Kereken 105 év telt el azóta, hogy minden idők leghíresebb óceánjárója, az RMS Titanic 1912. április 15-ének hajnalán, szenzációsnak beharangozott első útján az Atlanti-óceán fagyos hullámsírjába merült. A leginkább elfogadott adatok szerint 1517 áldozatot követelő katasztrófa mélyen megrendítette a világközvéleményt.
Önmagában, az áldozatok számát tekintve az elmúlt száz évből legalább öt olyan „civil" hajótörést is ismerünk,
amelyek jóval súlyosabbak voltak, mint a Titanic tragédiája.
Még sincs hajó, amelynek sorsa olyan nagy és szűnni nem akaró érdeklődést keltene, mint a Titanicé.
A Titanic iránti lankadatlan kíváncsiság titka, hogy ez a hajó már azt megelőzően legendává vált, mielőtt még 1912. április 10-én kifutott volna az alig négy és fél napig tartó első, de végzetesnek bizonyult útjára, a Southamptoni kikötő 44. számú dokkjából.
Az „elsüllyeszthetetlen" Titanic ugyanis az emberi történelem egyik legsikeresebb korszakának volt a testet öltött szimbóluma. Annak a viktoriánus ( vagy nálunk Ferenc Józsefi ) korszaknak, amely a tudomány és technika szédítő eredményei alapján büszkén hitt az ember természetei erőket leigázó, és azt uralni képes felsőbbrendűségében.
A Titanic hullámsírba merülésével ez a hit is mindörökre szertefoszlott.
A hatalmas luxusgőzössel kapcsolatos makacs legendák azonban túlélték az „álmok hajójának" pusztulását.
A Titanic-legendárium történetei a kollektív emberi emlékezet részévé válva önálló életre keltek. Még felsorolni is nehéz a Titanic katasztrófájának valamennyi igaznak vélt, de a valósággal köszönőviszonyban sem álló szegmensét.
Természetesen, a Titanic legendái között felbukkan a „magyar szál" is,
magyar áldozatokkal és túlélőkkel. 2012-ben a Titanic-centenárium alkalmából a hazai sajtóban megjelent megemlékezések és összefoglalók némelyike név szerint is felsorolta a hajó vélt magyar utasait, és a Titanic katasztrófájában odaveszett állítólagos magyar áldozatokat.
A hazai sajtó korábban többször, több cikkben is megemlékezett az óceánjáró állítólagos magyar utasairól, ezért a közvélemény hajlamos tényként kezelni a Titanic magyar utasainak létét. A korabeli dokumentumok alapján azonban mégsem tekinthető ennyire egyértelműnek a helyzetet.
Miután a nagy hírügynökségek 1912. április 16-án világgá kürtölték a Titanic addigra már bizonyossá vált tragédiáját,
idehaza először a Soproni Hírlap tudósított 1912. április 18-án megjelent lapszámában magyar áldozatokról és túlélőkről.
Május 4-én az újság már konkrét neveket is megemlít: a Soproni Hírlap közlése szerint a Titanic harmadosztályán utazott egy helyi, soproni illetőségű család, név szerint Kisik Antal és felesége, Hoffer Lujza, valamint öccse, Kisik Vince a leányával, Kisik Máriával.
A Soproni Hírlap azt is tudni vélte, hogy Kisik Antal valamint felesége megmenekültek, viszont az öccse és 18 éves unokahúga odavesztek a katasztrófában. Az Osztrák–Magyar Monarchia londoni konzulátusa 1912. április 28-án kelt és a közös külügyminisztériumnak címzett feljegyzésében 33 magyar utasról tesz említést.
A feljegyzés szerint mindössze ketten élték túl a katasztrófát. A hivatalos dokumentumban szereplő „magyar" megjelölés azonban nem az áldozatok nemzetiségére,
hanem az állampolgárságukra vonatkozott.
A nevükből ítélve valamennyien horvát, illetve bosnyák nemzetiségűek lehettek. (Az Osztrák–Magyar Monarchia fennállása alatt Horvátország a magyar Szent Korona fennhatósága alá tartozott az 1868-as horvát–magyar kiegyezés biztosította viszonylag széles autonómiával.)
Azonban akadnak más további zavaró momentumok is a Titanic állítólagos magyar túlélőivel, áldozataival kapcsolatosan.
A kaposvári polgármester Somogy vármegye alispánjához címzett, 1913. április 2-án keltezett átiratában
megemlít egy addig sehol másutt fel nem bukkant kaposvári illetőségű áldozatot,
név szerint Simonyi Gizellát . A Titanic túlélőinek hazai forrásokban szereplő listáján a következő, rendszeresen visszatérő nevek szerepelnek: Cirbusz Géza egyetemi tanár, Horváth Dénes egyetemi hallgató, Veress Zoltán (van, ahol a feleségével, Baghy Irmával együtt említik), Kisik Antal és felesége Hoffer Lujza, valamint a Titanic személyzetének tagjaként szerepeltetett Reischl Mátyás.
