„Aki soha nem hibázott, sosem próbált ki semmi újat.”
(Albert Einstein)
Albert Einstein 1879. március 14-én látta meg a napvilágot a mai Baden-Württemberghez tartozó Ulmban, Hermann Einstein tollkereskedő és Pauline Koch gyermekeként.
Feljegyezték, hogy meglehetősen későn, csak négyéves kora után kezdett el beszélni.
Későbbi fizikusi pályafutására – saját visszaemlékezése szerint – igen nagy hatást gyakorolt, amikor ötéves korában apja megmutatta neki az iránytű működését. Ekkor értette meg, hogy vannak olyan szemmel nem látható erők, amelyek láthatatlanul hatnak a környezetünkre.
Az iskolában nehézkesen gondolkodó, lassú felfogású diáknak tartották. Kétségtelen, hogy töprengő alkat volt, aki egy-egy kérdésen sokkal többet gondolkodott, mint kortársai. Két nagybátyja jóvoltából már kisgyermekként hozzájutott tudományos illetve filozófiai könyvekhez, amelyeket nagy élvezettel olvasott. Iskoláit Németországban, illetve Svájcban végezte el.
Vissza-visszatérő legenda, hogy általános iskolai tanulmányai idején megbukott matematikából.
Einstein 12 éves korábban kezdett matematikát tanulni, és mindig kivétel nélkül jó jegyeket szerzett. Az utókor ezzel kapcsolatos félreértéseihez hozzátartozik, hogy az 1890-es években a német iskolarendszerben az egyes volt a legjobb osztályzat.
A korabeli dokumentumok szerint az ifjú Einstein többnyire egyest, illetve néha kettest kapott matematikából, azaz a legjobb érdemjegyeket. Az viszont tény, hogy még érettségi előtt, 16 éves korában megkísérelte a felvételit a Zürichi Műszaki Egyetemre,
ám ezen valóban elbukott.
Csak miután 1896-ban, a svájci Aarauban letéve a sikeres érettségi vizsgát befejezte középiskolai tanulmányait, nyert felvételt a patinás zürichi felsőfokú tanintézménybe.
(Svájcban a 6-os volt a legjobb érdemjegy, Einstein a matematikaérettségin hatos osztályzatot szerzett.) 1904-ben nyerte el a fizikai doktorátust „A molekuladimenziók újfajta meghatározásról” című disszertációjának megvédésével.
Einstein zsenije már korán megmutatkozott. 1905-ben, mindössze huszonhat évesen
négy olyan tanulmányt is publikált, amelyeket a modern fizika alapvetésének tekinthetünk.
A Brown-mozgásról, a fényelektromos jelenségről és speciális relativitáselméletről írt dolgozatait olyan értékűnek tartják, amelyekért egyenként is kiérdemelte volna a fizikai Nobel-díjat.
(A tudomány legrangosabb elismerését végül is a fényelektromos jelenségről írt dolgozatáért ítélték oda Einsteinnek, aki 1921-ben vehette át a fizikai Nobel-díjat.) A sorban negyedik dolgozatát a „Függ-e a test tehetetlensége az energiájától?” című cikkét 1905 végén publikálta, mintegy a speciális relativitáselmélet újabb axiómájaként.
Einstein legismertebb képlete az E = mc², azaz hogy az energia egyenlő a tömeg és a fénysebesség négyzetének szorzatával megmutatta: a tömeggel rendelkező részecskéknek nyugalmi helyzetben is van energiájuk, és ez a nyugalmi energia különbözik a mozgási, illetve a helyzeti energiától.
Mint minden nagy tudóst, Einsteint is erősen foglalkoztatták az úgynevezett végső nagy kérdések. Az egyik legismertebb és mind a mai napig meghatározó jelentőségű teóriáját,
az általános relativitáselméletet 1915 novemberében vázolta fel a Porosz Tudományos Akadémián megtartott előadásában.
Az általános relativitáselmélet gyökeres szakítást jelentett a newtoni fizika gravitációelméletével, Einstein értelmezésében ugyanis a gravitáció nem erő, hanem a téridő görbületének következménye.
Az általános relativitáselmélet alapozta meg a modern kozmológiát.
Einstein számos következtetését, illetve jóslatát csak sok-sok évtizeddel később sikerült bizonyítani, legutóbb 2016 februárjában igazolták a gravitációs hullámok létével kapcsolatos előrejelzését. Csak nehezen fogadta el a kvantumfizikában érvényesülő határozatlanságot, ám igazi, doktrinerségtől mentes elmeként, később elfogadta ezt. Kevés olyan alakja van a tudománytörténetnek, aki olyan sokoldalúan formálta volna a modern kor világképét, mint Albert Einstein.
