amerikai űrkutatási hivatal Space Poop Challenge elnevezésű pályázatán arra várnak ötleteket, hogyan lehet megoldani egy űrhajós ruhába öltözött asztronautánál higiénikus módon a vizelet- és székletürítést akár több napon át.
Vágólapra másolva!

A feltalálók december közepéig nyújthatják be javaslataikat. A NASA olyan ötleteket vár, amelyek három éven belül megvalósíthatók. A három legjobb ötletet egyenként 30 ezer dollárral (8,8 millió forinttal) jutalmazzák.

Buzz Aldrin az Apollo 11 űrhajósa a Holdon. Neki még nem voltak problémái a hosszabb utazás közbeni székletürítéssel Forrás: Nasa

Hosszabb utazás, nagyobb szükségletek

Az internetes felhívás hátterében az áll, hogy a NASA egyre hosszabb ideig tartó utazásokra készül. Ezért van szükségük egy olyan, a testen viselhető szerkezetre, amelynek segítségével az asztronauták akár hat napig is kibírják anélkül, hogy fel kelljen keresniük egy mellékhelyiséget.
"A jelenlegi gyakorlatban

egy napnál tovább már nem higiénikus és nem ad megfelelő védelmet" - olvasható a felhívásban projekt internetes oldalán.

A problémát az jelenti, hogy az űrhajósok utazásaik során zárt védőöltözetet viselnek, amely kevés mozgásteret biztosít. "Még az orrukat sem tudják megvakarni, ezért a szerkezetnek a lehető legnagyobb mértékben automatikusan kell működnie" - hangsúlyozza az amerikai űrügynökség.

Hat napon át a testhez tapadhat az ürülék

Bár ma már a Nemzetközi Űrállomásig (ISS) csak mintegy 6 óra az út,

az elmúlt héten például egy új rakétatípus tesztelése miatt az ISS-re tartó három asztronautának két napba tellett az utazás.

Az alapvető problémát az jelenti, hogy a széklet és a vizelet a kiválasztás után a súlytalanság hatására megtapad a felületeken. "Senki sem akarja, hogy ezek az anyagcseretermékek hat napon át a testéhez tapadjanak" - fogalmaz a NASA.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!