Reneszánsz muzsika tölti be a Hampton Court-palota nagytermét. Fiatal lányok és gáláns lovagok táncolnak. Mozdulataik pezsgő életet lehelnek a lakomával megkoronázott tizenhatodik századi estébe.
– Csodás a hangulat, ugye? – kérdezi a férfi.
– Igazán kellemesen érzem magam – válaszolja a vele szemben álló, lenyűgözően szép szőke hölgy, akin Anglia legfontosabb emberének éppen ebben a pillanatban akad meg a szeme.
A terem végében trónoló VIII. Henriknek szó szerint leesik az álla.
– Ki ez a lány? – szegezi a kérdést mellette álló barátjának.
– Catherine Howard, Norfolk hercegének rokona – mondja Charles Brandon.
A jelenet bizonyára ismerős a Tudorok sorozat rajongóinak, hiszen a tévéképernyőről való. Carolly Erickson fantáziáját viszont így mozgatta meg a nagy találkozás:
Nem felejtem el, ha száz évig élek sem, amikor először pillantottam meg Henrik királyt. Bevezettek mind a nyolcunkat a tágas fogadóterembe. A király lazán támaszkodott egy hatalmas polírozott szekrénynek. Vagy fél tucat ember vette körül, az egyik egy tekercsre írt valamit, egy másik papírokat adott át neki, volt, aki a háttérből szemlélte a jelenetet, a többiek meg a parancsára vártak”
– olvasható A hűtlen királyné, VIII. Henrik ötödik felesége című regényében.
A wisconsini Madisonban élő Margaret Jones is máshogy képzelte el kettejük első percét:
„Megtorpantam, bennszakadt a lélegzetem, mozdulatlanná dermedtem, ahogy az agyam felfogta a látványt:
Catherina Howard kisasszony hajolt egy hatalmas, elefántcsont billentyűzetes virginál fölé,
mely lecsupaszítva állt a kiürített szobában, és ő pötyögtette ki a hangokat. Figyeltem, ahogyan fáradozik, egyedül a szobában, színtiszta örömmel az arcán. Tudtam, milyen az, ha az ember egész napra egyedül marad, hogy játsszék egy új hangszeren, hogy megtanulja uralni, miközben senki sem figyeli. Felülmúlja az érzékiséget, felülmúl szinte minden más élményt” – VIII. Henrik önéletrajza című regényében a király szemszögéből.
Valójában nem tudjuk, hogyan történt az, amit az egymástól eltérő és nyilvánvalóan kitalált történetek részletesen bemutatnak. Ahogy magáról az ötödik királynéról sem tudunk túl sokat, és nem csak mi, magyarok.
„Howard Katalint még az angol közvélemény sem nagyon ismeri. Bár VIII. Henriknek kialakult egy kultusza, de
mindenki csak a hat feleségét és a lefejezéseket emlegeti,
azon kívül legfeljebb annyit, hogy létrehozta az anglikán egyházat, de azt is csak azzal kapcsolatban, hogy el akart válni az első feleségétől, és ezért elszakadt Rómától” – magyarázza dr. Bárány Attila történész.
Tehát maguk az angolok sem sokat beszélnek Henrik ötödik feleségéről, annak ellenére, hogy ő volt a második, akinek a király parancsára lecsapták a fejét. Hogyan lehetséges ez? Ki volt ez a lány, akinek tragikus halála sem volt elegendő arra, hogy olyan mély nyomot hagyjon a történelemben, mint leghíresebb elődje, Boleyn Anna?
A korabeli feljegyzésekből annyi derül ki, hogy Katalin apjának húga Boleyn Anna édesanyja volt, tehát a két királyné unokatestvére egymásnak. Mindkettejüknek a nagybátyjuk, Norfolk hercege, Thomas Howard talált helyet a király éppen aktuális felesége mellett, így kerültek a trón közelébe. Amíg Boleyn Anna Aragóniai Katalin udvarhölgye, Howard Katalin Klévei Annáé lett.
A helyzet viszont közel sem volt ugyanaz. Henrik évtizedekig boldogan élt első feleségével, a negyediket viszont csak
a „flamand kanca” jelzővel illette,
és lépten-nyomon egyértelművé tette, mennyire nem tetszik neki az asszony. Emiatt el sem hálták a házasságot, inkább kártyáztak a nászéjszakán. Howard Katalinon viszont nagyon hamar megakadt a szeme.
