Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Alig akad olyan szerv vagy szövet a testünkben, amin ne hagyna nyomot a tartósan magas vércukorszint. A cukorbetegség krónikus következményei közül az egyik leggyötrőbb az idegek károsodása nyomán kialakuló állandósult fájdalom.
A fájdalmas diabéteszes neuropátia a cukorbetegek mintegy negyedét sújtja, és tünetei a szúró-bizsergő érzéstől az éles, nyilalló fájdalomig terjednek. A betegek bőre a legfinomabb tapintásra is extrém érzékennyé válik a kéz és a lábfej területén, és ez az érzékenység felfelé terjedhet a kar és a láb hosszában. A végtagok fájdalma jelentősen korlátozhatja a mozgóképességet, ami ördögi körként tovább súlyosbítja az elhízást és a vele járó 2-es típusú cukorbetegséget.
A fájdalom normális körülmények között életfontosságú jelzőrendszer, amely idejében figyelmezteti szervezetünket a szövetkárosodást okozó veszélyekre, például sérülésre vagy fertőzés okozta gyulladásra. A diabéteszes neuropátiában szenvedőknél azonban a fájdalom tartósan és csillapíthatatlanul fennáll anélkül is, hogy a testet bármilyen akut fenyegetés érné. A krónikus fájdalom rendszerint érzéskieséssel is párosul: a betegek nincsenek tisztában az érintett végtag térbeli helyzetével, és lábukon gyakran olyan behatásokat sem éreznek, amelyeknek pedig fájdalmasnak kellene lenniük. Nem veszik észre például, ha éles tárgyra léptek, vagy ha feltörte a lábukat a cipő, ami – a végtagi erek károsodásával együtt – fokozza a fertőzések, fekélyek kialakulásának kockázatát, végső soron az amputáció valószínűségét.
A diabéteszes fájdalom rendkívül nehezen kezelhető, nem utolsó sorban azért, mert a mögötte meghúzódó molekuláris mechanizmusról elégtelenek az ismereteink. A londoni King's College kutatóinak legújabb eredményei, amelyeket a Science Translational Medicine című folyóiratban közöltek, most ezen a téren hoznak fontos előrelépést.
Bizonyítékaik arra mutatnak, hogy egy olyan összetett kórképért is, mint a diabéteszes fájdalom, olykor egyetlen – esetükben a HCN2 nevű – fehérje kóros működése okolható.
A HCN2, teljes nevén 2-es számú hiperpolarizáció-aktivált, ciklikus nukleotid-kapuzott ioncsatorna (Hyperpolarization-activated Cyclic Nucleotide-gated 2) azok közé a sejtmembránban elhelyezkedő fehérjék közé tartozik, amelyek ellenőrzik az ionok áramlását a sejt és környezete között, ezáltal részt vesznek az elektromosan aktiválható sejttípusok – például az idegsejtek és a szívizomsejtek – működésének szabályozásában.
A kutatók a diabétesz egérmodelljében igazolták, hogy a fájdalomérzékelő idegrostokban elektromos szignált indító HCN2 a cukorbetegség körülményei között túlműködik, s ez a fokozott aktivitás felelős a fájdalomérzet kialakulásáért. Megmutatták, hogy a HCN2 működésének gyógyszeres gátlásával, illetve a fehérjének a fájdalomérző idegrostokból való, génsebészeti úton történő kiiktatásával a fájdalmat teljesen meg lehet szüntetni.
„Az elhízás megállíthatatlan terjedése, amely a gazdag és a szegény országokban egyaránt tapasztalható, magával vonja a 2-es típusú diabétesz gyakoriságának növekedését is" – mondta el Peter McNaughton, a King's College időskori betegségekkel foglalkozó kutatóközpontjának professzora és a tanulmány rangidős szerzője, utalva azokra a riasztó statisztikákra, amelyek szerint 1980-ban a Föld felnőtt lakosságának még csak 4.7 százaléka volt cukorbeteg, ám ez az arány 2014-re elérte a 8.5 százalékot, ami akkor 422 millió embert jelentett világszerte.
Az idegi eredetű fájdalom minden negyedik cukorbetegnél jelentkezik, és mivel egyelőre nem ismert ellene hatékony gyógymód, ezek az emberek a dolgok jelen állása szerint élethosszig tartó szenvedésre vannak ítélve.
Tanulmányunk egerekben azonosította a diabéteszes fájdalomhoz vezető molekuláris mechanizmust, s reményeink szerint ez iránymutatást ad a cukorbetegek jövőbeni kezelésére nézve" – nyilatkozta a professzor.
Mivel a diabéteszes fájdalomra ma még nincs célzott orvosság, a szakemberek megelőzésképpen a vércukorszint kordában tartását tudják ajánlani, ha pedig már kialakult az állapot, különböző – eredetileg más célra szánt – gyógyszerekkel próbálják enyhíteni a tüneteket. Részlegesen hatékonynak bizonyultak az újgenerációs, triciklusos antidepresszánsok és egyes epilepsziaellenes gyógyszerek. A csípős paprika hatóanyagát, a kapszaicint tartalmazó krémek a betegek mintegy 10 százalékának jelentős enyhülést hoznak.
A célzott és az esetek többségében hatékony kezelésektől azonban még messze vagyunk.
Dr. Christoforos Tsantoulas, a tanulmány első szerzője hozzátette: „Jelenleg még nem rendelkezünk olyan szelektív hatású gyógyszerekkel, amelyek a HCN2 aktivitását el tudnák nyomni anélkül, hogy más élettani folyamatokra – például a szívritmus szabályozására – is befolyást gyakorolnának." Az Ivabradine nevű gyógyszer, amellyel a kísérletek során a HCN2 működését gátolták, a szív ritmusszabályozó sejtjeire is hatással van, és a klinikumban szívlassítóként alkalmazzák. „Kutatásunk lendületet adhat az olyan célzott fájdalomcsillapító szerek kifejlesztéséhez, amelyek más életfunkciók módosítása nélkül tudják blokkolni a HCN2-t" – bizakodik Tsantoulas.