Reischl Mátyás soproni illetőségű unokaöccse, Reischl Ferenc visszaemlékezése szerint a nagybátyja a White Star Line alkalmazottjaként a Titanic első osztályú éttermében szolgált pincérként, és túlélte a katasztrófát. Az Encyclopedia Titanica, a nevezetes hajóról fennmaradt, eredeti dokumentumokat feldolgozó gyűjtemény a Titanic mindhárom osztályára beosztott felszolgálókról és szobapincérekről összeállított listájában azonban nincs feltüntetve Reischl Mátyás neve.
A White Star Line alkalmazotti fizetési jegyzéke alapján elkészített kimutatáson összesen huszonnégy R kezdőbetűs családi nevű alkalmazott szerepel, Reischl vagy ahhoz hasonló nevű azonban egy sem. Reischl Mátyás neve sem az első, illetve a másod, sem pedig a harmadosztályon szolgáló éttermi illetve szobapincérek, de még a stewardok nevei között sincs feltüntetve.
Még ennél is sokkal érdekesebb a hivatalos utaslistáról a „Country of residence – Hungary" címszó alatt kigyűjtött nevek jegyzéke.
Ez a kimutatás összesen hét nevet tartalmaz:
Jovan Dimic, Mara Banski, Ivan Cor, Liudevit Cor, Milan Karajic, Stefo Pavlovic, valamint Matilda Petranec neveit. Valamennyien a harmadosztály utasai voltak, és Southamptonban szálltak fel a Titanicra.
Ezen a listán nem találunk egyetlen nevet sem a hazai forrásokban feltüntetett magyar utasok nevei közül. Átnézve a Titanic áldozatairól készített egykori összesítést („Complete list of Titanic victims"), ebben a kimutatásban sincs a többször idézett magyar nevek közül egyetlenegy sem. Pontosabban, az áldozatok listáján fellelhető a hivatalos utasregiszterben „magyar rezidensként" feltüntetettek közül a harmadosztályra jegyet váltott (jegyének száma: 349246) Milan Karjic, aki nevéből ítélve szintén horvát nemzetiségű lehetett.
Karjic nevén kívül a foglalkozására (General labourer) és életkorára (30) utaló bejegyzés mellett még annyi olvasható, hogy Southamptonban szállt fel a hajóra.
Mint közismert, a katasztrófa hajnalán a Titanic összes túlélőjét a Cunard Line hajózási társaság New Yorkból Fiumébe tartó gőzöse, az RMS Carpathia vette a fedélzetére.
A Carpathia, a Titanic túlélőivel a fedélzetén, 1912. április 18-án este fél tízkor kötött ki New Yorkban, a Battery Park Cunard Line hajóinak fenntartott dokkjánál. A Titanic túlélőiről, összesen 705 főről, már a Carpathia fedélzetén összeállították az első kimutatást, és az óceánjáró New Yorki-i kikötése után is készült egy lista.
Ezeken a listákon („Survivors of the Titanic Disaster") ugyancsak nem szerepelnek a hazai forrásokban magyar Titanic-túlélőként feltüntetett személyek nevei. A „magyar szálat" illetően, az előző dokumentumok mellett
perdöntőnek számítanak a Carpathia magyar hajóorvosa, dr. Lengyel Árpád feljegyzései.
1912. április 15-én, éjfél után öt perccel, miután Thomas Cottam, a Carpathia rádiósa vette a Titanic vészjelzését, a New Yorkból Fiumébe tartó óceánjáró Arthur Henry Rostron kapitány utasítására megszakította útját, és teljes gőzzel elindult a Titanic távírászai által megadott irányba. Rostron kapitány a Carpathia három hajóorvosa közül a harmadosztályon szolgálatot teljesítő
dr. Lengyel Árpádot bízta meg a fedélzetre lépő túlélők fogadásával,
mivel a kollégái közül neki volt egyedül mentőorvosi gyakorlata.
( Dr. Lengyel Árpád kollégái az első osztály olasz hajóorvosa, dr. Vittorio Risicato, illetve a másodosztályon szolgálatot teljesítő ír dr. Frank. E. McGhee voltak.) Lengyel doktor feladata volt az azonnali, elsődleges diagnózis megállapítása, így a magyar orvos - feladatköréből adódóan - mind a 705 túlélővel találkozott, illetve beszélt.
A doktor még a visszaúton, a Carpathia fedélzetén részletes beszámolót írt a mentésről bátyja, dr. Lengyel József ügyvéd számára. Ebben a hosszú levélben, a teljesen friss élmények hatása alatt álló magyar orvos
még csak nem is utal rá, hogy lett volna honfitársa a Carpathia fedélzetére emelt túlélők között.
Dr. Lengyel Árpád később sem beszélt soha magyar túlélőkről, az pedig elképzelhetetlen, hogy éppen állítólagos honfitársairól ne tett volna említést.