Sem Boleyn Anna, sem Howard Katalin nem úgy került az udvarba, mint egy egyszerű nemes leányzó, aki udvarhölgy lett, és a király kiválasztotta magának, bevitte az ágyába, aztán feleségül vette, mert mind a kettőnek megvolt a politikai háttere”
– magyarázza a Debreceni Egyetem tanára.
A Howardok ugyanis, akiknek Boleyn Anna bukása óta alaposan megcsappant a befolyásuk, hatalmas lehetőséget láttak abban, hogy Henrik király szomorú. A történész szerint ugyanis búskomorság lett rajta úrrá, mert – a történeti legendárium szerint – úgy találta,
ifj. Hans Holbein becsapta a Klévei Annáról készült portréjával.
A király azzal vádolta a nagy festőt, hogy sokkal szebbnek ábrázolta messzi földről származó új hitvesét, mint amilyennek a természet megteremtette. Valójában a Klévei-udvar diplomatái ábrázolták szebb színben a hercegnőt.
"Klévei Anna egy bárgyú, ártatlan tekintetű, kissé testes északnémet leányzó volt. Henrik máshoz szokott, és nem tetszett neki, de hát a király is emberből volt. Egyébként a korban
nem csak Henrikre volt jellemző a több feleség.
Volt olyan uralkodó, akinek három-négy jegyeséről tudunk. A reneszánsz fejedelmek korában ez szinte mindennaposnak számított, arról nem is beszélve, hogy a pápának is sok gyereke volt ekkoriban. Az is előfordult, hogy többször megkötöttek, megerősítettek egyezségeket, mégsem jött össze a házasság.”
Bár a német kapcsolatok miatt oltár elé kellett vezetnie Annát, az „elhálás” nélkül ez nem számított valódi házasságnak. Henrik számára egyértelmű volt, hogy új feleség után kell néznie. Hiába volt már egy fia a harmadik királynétól, Seymour Johannától, ő nem volt megfelelő.
A későbbi VI. Eduárd király beteges, nagyon nehezen fejlődő ifjú, vézna fiúcska volt, aki később elég fiatalon meg is halt. VIII. Henrik viszont egész életében arra vágyott, hogy életképes örököst hagyjon maga után, hogy amikor majd eltávozik, a királyság egy erős ember kezébe kerüljön”
– teszi hozzá a történész.
VIII. Henrik 1540-ben sem tett még le arról, hogy fiatal és szép feleséget találjon, aki képes megajándékozni őt a trónörökössel.
A Tudorok magvát nagyon sokszor veszélyeztették az ellenfelek, még a király uralkodása idején is voltak lázadások, összeesküvések a monarchia uralma ellen, és a trónöröklés biztosítása mindennél fontosabb volt, valószínűleg ezért is esett a választása a jó testi adottságokkal bíró Howard Katalinra”
– mondja dr. Bárány Attila.
Henrik vágyaival és céljaival közvetlen alattvalói is tisztában voltak, és igyekeztek is a kedvére tenni. Ekkoriban már több párt, főúri és főpapi liga harcolt egymással a király közelében. Az anglikán papok és az arisztokraták megosztottak voltak, ami elsősorban a vallásban volt érezhető.
„Voltak, akik radikálisabb reformációs irányt akartak, voltak, akik kevésbé, és voltak, akik meggazdagodtak a kolostorok, apátságok kvázi privatizációjából.
Hatalmas új arisztokrata családok jöttek létre,
ez megbontotta azt az egyensúlyi helyzetet, amely 1485-ben teremtett meg a a rózsák háborújának a lezárása” – mondja a történész.
A 15. században még a fehér és a vörös rózsa családjai uralták a szigetországot, a század végére viszont gyakorlatilag kiirtották egymást a Yorkok és a Lancasterek. Az utóbbiak
egyik oldalágából emelkedett ki a Tudor-dinasztia,
amelynek – a történetünk idején már egyáltalán nem üde és ifjú – VIII. Henrik király volt a második uralkodója.
