Magyar siker a Mengyelejev Diákolimpián

diákolimpia
A Diákolimpia érmes csapata
Vágólapra másolva!
Az 51. Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián hat érmet nyertek el a magyar diákok, amelyet idén a kazahsztáni Asztanában rendeztek meg. Ezen a kémiaversenyen mindig a legtehetségesebb diákok vesznek részt, jellemzően kéttucatnyi országból. 2012 óta nincs olyan év, hogy ne indulna magyar diák a versenyen, és ne éremmel térne haza. 
Vágólapra másolva!

51. alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpiát a kazahsztáni Asztanában április 22–30. között. Évről évre mindig más ország ad otthont a versenynek. A versenyen 20 nemzet 120 diákja indult, ebből

négy magyar versenyző hozott haza ezüstérmet, ketten pedig bronzot.


A Mengyelejev-olimpia az egykori szovjet kémiaversenyek utódja, de már nemzetközivé nőtte ki magát, nem csak a volt Szovejtunió országai vesznek részt rajta. A feladatok nehézségi szintje olykor a Nemzetközi Kémia Diákolimpia szintjét is meghaladja. A versenyen a diákoknak stimuláló és elgondolkodtató kérdéseket tesznek fel.

2012-ben indult először magyar csapat a versenyen, azóta rendszerint érmekkel térnek haza a versenyzők.

Volt már abszolút első helyezett is korábban.

A diákolimpia érmes csapata Forrás: Origo

Az eredmények:

Stenczel Tamás, Török Ignác Gimnázium, Gödöllő, tanárai: Karasz
Gyöngyi és Kalocsai Ottó, ezüstérem

Bajczi Levente, Török Ignác Gimnázium, Gödöllő, tanárai: Karasz
Gyöngyi és Kalocsai Ottó, ezüstérem

Arany Eszter, Lovassy László Gimnázium, Veszprém, tanára: Kiss Zoltán, ezüstérem

Turi Soma, ELTE Apáczai Csere János Gimnázium, Budapest, tanára:
Borissza Endre, ezüstérem

Sajgó Mátyás, Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc, tanára: Endrész
Gyöngyi, bronzérem

Kalapos Péter, ELTE Trefort Ágoston Gimnázium, Budapest, tanára:
Kutrovácz László, bronzérem

A csapat vezetője: Dr. Magyarfalvi Gábor, adjunktus

A diákok felkészülését nemcsak a középiskolák, hanem az ELTE tanárai is biztosították. A diákok számára a diákolimpiák olyan jelentős események, melyek

a későbbiekben biztosított ösztöndíjat nyújtanak a világ bármely egyetemére.

Az érmesekért szinte harcolnak az intézmények. Ezért ezek a versenyek nemcsak Magyarországon, hanem a világon mindenhol nagy presztízzsel bírnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!