Legutóbb 2015-ben a pusztító dél-karolinai árvíz idején figyelték meg a jelenséget, amiről most Texasban készített videót egy orvosi riporter, Mike Hixenbaugh a tweetjében.
A tűzhangyák (Solenopsis invicta) igencsak kreatív módját választották annak, hogy túléljenek az áradások közepette: összekapaszkodnak, és tutajokat építenek magukból, így lebegnek a víz felszínén, amíg szárazföldig nem érnek.
Azt már korábban is tudtuk, hogy a tűzhangyák nagyobb tömegben képesek szilárd, rugalmas, vízhatlan „anyaggá” alakulni. Az összekapaszkodó állatok alul maradó társai úgy maradnak fenn a víz felszínén, hogy nem törik meg a felületi feszültséget, helyette egyfajta tál alakú benyomódást keltenek rajta.
Ugyanezt a technikát alkalmazzák most a texasi tűzhangyák, amelyek az árvíz ellen védekeznek. Egy ilyen tutajt képesek kevesebb, mint két perc alatt összehozni. „A hangyatutaj azt mutatja, hogy egy kolónia képes szuperorganizmusként működni” – mondta el korábban egy sajtóközleményben a hangyák „vízálló” tulajdonságát vizsgáló kutató, David Hu.
A tűzhangyák igen veszélyes rovarok. Az Egyesült Államokban eddig mintegy 80 hangyacsípéses halálesetet tartanak nyilván. A népesség egy százaléka hiperérzékeny a csípésükre. A fertőzött területeken a statisztikák szerint 3-4 év alatt mindenkit legalább egyszer megcsípnek a hangyák. Ha valaki odakap, a megzavart rovar feromonnal vészjelzést ad le, és mintegy vezényszóra minden hangya csípni kezd.
Ezért az ilyen úszó szigetek megbolygatása is életveszélyes vállalkozás. Mindenkinek azt javasolják, hogy nagy ívben kerüljék ki az összekapaszkodott állatokat, ha tehetik.