Katalin is előkelő és jó nevű, bár nem olyan ősi családból származott, mint az ura. Legismertebb rokona Henry Howard, Surrey grófja udvari költőként kezdte, innen emelkedett a magasba. A fiatal lány számára viszont Norfolk hercege sokkal fontosabb személy volt, hiszen az ő ligája helyezte az udvarba Katalint Henriknek, egyfajta csalétekként. Rá is harapott a király.
Érdekes, hogy napra pontosan akkor házasodott össze Howard Katalin VIII. Henrikkel, 1540. július 28-án, amikor a Towerben lefejezték a király főminiszterét. Ezzel lezárult Thomas Cromwell időszaka, aki addig gyakorlatilag mindenható volt a király mellett”
– teszi hozzá dr. Bárány Attila.
A főminiszter ugyanis olyan nagy embereket haragított magára, mint Stephen Gardiner püspök, Thomas Cranmer érsek vagy Thomas Howard. Amikor ők összefogtak Cromwell ellen, ellenségüket összeesküvés vádjával bebörtönözték. A Boleyn Annát is trónig repítő liga Howard Katalinnal most újra hatalomra került.
Azzal, hogy a 19 éves üde hölgy gyakorlatilag elcsavarta a király fejét, Cromwell pedig meghalt, a Howardok győztek. Ráadásul néhai főminisztere birtokait Henrik ráruházta új szerelme családjára. Igazából ez egy nagy politikai udvari játszma következménye volt.”
VIII. Henrik király újra – életében nem először – teljesen elvesztette a fejét. Ahogy mindig, amikor ilyen állapotban volt, most sem érdekelte semmi más, csak a szerelem, a tánc és a vadászat.
Az egész napja így zajlott. Felkelt öt órakor, reggel kilencig vadászott, utána gazdagon megreggelizett, belakomázott, és foglalkozott ugyan az államügyekkel, de úgy élte az életét, mint egy igazi reneszánsz fejedelem. Úgy is nevelték”
– mondja az egyetemi tanár.
Egy reneszánsz fejedelemhez pedig nem illett a katonásan szigorú időbeosztás, ami gúzsba kötött bármely uralkodót. Henrik imádott kockázni, és éjszakába nyúlóan ébren maradni, táncolni, énekelni, na meg nagyokat enni. Az angolok királya lanton is játszott, és költő is volt. Zenét szerzett, verseket írt. Ezt mind elvárták egy reneszánsz fejedelemtől.
„A kor uralkodóit gyerekkoruktól úgy nevelték, hogy egyszer királyok lehetnek. Mátyás királyt is úgy tanították, hogy tudjon zenét szerezni. Ez jó pont volt a hölgyeknél, hiszen ilyenre nem volt mindenki képes. Ahogy arra sem, hogy valaki
vallásos, teológiai traktátust írjon Luther ellen.
Sokáig megkérdőjelezték, hogy valóban VIII. Henrik írta-e azt, amit ismerünk, mondván, hogy az az uralkodó, aki állandóan lányok után kujtorog, ágyról ágyra jár, hogyan írhatott több száz oldalas teológiai vitairatot”
– magyarázza dr. Bárány Attila.
A kérdésre Henrik király híres műveltsége adja meg a választ. Mivel csak másodszülött fiú volt, apja, VII. Henrik király azon is elgondolkodott, hogy papnak küldi, hiszen úgyis bátyja lesz Anglia uralkodója. Artúr viszont korán meghalt, így került öccse a trónra. VIII. Henrik alapos vallási tanítást kapott, ami jól jött neki, amikor megalapította az anglikán egyházat, és magát nevezte ki a vezetőjévé. Ez még a harmincas években történt, amikor szakítania kellett a pápával, hiszen az nem engedte, hogy elváljon első feleségétől.
1540-ben a 49 éves VIII. Henrik még mindig jó partinak számított.
Személyisége sem olyan volt, mint élete végén, amikor erős fájdalmai miatt sokszor vált ingerültté, és teljesen eluralkodott rajta a paranoia.
„Mindenki azt a kövér királyt ismeri, akit Holbein megfestett, pedig igazából a halála előtt néhány évvel hízott meg nagyon,
addig daliás lovagi figura volt, akárcsak a Howard Katalinnal kötött házassága idején.
