A kutatás során a szakértők 137 emberi csontdarabot vizsgáltak, a maradványok között megtalálhatóak voltak férfiak, nők és gyerekek csontjai is. Még fél évszázaddal ezelőtt ásták ki őket, és sokáig úgy tartották, hogy kannibalizmus vagy gyilkosság áldozatai lettek a 11–14. században – írja a Guardian.
Mint kiderült, a helyzet közel sem ilyen egyszerű. A vágásnyomok nem utaltak „hentesmunkára”, a fogak izotópos vizsgálata alapján pedig sikerült kimutatni, hogy az érintettek mindannyian az észak-yorkshire-i Wharram Percy nevű faluból származtak – a település még a 16. század elején vált teljesen lakatlanná, miután a helyiek más vidékre költöztek.
A koponyákon és a felsőtest csontjain égés- és vágásnyomokat fedeztek fel a szakértők, ezek szerintük egyértelműen halál utáni csonkításokból erednek. A kutatók úgy vélik, a brutális tett célja az volt, hogy a holtak ne térjenek vissza az életbe betegségeket terjeszteni vagy a falusiakra támadni. „Az egész nagyon húsbavágóan mutatja, mennyire különbözött a középkori felfogás a mi modern nézeteinktől” – mondta a kutatásban részt vevő egyik tudós, Simon Mays csontbiológus.
A középkori források számos módját leírják annak, miként bánjanak el az élők azokkal a holtakkal, akiket a hiedelmek szerint még az életükben olyan gonosz átokkal, varázslattal sújtottak, ami azt hivatott megakadályozni, hogy a haláluk után békében nyugodjanak. A nem kívánt visszatérést a szövegek szerint úgy lehet meggátolni, hogy a helybéliek kiássák a csontokat, majd lefejezik vagy elégetik a holttesteket.
A Wharram Percy területén feltárt csontok vizsgálata azt mutatta ki, hogy a holtakat már röviddel elhunytuk után lefejezték (ekkor a csontok még puhábbak), majd elégették.
Wharram Percy egykor virágzó település volt, ma már csak néhány elhagyatott ház és egy romos templom található a területén. A 20. században zajlottak itt intenzív feltárások, és ma már az egyik legalaposabban tanulmányozott, elhagyatott falunak számít Nagy-Britanniában. Pusztulását több tényező (pestis, elnéptelenedés, új mezőgazdasági módszerek térhódítása) együttesen idézte elő.
Az egykori település környékéről feltárt csontok összesen tíz személyhez tartoztak – öt férfihez, két nőhöz és három gyerekhez. A maradványokat még 1960-ban tárták fel a kutatók, amikor egy ház alapjait tanulmányozták tüzetesebben. A testeket három egymást átfedő sírgödörben ásták el, távol a templomtól és a temetőtől.
A kutatók kizártnak tartják, hogy a falusiak kannibalizmus céljából szeletelték fel a testeket – ami első olvasatra logikus lenne, hiszen ebben az időszakban gyakori volt az országban az éhínség.
Ebben az esetben a vágásnyomok ugyanis az ízületeknél, és nem a fej környékén csoportosulnának.
A másik lehetőség, hogy a maradványok kívülállókhoz tartoztak, mivel abban az időben gyakoriak voltak az idegenek ellen elkövetett kegyetlen gyilkosságok.
A fogak izotópos vizsgálatával azonban meg lehetett állapítani, hogy tulajdonosaik gyerekkorukban hol nőttek fel, és kiderült, hogy mindannyian Wharram Percy közvetlen közeléből származtak.
Maradt tehát az egyetlen eshetőség: a korabeliek babonás hiedelmek miatt gyalázták meg a szerencsétlenül járt emberek holttestét. Az eredményeket a tudósok a Journal of Archaeological Science című szakfolyóiratban ismertették.