A kinyúlt pulóvereiről és jellegzetes, fésületlen „Einstein-üstökéről” elhíresült tudós nemcsak zseniális gondolkodó, hanem kiváló, nemegyszer szarkasztikus humorral megáldott személyiség is volt. Adomák és legendák sora kering különc szokásairól, frappánsan bölcs megjegyzései pedig a citátumok kincsesbányáját alkotják.
Einstein gondolkodására jól rávilágít az egyik ismert adoma. Eszerint egy alkalommal észrevették, hogy amikor a professzor kilépett az egyetem kapuján, és eleredt a záporeső, levette a kalapját, és úgy bandukolt tovább. A diákok oldalát furdalta a kíváncsiság, hogy vajon miért áztatta el magát szándékosan az esőben. Ezért másnap megkérdezték Einsteintől, hogy az eleredt zápor ellenére miért vette le a fejfedőjét. „Azért, mert a hajam megszárad, a kalapom viszont tönkremegy” – hangzott a válasz a legenda szerint.
Einstein nemcsak a gravitációs hullámok létezését, hanem az okostelefonok és az internet világát, pontosabban a virtuális technikák személyiséget megváltoztató következményét is előre láthatta. Erre utal legalábbis az egyik ismert megjegyzése: „Félek attól a naptól, amikor a technológia fontosabb lesz, mint az emberi kapcsolatok. A világon lesz egy generációnyi idióta.”
Noha sohasem politizált, kritikus szemmel nézte a világban zajló eseményeket. Németországot már 1932-ben elhagyta az egyre hangosabb és agresszívebb nemzetiszocialisták miatt. Ez nem is csoda, hiszen az 1933. január 30-án hatalomra jutott Adolf Hitler, mindent a fajelmélet szemüvegén keresztül szemlélt,még a tudományt is.
A modern atomfizikát csak mint „zsidó fizikát”, a kvantummechanikát pedig szélhámosságként emlegette.
Einstein viszolygott a 20. századi diktatúráktól, amelyek felemelkedéséért az emberi közönyt is felelőssé tette. „A világ egy veszélyes hely, nemcsak azok miatt, akik gonoszságokat követnek el, hanem azok miatt is, akik ezt tétlenül nézik” – sommázta véleményét.
Einstein nem vett részt az 1942-től elindított, az amerikai atombomba kifejlesztését célzó Manhattan-programban, mert előre látta az atomfegyver jelentette fenyegetést az emberi civilizációra. „Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút mivel fogják megvívni, de azt biztosan tudom, hogy a negyediket botokkal és kövekkel” – így vizionálta egy lehetséges jövőbeli atomháború következményeit.
Nem volt túl nagy véleménnyel a politikai döntéshozók bölcsességéről sem: „A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből.”
A professzor jól ismerte az emberi természetet is. „Minél magasabb a tudás, annál kisebb az ego. Minél nagyobb az ego, annál kisebb a tudás.” Ezzel arra utalt, hogy a nagy tudás általában szerénnyé, a félműveltség vagy a materiális gazdagság viszont elbizakodottá, beképzeltté teszi az embereket. „A bölcs ember képes kételkedni a saját igazában is, az ostoba viszont sohasem” – fogalmazta meg másként ugyanezt. Nem kímélte a tudományos vagy hétköznapi doktrinerséget, a fafejűséget sem. „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.”
Korszakos axiómákat megdöntő felfedezései, valamint lehetetlennek tűnő, ám utóbb bebizonyosodott jóslatai, a legjobb példák arra, hogy a tudományban nincsenek tabuk. „Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.” Einstein munkássága is azt bizonyítja, hogy az élénk fantázia ugyanúgy szükséges a tudományos felfedezésekhez, mint a laboratóriumi kísérletek és mérések.
„A képzelet a kutatás legmagasabb formája” – emelte ki e megjegyzésével a kreatív és merész fantázia értékét. Más alkalommal ugyanerről ezt mondta: „Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna.”
A híres professzor nem kedvelte a csökött emberi butaságot,
amelyről egyszer így nyilatkozott gyilkos iróniával: „Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi butaság. A világegyetemben nem vagyok olyan biztos.”
Tisztában volt azzal, hogy az emberi társadalom előtt álló nagy sorskérdések megoldása nem megy a gondolkodásunk megváltoztatása nélkül. „A világ, amit teremtettünk, a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni a gondolkodásunk megváltoztatása nélkül.”
Az egyetemes tudománytörténet egyik legnagyobb hatású gondolkodója 1955. április 18-án, Princetonban hunyta le örökre a szemét.