Sokan nőfalónak és kéjencnek képzelik. Egy-egy lakoma után valóban »elkapott« egy-egy udvarhölgyet, de ilyen bármelyik királlyal előfordult ebben a korszakban, ugyanakkor nem voltak százával szeretői, mint például XIV. Lajosnak, vagy a perverz, már-már pornográfiába illő módszereket használó I. Ferenc francia királynak”
– mondja dr. Bárány Attila.
Ami pedig a zeneszerzést illeti – bár erre nincs bizonyíték – a legenda szerint az egyik legismertebb reneszánsz dallam, a Greensleeves is magát VIII. Henriket dicséri. Eredetileg Boleyn Annának szólt, és szeretett otthonának, Hampton Courtnak a parkjában lehulló falevelek ihlették.
A sport is a reneszánsz fejedelmek kedves időtöltésének számított. Henrik király a birkózástól kezdve a labdarúgáson át mindent kipróbált, de leginkább a teniszt és az íjászatot kedvelte. Tehát nagyon sokoldalú egyéniség, és rendkívül művelt ember volt az angolok királya. Az is tény, hogy idősebb korában kevésbé kötötték le az államügyek.
VIII. Henriknek voltak olyan időszakai, amikor nem érdekelte a pápa, a német császár, a francia király, vagy az európai háború, fogta magát, és elment vadászni három hónapra, és a füle botját sem mozdította, akármi történt Európában”
- teszi hozzá a történész.
A korban az is természetes volt, hogy a királyságot az uralkodó főminisztere vezeti, Thomas Wolsey kancellár vagy utódja, Thomas Cromwell. Legbefolyásosabb alattvalói
a belpolitikában és az európai diplomáciában is jártasabbak voltak a királynál,
de a kutató szerint ez is minden európai királyságra jellemző volt akkoriban. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy Henrik ne lett volna okos vagy kellően tájékozott az európai ügyekkel kapcsolatban, és az orránál fogva vezethette volna az angol politikusi gárda. Vagy akár egy csalfa feleség.
Azóta, hogy Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én kitűzte Wittenberg vártemplomának kapujára a bűnbocsánat és a búcsúcédula-árusítás gyakorlatáról megfogalmazott 95 tételét, Európa vallási élete alaposan felbolydult. Angliában VIII. Henrik döntése, amely arról szólt, hogy szakít birodalma közel ezeréves katolikus gyökereivel,
egyértelműen kijelölte országa helyét a protestánsok oldalán
a 16. század közepére kialakuló vallásháborúk korszakában.
Egyébként Henrik rövidnek nem mondható, 1509-től haláláig, 1547-ig tartó uralma alatt folyamatosan háború dúlt a kontinensen. Két nagy pólus körvonalazódott Európában. Az egyiknek a Habsburg családból származó V. Károly német-római császár és spanyol király lett az emblematikus alakja, a másiknak pedig Valois I. Ferenc, Franciaország királya.
A két nagyhatalom az 1520-as évek elején kezdett háborúzni egymással.
Időnként kibékültek ugyan, de olyan is megesett, hogy egy csata (Pavia, 1525) után például I. Ferenc spanyol fogságba esett, és elhurcolták Madridba.
„VIII. Henrik királynak az volt az érdeke, hogy ne alakuljon ki egy olyan nagykoalíció, ami veszélyes lehet Angliára nézve.
Neki nagyon is megfelelt a háború, mert hasznot húzott belőle.
Anglia egyensúlypolitikáját még Wolsey bíboros alakította ki, ennek értelmében azzal a jelszóval, hogy békét akar teremteni, a király mindig annak az oldalára állt, aki éppen gyengébb volt”
- magyarázza a történész.
A korabeli források is igazolják, hogy amikor I. Ferenc fogságba esett, az angol király a franciákat támogatta. Azt akarta, hogy szabadítsák ki azt az uralkodót, akivel nem volt mindig felhőtlen a viszonya. Akkor viszont, amikor a franciák törtek be Itáliába, és megverték a spanyol–német seregeket, V. Károlynak küldött pénzt.
