Így néz ki a Föld és a Hold 205 millió kilométerről
![Mars-szonda, fotó](https://cdn.origo.hu/2023/12/HCGTtJtlnwuog1vStFuDAq98VXZb4HsHsLKed3hnTFA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZkNjYyNTU4ZjQ4NzQ0OGJhMzM0MGJiMDY3ZWM5NWQ5.webp)
A most nyilvánosságra hozott felvétel a Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) űrszonda nagyfelbontású kamerájával (HiRISE) készült még 2016. november 20-án. Ekkor a vörös planéta 205 millió kilométerre volt szülőbolygónktól – írták a kiadott közleményben a NASA illetékesei.
Az új fotó tulajdonképpen két különböző expozíciós idejű kép egyesítésével készült. A HiRISE kamera képességeit jól mutatja, hogy még a Mars kisebb, mindössze 1 méteres képződményeit is jól kivehetően képes megörökíteni. A publikált felvételen a Föld kontinens nagyságú részletei is kivehetőek, a bolygó közepén elhelyezkedő vörösesbarna folt valójában Ausztrália.
A 720 millió dollárba kerülő MRO-küldetést 2005 augusztusában indította el az amerikai űrügynökség, a szonda 2006 márciusában állt pályára a Mars körül. A kutatóeszköz a vörös bolygó geológiájának és klímájának tanulmányozása mellett kommunikációs összeköttetést is biztosít a földi irányító központ és a különböző marsjárók között. Mindezek mellett a műhold leszállásra alkalmas helyet is keres a későbbi leszálló egységek számára.