Pedig a kérdéssel még maga a híres tudománykommunikációs szakember, Carl Sagan is foglalkozott. A villanások olyan terebélyesek, hogy az űrből is könnyen észre lehet venni őket. Eredetileg úgy gondolták, valójában az látszik, ahogy az óceánok felszíne visszaveri a napfényt, ám amikor a szárazföld felett is észlelték a különös fényeket, a szakemberek alaposan elbizonytalanodtak.
„A szárazföld felett is sikerült már számos felvillanást észlelni" – mondta a Science Alert tudományos portálnak Alexander Marshak, a NASA Goddard Űrközpontjának munkatársa. „Amikor először láttam a fényjelenségeket, azt hittem, valamilyen tó vagy folyó veri vissza a Nap fényét. A villanás azonban túl nagynak bizonyult ahhoz, hogy az elképzelés helytálló legyen" – tette hozzá Marshak.
A felfedezés nem hat totális újdonságként, a fényeket Carl Sagan vette észre először 1993-ban, amikor éppen a Galileo űrszonda által lőtt fényképeket nézegette. Az űreszköz eredetileg a Jupitert tanulmányozta, ám küldetésének korai szakaszában, amikor még közel volt szülőbolygónkhoz, néhány képet azért készített a Földről is. Ezeket a képeket tanulmányozta aztán Sagan. Úgy vélte, hogy ha a fotókon olyan jelekre bukkan, amik értelmes életre utalnak, azt más planétákon lakó idegen civilizációk is észrevehetik.
Ekkor tűntek fel a kutatócsoportja számára az óceánoknál és part menti régióknál lévő villanások. Azt gondolták, a jelenségeket a nagy vízfelületről visszatükröződő napfény idézi elő.
Így 24 évvel később valóságos sokként érte a NASA tudósait, amikor 2015 júniusa és 2016 augusztusa között készült felvételeken összesen 866 hasonló villanást láttak a szárazföldek felett.
Az új fotókat a DSCOVR (Deep Space Climate Observatory) műhold lőtte EPIC (Earth Polychromatic Imaging Camera) nevű kamerájával.
Amikor az amerikai űrügynökség munkatársai ismét előbányászták a Galileo fotóit, meglepő megfigyelést tettek: azokon is láthatóak voltak a szárazföldi villanások, csak Saganék véletlenül átsiklottak ezen az „apró" részleten. Marshak és társai tehát fogták a Galileo és az EPIC képeit, és elkezdték feltérképezni a villanások pontos pozícióit, hogy választ kapjanak arra a kérdésre, mi okozza őket.
A hipotézis abból indul ki, hogy ha a villanás valójában a napfény tükröződése, akkor bolygónknak csupán bizonyos pontjain lehet észlelni – ezek azok a helyek, ahol a Nap Földdel bezárt szöge megegyezik az űreszköz bolygónkkal bezárt szögével, ezáltal pedig a műhold észlelheti a visszaverődő fényt.
A minta csakugyan kirajzolódott, ezzel pedig egy elméletet már ki is zártak a szakemberek – nevezetesen azt, hogy a fényjelenséget villámok okozzák. Adódik azonban a kérdés, hogy a napfény miről is verődött vissza, ha nincs nagyobb vízfelület a közelben.
Az EPIC adatai alapján a kutatók megállapították, hogy nagy valószínűséggel a cirrusok (pehelyfelhők) jégkristályai lehetnek a ludasak, amelyek 5-8 kilométer magasságban vannak a kérdéses helyeken.
Amikor a szakemberek modellezték a vízszintesen elrendeződő kristályokról visszaverődő fény irányát, a kapott adatok tökéletesen alátámasztották az elméletet.
Természetesen az eredmények még nem jelentek meg szakmailag lektorált folyóiratban, az viszont biztosnak tűnik, hogy a fényjelenség egyáltalán nem az értelmes élet jelenlétét bizonyítja – jutottak a konklúzióra a kutatók, akik most azt vizsgálják, milyen gyakoriak ezek a fajta jégkristályok a légkörben.