VIII. Henrik II. Lajos magyar királyt is támogatta,
amikor a mohácsi csatára készült. Mindennek a hátterében az Újvilág felfedezése, valamint az ezt követő időszak kezdete állt. Bár a nagy angol gyarmatosítás csak lányának, I. Erzsébet királynőnek az uralkodása alatt kezdődött, az angol királyság már gazdagnak számított.
A világgazdaság kitágulásának, a hajózásnak és a posztógyártásnak köszönhetően ekkorra már Anglia egy jelentős és gazdaságilag is erős hatalommá vált”
- teszi hozzá dr. Bárány Attila.
A gyengébb fél támogatásából is jelentős anyagi hasznot húzott a szigetország. A kutató szerint VIII. Henrik évtizedeken keresztül ugyanazt a sémát követte nagyhatalmi játszmáiban. Anglia egyfajta nevető harmadikként próbálta meghatározni magát.
Miközben nemzetközi szinten sikerült erősen megtartania a gyeplőt, Hampton Courtban ismét kicsúszott VIII. Henrik kezéből az irányítás. A jámbor, halk szavú és mindenben ideális feleségnek tűnő Seymour Johanna után a király egy eleven, élénk személyiségű, és ahogy a brit történelemkönyvek fogalmaznak „vihogó” hölgyet vitt az ágyába. Tőle számított az erős, fiatal trónörökösre. Ugyanakkor később valóban trónra kerülő lányaival, Erzsébettel és Máriával, de fiával, Eduárddal sem törődött.
Katalin egy üde, vidéki jelenség volt, mindig földobta a királyt, amikor találkozott vele. Henrik valóban azt hitte, hogy most meg fog születni a fia”
- mondja a Debreceni Egyetem tanára.
A néhány szerelmes hónap után, amikor a király nem törődött semmivel, 1540-től kezdve a politikába is jobban belevetette magát, mert az örökös gondolatától megnőtt az önbizalma. Még családja nagy ellenfelének,
a néhai III. Richárdnak az ősi birtokára, az északi Yorkshire-be is elutazott,
ahol sohasem járt korábban. Személyesen akarta megerősíteni, hogy egész Anglia az övé, és északnak is hódolnia kell a királya előtt.
Arra viszont még a Howardok sem számítottak, pedig nekik kellett volna ismerniük a lányt, hogy amikor a király magára hagyja, Katalin is elkezdi játszani a reneszánsz fejedelemasszonyt, igen szabadosan él, és udvaroncokat fogad. Mondjuk ez sem volt egyedülálló a korban, hiszen Boleyn Anna is megcsalta a királyt”
– teszi hozzá a történész.
Boleyn Anna unokatestvére korán kezdte a szerelmi életet. Amikor az udvarba került,
már „múltja volt”.
Apja mostohaanyja, az özvegy Norfolk hercegné birtokán nevelkedett, „laza” körülmények között, több tucat rangjához illő és szegényebb nemesi famíliákból származó gyerek mellett. Sokszor látta, hogy a nála idősebb lányok fiatal férfiakkal töltik az éjszakát, akik ezért mindenféle jóval elhalmozzák őket. Finom ételeket, borokat, ajándékokat vittek nekik.
Katalinra nagy hatást gyakorolt a fegyelem hiánya.
Az ötödik királyné nem volt olyan művelt, mint az előkelő spanyol családból származó Aragóniai Katalin vagy a nemes Boleyn Anna, aki szabályos szócsatákat vívott a királlyal, de legalább tudott angolul írni és olvasni, ami Klévei Anna után – aki még erre sem volt képes – már elegendőnek tűnt VIII. Henrik számára.
Bár nem tudjuk, pontosan melyik évben született Katalin, 13 évesnél nem lehetett több, amikor 1536-ban Horshamben megismerkedett egy zenepedagógussal. Henry Manoxszal azonnal szexuális kapcsolat alakult ki köztük. Ez a tény később a királyné ellen zajló vizsgálat egyik témája lett. Manox és Katalin is, vagyis mindketten bevallották, hogy
érintkeztek szexuálisan, ugyanakkor azt állították, hogy nem közösültek.
