Zita királyné, teljes nevén Zita Mária Adelgunda Mikaéla Rafaéla Gabriela Jozefa Antónia Lujza Ágnes Bourbon-pármai hercegnő Viareggióban látta meg a napvilágot 1892. május 9-én. Apja az utolsó trónon ülő pármai herceg, az uralkodói címétől 1859-ben megfosztott I. Róbert, anyja pedig Mária Antónia portugál infánsnő volt.
Zita fiatal lányként először Bajorországban a vizitációs apácáktól, majd az Anglia melletti Wight-szigeten a bencés nővérektől kapott szigorú katolikus nevelést.
A borongós, csapadékos, hűvös atlanti éghajlatot nehezen viselte,
ezért anyja hazavitte, és a csehországi Franzensbadba küldte gyógykúrára.
Itt ismerkedett meg 1909-ben a háziezredével közelben állomásozó Károly főherceggel, aki Ferenc Ferdinánd után a második helyen állt az osztrák trónöröklési rendben.
A két fiatal egymásba szeretett,majd 1911. október 21-én össze is házasodtak.
(Károly így azon kevés Habsburg uralkodók egyike, akik feleségüket nem kapták, hanem érzelmi alapon választották.) Első gyermekük, Habsburg Ottó 1912 novemberében született meg.
Ferenc Ferdinánd és felesége, Chotek Zsófia főhercegné ellen a Fekete Kéz, egy földalatti szerb nacionalista csoport tagjai merényletet szerveztek, a trónörökös pár szarajevói látogatásának alkalmára időzítve a gyilkosságot..
1914. június 28-án az első, és sikertelen kísérlet után Gavrilo Princip szerb diák, a csoport tagja
a tömegből leadott pisztolylövésekkel meggyilkolta Ferenc Ferdinándot, és feleségét.
A szarajevói merénylet a Szerbia elleni hadüzenethez, és az első világháború kitöréséhez vezetett, Ferenc Ferdinánd halálával pedig Károly főherceg lépett elő trónörökössé.
Két évvel később,1916. november 21-én 86 éves korában elhunyt Ferenc József,
aki hosszúra nyúlt uralkodása alatt az Osztrák-Magyar Monarchia élő szimbólumává vált. Az idős uralkodó halálát követően az ekkor még csak 29 éves főherceg osztrák császárként I. Károly, magyar királyként pedig IV. Károly néven foglalta el a trónt.
Magyar királlyá koronázására - a tomboló világháborút mintegy zárójelbe téve - 1916. december 30-án fényűző külsőségek között került sor a budai Mátyás-templomban, s vele együtt koronázták meg Zitát is. A szertartást Csernoch János esztergomi érsek, hercegprímás vezette. A koronázási szertartás során
az ősi hagyományok szerint a Szent Koronát Zita jobb vállához érintették,
a házi koronát a veszprémi püspök helyzte az új magyar királyné fejére.
Az arannyal és gyönggyel hímzett uszályos díszruhát, hajában csipkefátyolt, fején gyémántos diadémot viselő királyné
magyarul mondta el a koronázási esküt.
(A koronázás centenáriumán tavaly decemberben nyílt kiállítás a Mátyás-templomban és a Magyar Nemzeti Múzeumban.)
Károly igen nehéz körülmények között, a harmadik háborús évben lépett a trónra. Még magyar királlyá koronázása előtt, 1916. december 2-án kiadott napiparancsában bejelentette, hogy Frigyes főhercegtől átveszi az osztrák-magyar haderő főparancsnoki tisztségét.
A háború szülte nehézségek egyre jobban felszították a Monarchián belüli nemzeti ellentéteket,
a hadikiadások pedig alaposan megviselték a Duna-menti föderáció költségvetését. Károly –a kardcsörtető németbarát szoldateszkával szemben – világosan felismerte, hogy a császári Németországnak és a Monarchiának gyakorlatilag nincs esélye a győzelemre.
Azzal is tisztában volt, hogy a fenyegető háborús vereség a Monarchia végét jelenti,
ezért 1917 tavaszán titokban különbéke-tapogatózásokba kezdett az antanttal abból a célból, hogy kivezethesse birodalmát az értelmetlen háborúból. Béketörekvéseiben legfőbb támasza és tanácsadója felesége, Zita volt.
A határozott és céltudatos Zita, aki azért, hogy magyar alattvalói kedvében járjon, még a paprikás csirke elkészítését is megtanulta, férje bizalmas tanácsadójaként tevékenyen beavatkozott a nagypolitikába. 1917 tavaszán Zita tanácsára Károly sógora, Sixtus pármai herceg révén kezdett béketapogatózásokba.