A megmentett személyekről készített kimutatásban a magyar túlélőkként számon tartottak, tehát Reischl Mátyás, Kisik Antal és Hoffer Lujza, továbbá Veress Zoltán illetve Baghy Irma közül egyikük nevével sem lehet találkozni a Survivors of the Titanic Disaster elnevezésű dokumentumban.
A White Star Line New York-i képviseletének megbízásából a Titanic elsüllyedési körzetéhez legközelebb fekvő új-fundlandi kikötőből, Halifaxból, április 16-án futott ki első alkalommal a Mackay- Bennet kábelfektető hajó, hogy megkezdje a vízbeveszettek holttesteinek kiemelését.
Ez a megrendítő munka majd két hónapig tartott,
és később a holttestek felkutatásába más hajók is bekapcsolódtak. (Az utolsó áldozatot csak június 8-án hajózták ki St. John's kikötőjében.) A partra emelt holttesteket pontosan számba vették.
Összesen 239 áldozatot sikerült azonosítani. Az odaveszettekről készített listán sem szerepelnek azok a magyar nevek, - tegyük hozzá, hála Istennek -, amelyek a Titanic katasztrófájával kapcsolatosan közszájon forognak.
A bizonyosság szintjén tehát nem állítható, hogy a több mint egy évszázada közszájon forgó magyarok közül bárki is a tragikus sorsú óceánjáró fedélzetén tartózkodott volna, 1912. április 15-ének balvégzetű hajnalán.
A brit állampolgárként nyilvántartott utasok között azonban szerepel egy név, bizonyos Leopold Weisz, aki Őfelsége alattvalójaként, tehát brit állampolgárként Bromsgrove-i rezidens volt. Salacz Attila kutatása nyomán kiderült, hogy a Titanic katasztrófájában odaveszett,
gyanúsan magyar névírású angol állampolgár Weisz Lipótként Veszprémben látta meg a napvilágot, 1875-ben.
A művészi hajlamokkal megáldott fiatalember, 19 éves korában, 1893-ban kivándorolt Nagy-Britanniába, ahol a bromsgrove-i Iparművészeti Egyesületnél folytatott tanulmányokat. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, a belga származású Mathilde Francoise Pëde-el. Weisz 1911 szeptemberében, az első világháborúban ugyancsak tragikus véget ért Lusitania óceánjáró fedélzetén áthajózott Kanadába, ahol először a montreali Szépművészeti Múzeum számára fafaragói, majd később, Edward Wren megbízásából kőfaragói munkát végzett. Munkájának igen szép anyagi honorálása miatt elhatározta, hogy kivándorol Kanadába és Québecben fog letelepedni, ezért visszautazott a feleségéért Angliába. A házaspár azt tervezte, hogy ugyancsak a Lusitania, a Cunard Line luxusgőzöse fedélzetén fognak visszatérni az Újvilágba. Ám az 1912 tavaszi szénsztrájk miatt, átirányították őket a White Star Line-hoz. A szénsztrájk ellenére, a White Star Line már csak presztízsokok miatt is ragaszkodott ahhoz, hogy a Titanic kifutására a nagy sajtóhírveréssel beharangozott napon, 1912. április 10-én kerüljön sor. A társaság az óceánjáró szénellátását más járatai rovására is kész volt biztosítani. Mivel Leopold és Mathilde Francoise Weisz szintén nem szerették volna elhalasztani az utazást, a Titanic másodosztályára váltottak jegyet.
A házaspár a végzetes napon, 1912. április 14-én este a másodosztályon rendezett zenés társasági összejövetelen vett részt. Mathilde Francoise Weisz és férje ezután sétálni indultak a fedélzeten. A hirtelen leereszkedett kellemetlen hidegben azonban rövidre fogták a sétát.
Az asszony közölte férjével, hogy rosszak a megérzései. A Titanic nem sokkal később, 23 óra 40 perckor ütközött össze a jégheggyel. Mathilde Francoise Weisz helyet kapott a 10. számú mentőcsónakban, és így túlélte a katasztrófát, ám férje a tengerbe veszett . A Mackay-Bennet később meg is találta Weisz 293-as számú mentőmellényt viselő, és az óceán felszínén sodródó holttestét.
A holttestet az öltönybe vart monogram, valamint a kabátba rejtett arany alapján sikerült azonosítani. (Az aranyat az özvegy hiánytalanul meg is kapta.) Leopold Weisz Kanadába kivándorló, magyar származású brit állampolgárt Montrealban, a Baron de Hirsch emlékparkban helyezték örök nyugalomra.
Sírkövén a következő felirat olvasható: „Leopold Weisz, Magyarországon született 1880 körül Pesten. 1912. április 15-én halt meg a Titanic katasztrófájának következtében. Nemrég házasodott, és kezdett új életet Montréalban. Tehetséges és ígéretes szobrász, a bromsgrove-i ipartestület tagja, munkáira Montréalban és külföldön egyaránt csodálattal tekintenek."
A Titanic egyetlen, magyar származású áldozatának ez a rövid története.