Viszonyuk 1538-ban ért véget, amikor Katalin 15 éves kora körül elköltözött az özvegy hercegné lambethi háztartásába. Itt ismerkedett meg Francis Derehammel, a hercegné titkárával. Szerelmesek lettek. Egy idő után pedig úgy szólították egymást, hogy „férj” és „feleség”. Dereham így is kezelte a lányt. Katalin például pénzt kapott Francistől, amikor az üzlet távol tartotta tőle. Howard Katalin szobatársai és a hercegné udvarhölgyei is tudtak a kapcsolatról, amely 1539-ben ért véget, amikor a nagy szerelem híre a hercegnének is a fülébe jutott.
1541 márciusában, néhány hónappal az után, hogy elvette Katalint, VIII. Henrik lábszárfekélye, amelyet még Boleyn Anna idején szerzett egyik kedvenc elfoglaltsága közben, egy lovagi tornán, annyira kiújult, hogy két hétig nem fogadta új királynéját. Az angol történészek szerint akkora fájdalmat élt át, hogy még a vég gondolata is megfordult a fejében. A betegség miatt többé nem tudott már sportolni, így folyamatosan hízott. A fájdalmak és a körülmények miatt pedig
egyre rosszkedvűbbé és kiszámíthatatlanabbá vált.
Amikor végre hajlandó volt Katalinnal találkozni, az asszony is észrevette hangulatváltozását. Nem tudjuk, hogy a mellőzöttség vagy a király megváltozott személyisége volt az oka, mindenesetre a férfiakat egyébként sem megvető királyné hamarosan
egy Thomas Culpeper nevű fiatal udvaronc karjaiba vetette magát.
Amikor a Howard család ellenfelei ezt meghallották, azonnal értesítették a királyt. VIII. Henrik nem hitt a fülének. Még akkor sem, amikor Cranmer érsektől hallotta, hiszen ártatlan, gyönyörű rózsaként gondolt a 20 éves lányra.
VIII. Henrik nem hitte el, hogy Katalin, az őszinte, ifjú Katalin ilyenekre képes. Hónapokig kellett győzködni, bizonyítékokat, levelezéseket elé tárni, amelyek sokszor bizony koholtak voltak, és melléjük tanúkat is szereztek”
– mondja Bárány Attila.
Amikor Henrik beletörődött abba, hogy a távollétében Katalin több fiatal férfival is megcsalta,
állítólag meg akarta ölni magát.
Karddal a kezében járkált fel s alá az erdőben. Az, hogy felszarvazzák a királyt, bárhol megtörténhetett a korban, de nem mindenhol járt érte nyakazás. 1536. május 19-e, Boleyn Anna kivégzése óta viszont egyértelmű volt, hogy VIII. Henrik királlyal ilyet nem lehet tenni.
„A Howardok politikai hibát követtek el, mert nem vigyáztak a királynéra.
Az ellenfeleik, akik csak arra vártak, mikor lehet információkat találni ellenük, kémekkel vizslatták Katalin minden lépését, ugyanúgy, mint Boleyn Annánál, mindent jegyzőkönyveztek, és tanúkat szereztek hozzá, akik látták azt, kivel hált a királyné, melyik kastélyban járt éjszaka. Katalint nem taníttatta ki a politikai párt arról, hogyan kellene viselkednie”
– magyarázza a Debreceni Egyetem tanára.
Az „összegyűjtött” bizonyítékok – amelyekből mindössze egyetlen szerelmes levél maradt fent Culpeper és Katalin levelezéséből – nem hagytak kétséget a felől, hogy szerelem szövődött közöttük. Bár abban nem lehetünk biztosak, hogy valóban minden úgy volt, ahogy a Howardok ellenségei állították, az tény, hogy
VIII. Henrik egyre csak hízott, sebeiből pedig állítólag bűz áradt.
Aligha lehetett vonzó az üde Katalin számára. Ugyanakkor a „szerelmes” királyné, vádlói szerint, nem érte be Culpeperrel. Derehammel is felmelegítette kapcsolatát.
Miután letartóztatták Derehamet és Henry Manoxot, 1541. november 7-én elkezdődött a királyné ügyének pere. Először Mary Hallt szólították a tanúk padjára. Azt mondta, minden egyes szavát jól idézte bátyja, John Lascelles, aki tulajdonképpen kirobbantotta a botrányt. Bevallotta, hogy ő mesélt neki Katalin múltjáról. Ezután a királyné udvarhölgyeinek kellett vallomást tenniük Cranmer és Thomas Howard előtt. Érdekes, hogy
Boleyn Anna ítélőszékét is a nagybátyjuk, Norfolk hercege vezette.