Sixtus kiválóan ismerte az antant meghatározó frontállama, Franciaország politikai köreit,
kapcsolatai egészen a legmagasabb szintig értek. Károly Zita bíztatására titkos levelet fogalmazott meg Clemenceau francia miniszterelnök számára. A levélben felajánlotta támogatását az 1871-es porosz-francia háborúban elvesztett Elzász és Lotaringia tartományok visszaszerzéséhez, a Monarchia egységének fennmaradása fejében.
A levelet Sixtus hercegnek kellett eljuttatnia a címzetthez,
azonban a levél tartalma nyilvánosságra került, óriási botrányt okozva II. Vilmos berlini udvarában.
Nem csoda, hogy a levél nyilvánosságra kerülése után Zita a németbarát körök egyik elsőszámú céltáblája lett. Az okos és rendkívül jó szándékú, ám határozatlan és könnyen befolyásolható Károlyt halálra rémítette az a feltételezett lehetőség, hogy II. Vilmos bosszút áll a Monarchián.
1918 tavaszán, amikor a breszt-litovszki békével Oroszország kilépett az antant szövetségből, Németország pedig ezt kihasználva, egy mindent eldönteni remélt nagy offenzívát indított a nyugati fronton,
a hirtelen szorongatott helyzetbe került francia kormány nevében Clemenceau különbékét ajánlott fel a Monarchiának.
Károly határozatlansága miatt nem tudta kihasználni ezt a lehetőséget, a németbarát közös külügyminiszter, Cernin gróf pedig Clemenceau ajánlatát szándékosan nyilvánosságra hozta, rendkívül kellemetlen helyzetbe hozva ezzel a francia miniszterelnököt.
Clemeceau-ban ekkor és e miatt vált véglegessé az elhatározás, hogy Franciaország illetve az antant győzelme esetén feldarabolja és megsemmisíti a Monarchiát.
II. Vilmos pedig magához rendelte a megszeppent Károlyt, és kevéssé diplomatikus hangnemben lehordta a sárga földig, saját külügyminisztere Czernin pedig megzsarolta, hogy mondjon le. Zita erélyes fellépésével azonban meghiúsította a németbarát külügyminiszter további intrikáit, és elérte leváltását, ez azonban a Monarchia helyzetén már nem sokat segített.
Károly az összeomlás napjaiban megfogalmazott eckartsaui nyilatkozatában, - miután utolsó kísérlete, hogy a Monarchiát egyenrangú államok szövetségévé alakítva megmentse, megbukott - 1918. november 11-i hatállyal osztrák császári, majd november 13-án magyarországi uralkodói jogairól is lemondott. Az eckartsaui nyilatkozat kétértelműen lett megfogalmazva: Károly ugyanis az államügyek viteléről mondott le, a trónról azonban nem.
Zita ehhez az állásponthoz élete végéig kitartóan ragaszkodott, mivel szavai szerint "egy uralkodó nem mondhat le, csak megfosztható trónjától". Miután az osztrák szociáldemokrata kormány eltörölte a monarchiát, mint államformát, és a Habsburgokat minden joguktól megfosztotta, a házaspár svájci emigrációba vonult.
Zita erőteljes biztatására Károly először 1921 márciusában kísérlete meg a magyar trón visszafoglalást.
A titokban és váratlanul Budapestre érkezett uralkodó éppen ebéd közben toppant be Horthy Miklós kormányzóhoz, a budai várban.
Horthy ekkor még rá tudta beszélni Károlyt, hogy feltűnés nélkül hagyja el Magyarországot.
A kormányzó azzal az egyébként nagyon is valós veszéllyel érvelt, hogy amennyiben deklarálnák, hogy Károly ismét elfoglalta a magyar trónt, az a kisantant azonnali katonai beavatkozásával járna, amit az ütőképes hadsereg nélkül maradt ország nem élne túl.
Zita nem volt hajlandó mindezt tudomásul venni, és rábeszélte férjét, hogy ha kell, erőnek erejével vegye vissza a magyar trónt. Így került sor 1921 októberében a magyar történelembe csak második királypuccsként bevonult eseményre. Zita és Károly titokban a Dunántúlra érkeztek, majd a mellettük felesküdött katonai alakulatok élén elindultak Budapestre.
Horthy utasítására Gróf Bethlen István miniszterelnök, és Gömbös Gyula megszervezték a katonai ellenállást,
a királyt és kíséretét kisebb tűzharc után Budaörs határában fel is tartóztatták. A második királypuccs után a házaspárt néhány napig a tihanyi apátságban tartották fogva (ekkor tartózkodtak utoljára magyar földön), majd Tihanyból Bajára szállították őket, ahonnan egy brit hadihajó fedélzetén hagyták el örökre Magyarország területét.
