A homok- és kőtömeg több mint 50 kilométeren keresztül mozgott, ahogy a lavina egy, a vízfelszín alatti 300 méter mélységben fekvő pontról 1800 méter mélyre zúdult. A lavina gyorsasága elérte a másodpercenkénti nyolcméteres (azaz az óránkénti 28,8 kilométeres) sebességet. A januárban történt ám most közzétett eset volt az első alkalom, hogy a tudósok műszereikkel ekkora víz alatti lavinát figyeltek meg.
Dan Parsons, a brit Hulli Egyetem professzora, a kutatócsoport tagja elmondta: a víz alatti lavinákat elindító úgynevezett zavaros áramlatok a Föld legerősebbjei közé tartoznak, egyedül a folyók mozgatnak meg hasonló mennyiségű üledéket.
És bár a folyókról többszázezer mérési eredmény áll rendelkezésekre,
alig tucatnyi tudományos mérést végeztek a zavaros áramlatokról.
A január 15-i lavináról a kanyon közelében fekvő Monterey Bay Aquarium Research Institute (MBARI) egy új típusú műszerének segítségével szereztek ritka adatokat.
A Mélytengeri Esemény Detektor (BED) névre keresztelt, „okos sziklatömbként" is emlegetett műszerek olyan 44 centiméter átmérőjű fémgömbök, amelyek mérik a nyomást, rögzítik a lavina irányát és hogy miként mozog egyre mélyebbre a kanyonban - mondta el a központ egyik munkatársa, Charlie Paull professzor, a megfigyelést végző - amerikai, kínai és brit tudósokat tömörítő - nemzetközi kutatócsoport vezetője az amerikai geofizikai egyesület őszi ülésszakán.
A hatalmas erejű víz alatti lavinák ismertek arról, hogy képesek elszakítani a tengeri telekommunikációs kábeleket is. A januári lavina a tudósok horgonnyal is felszerelt, több mint egy tonnás súlyú műszereit sodorta hét kilométerrel messzebb.
Az eszközök által eközben rögzített információ azonban felbecsülhetetlen értéket képvisel a kutatóknak, akik igyekeznek többet megtudni arról, miként keletkeznek az áramlatok, hogyan működnek és miként mozog a lavina a tengerfenéken - olvasható a BBC honlapján.
A tudósok szerint a zavaros áramlatok nagy szerepet játszanak abban az egész Földre kiterjedő geológiai ciklusban, amely a tektonikai mozgásokkal és a hegységek keletkezésével kezdődik. Ezt követi erózió és az üledék mozgatása a folyókon lefelé egészen a tengerpartokig.
A zavaros áramlatok záró szerepe ebben a ciklusban az üledék visszajuttatása az óceánok mélyére.
A kutatók becslése szerint Montereyi-kanyonban évente több mint 400 ezer négyzetméter üledéket mozgatnak mélyebbre a zavaros áramlatok.
"Ezek az áramlatok felelősek azért, hogy üledék, tápanyagok és szerves szén zúduljon a mélytengeri régiókba, fenntartva ezzel az életet a tengerfenéki síkságokon" - magyarázta Dan Parsons.
Az erőteljes mélytengeri lavinák vagy zagyárak a kontinensek részét alkotó self, vagy kontinentális küszöb, és a mélytengeri (abisszikus) síkságok közötti átmenetet alkotó kontinentális lejtőn alakulnak ki.
Az átlagosan 120 -200 méter mély self területének kiterjedése változó,
van ahol nagyon keskeny, például a dél-amerikai kontinens nyugati oldalán, másutt azonban a parttól akár több száz kilométerre is kiterjedő selfek találhatók, így többek között Indonéziánál, vagy Európában az Északi-tengeren.
A kontinentális lejtő általában 200 méteres vízmélységnél kezdődik, a lejtőláb pedig 3500 – 4500 méter körüli mélységben végződik, ott, ahol a világóceán legkiterjedtebb területei, a mélytengeri síkságok kezdődnek.
A lejtőszög általában 3 és 9 fok között váltakozik, de akadnak kifejezetten mélybe szakadó, 30-40 fok meredek kontinentális lejtők is.
A lejtőt vastag, ám laza, vízben gazdag terrigén (szárazföldi eredetű) üledék borítja el, amely roppant instabil. A viszonylag lapos lejtőszög ellenére a csuszamlás könnyen megindulhat, és ennek több kiváltó oka lehet.
Leggyakrabban szeizmikus esemény váltja ki az üledéklavinát.
Ehhez elegendőek a csak műszerekkel kimutatható gyenge földlökések. A lejtőn felhalmozódó laza üledék a saját súlyától is megindulhat.
A mélytengeri lavinák vagy zagyárak nagyon kiterjedtek lehetnek, megfigyeltek már 15 kilométer széles lejtőcsuszamlást is.
A lejtő hosszának függvényében a lezúduló üledéktömeg sebessége felgyorsulhat akár egy gépkocsi sebességére, és a tehetetlenségi erőtől a lejtőláb aljára érkezett üledéktömeg tovább folytatja útját az abisszikus síkságon, gyakran több száz kilométeres távolságig.
A lavinák mély kanyonokat, úgynevezett suvadásokat vájnak a kontinentális lejtő aljzatába.
A meredekebb lejtők alján a gyakoribb zagyárak miatt vastag, egyenetlen, nem osztályozott típusú üledékréteg alakul ki. Az egykori zagyárak nyomait a tengertől távol a szárazföldön is megtalálhatjuk a sok millió évvel ezelőtt tengeri üledékből felgyűrődött hegységek egy speciális üledékes kőzettípusa, a turbidit formájában.