Thomas Wriothesley főkancellár is házasságtöréssel vádolta a királynét. Most ő maga következett.
Katalin elsírta magát, és azt mondta, ártatlan.
Másnap már nem ragaszkodott ehhez, miután Francis Dereham bevallotta, hogy lefeküdtek egymással. Culpeper is sorra került. A körülményeket vizsgáló bizottság, amelyet Henrik bízott meg azzal, hogy a felesége nevét tisztázza, úgy találta, mindkét férfi hajlandó lett volna elvenni feleségül a királynét VIII. Henrik halála után. Dereham azt állította a bíróságon, hogy még korábban házassági fogadalmat kötöttek, ami akár meg is menthette volna Katalin életét. Ugyanis ez az egyház előtt semmissé tette volna házasságát a királlyal.
Egy korai házasság azt jelentette volna, hogy bigámiát követett el, és nem felségsértést, ami menekülési útvonal volt Katalin számára, de nem ezt választotta, hiszen bárói vér folyt az ereiben, nemes módjára akart meghalni”
– magyarázza a történész.
Előbb viszont megpróbálta megmenteni az életét. Levelet írt a királynak, amelyben könyörgött a kegyelemért, de Henrik nem engedett. Már csak azért sem, mert Culpeper is bevallotta a viszonyt. Azt, hogy őt mennyire kínozták meg a vallomás előtt, nem tudni pontosan.
Mindenesetre 1541. november 22-én az ítélőszék úgy döntött, hogy a királyné, a két férfi, és Katalin egyik udvarhölgye, az özvegy Lady Jane Boleyn, a néhai George Boleyn felesége, aki megszervezte a találkákat Culpeperrel,
bűnös.
Előbb a férfiakat végezték ki, majd a királynéra és Lady Boleynre került sor a Tower udvarán.
Az egyik szemtanú, Ottwell Johnson azt írta az eseményről, hogy Katalin követte a kivégzés koreográfiáját, és
rendíthetetlen arccal állt a halál elé.
Lady Jane Boleyn életrajzírója, Julia Fox is megerősíti, hogy a királyné így tett, majd beismerte a hibáit, és arra kérte a tömeget, hogy imádkozzanak érte. Ugyanakkor szerinte nem hangzottak el híres szavai, miszerint:
Királynőként halok meg, de inkább halnék meg Culpeper feleségeként”
– Lady Jane azt is hozzátette, bárcsak mondott volna ilyet. Howard Katalin nyakára, mindössze 16 hónapnyi házasság után,
1542. február 13-án sújtott le a hóhér pallosa.
Egyetlen csapásra lehullt a feje. Maradványait a Towerben található St. Peter ad Vincula-kápolnában helyezték örök nyugalomra.
Nem volt meglepő, hogy Henrik lefejeztette a királynét, és nem csak azért, mert korábban már volt erre példa. Azért sem, mert nem egy nagy európai uralkodó család tagját végezette ki, hanem egy angol nemest. Dr. Bárány Attila szerint, ha Aragóniai Katalinnal tett volna ilyet,
az akár hadüzenetet is jelenthetett volna.
Boleyn Anna lefejezését követően felhördültek az európai koronás fők, de nem a királyné származása miatt.
Egyrészt akkor még fiatalabb volt a király, másrészt volt egy törvényes felesége, akitől a pápaság álláspontja szerint soha, az addigi napig nem vált el. Ugyanakkor a kivégzés nem rettentette el a római katolikus egyházat, hiszen másnap a pápai követ úgy tárgyalt VIII. Henrikkel, hogy tudta, hogy lenyakazták Boleyn Annát. Sőt, amikor kellett, Henrik pénzét is elfogadta a pápaság”
- teszi hozzá a történész.
Tehát az, hogy egy felemelkedett udvarhölgyet kivégeznek házasságtörés miatt, a korban nem számított szenzációnak. Ahogy az sem, hogy a királynak hat felesége volt. Ezek csak a 21. században tűnnek egy léha életű, kövér, zsarnok uralkodó számító kegyetlenségének.