Az antant döntése alapján Károlyt és családját a kellemes éghajlatú, de biztonságos távolságban fekvő Madeira szigetére száműzték.
A száműzött uralkodó, IV. Károly 1922. április 1-jén spanyolnáthában meghalt. Felesége az ekkor még alig harmincéves Zita férje halálakor éppen a nyolcadik gyermekét várva egyedül maradt, minden pénz és támogatás nélkül. A Monarchia utódállamai nem tudtak megegyezni a volt királyi családnak fizetendő apanázs mértékéről, így innen csak nagyon kevés pénz érkezett.
Zita egy időre rokonánál, XIII. Alfonz spanyol királynál talált menedékre,
Erzsébet lányát is már Madridban szülte meg. A család 1929-től Belgiumban élt, majd 1938-ban, az Anschluss után, amikor Adolf Hitler bekebelezte a Harmadik Birodalomba Ausztriát, és ezzel a restaurációs remények teljesen szertefoszlottak, Kanadába költöztek. A második világháború után, 1948-ban az Egyesült Államokban telepedtek le.
Az özvegy királyné minden erejét gyermekeire fordította, akiket magyarul is megtanított imádkozni, a legidősebb Ottót pedig kiskorától kezdve trónörökösnek nevelte. (Ottó többek között magyarul is tökéletesen megtanult, a Monarchia egykori népeinek nyelvei mellett.) A második világháború elején az angolszász hatalmak képviselői, elsősorban Winston Churchill részéről felvetődött, hogy a náci Németország legyőzése után
valamilyen korszerű államszövetség formájában újjá kellene éleszteni az egykor volt dunai föderációt.
1942-ben Roosevelt amerikai elnök személyesen fogadta Ottót a Fehér Házban, ám ez a terv gyorsan lekerült a napirendről a szovjet szövetséges erőteljes tiltakozása, és közép-kelet-európai igényei miatt.
Zita az ötvenes években családjával együtt visszatért Európába. 1959-ig Luxemburgban, 1962-től a felső-bajorországi Pöckingenben élt,
élete utolsó évtizedeit pedig Svájcban, az osztrák határtól alig 30 kilométerre fekvő Zizers apátságban töltötte.
Ausztriába egy korábbi törvény értelmében mégsem utazhatott be, mert nem volt hajlandó lemondani a trónról.
Fia, a realitásokkal számot vető Habsburg Ottó ezt 1961-ben megtette, sőt 1967-ben kezet fogott Bruno Kreisky akkori osztrák kancellárral. Zita élete alkonyán, hat évtizeddel azután, hogy száműzték családját Ausztriából, két alkalommal mégis csak egykori birodalmának földjére léphetett: kilencvenévesen Adelheid lánya, majd néhány hónappal később édesanyja sírját kereshette fel.
A büszkeségét és tartását soha el nem vesztő, férje halála után csak feketében járó Zita visszavonultan élt, de a világ dolgaitól nem szakadt el.
Az öt nyelven folyékonyan beszélő királyné végig megőrizte szellemi frissességét.
Több napilapot járatott, rádiót hallgatott, és folyamatosan tájékozódott a világban zajló eseményekről. Hajnali ötkor kelt, és hithű katolikusként minden reggel részt vett a szentmisén. Kilencvenötödik születésnapját több mint száz családtagja, gyermekei, unokái és dédunokái társaságában ünnepelte meg, szinte már teljesen vakon.
A 640 éven át uralkodó Habsburg-dinasztia utolsó koronás fejének özvegyét kilencvenhét éves korában, 1989. március 14-én érte a halál a svájci Zizersben. Férje halálának 67. évfordulóján, április 1-jén Bécsben temették el ünnepélyes külsőségek között,a Habsburg-család kapucinusok kolostorában lévő kriptájában.
Temetésén mintha egy pillanatra megelevenedett volna az elsüllyedt Osztrák-Magyar Monarchia,
a gyászszertartáson az egykori Duna-menti birodalom valamennyi nemzete képviseltette magát. Szívét a dinasztia szokásainak megfelelően testétől elválasztva Svájcban, a muri apátságban, férje szíve mellé temették el. IV. Károlyt 2004-ben avatta boldoggá II. János Pál pápa. 2009 decemberében egy franciaországi egyházmegyében, a Le Mans-i püspök közbenjárására megindult Zita királyné boldoggá avatási eljárása is.