A trópusokon az évgyűrűk hiányának az az oka, hogy ezen az égövön nincsenek egymástól markánsan elkülönülő évszakok. Az évgyűrűk a mérsékelt égövön éves periodicitással keletkeznek a fa törzsében, mert a törzsben a fa vízellátását biztosító szállítóedények mérete a különbözően alakul az egyes évszakokban. Tavasszal a fa leveleket növeszt, és sok csapadék hullik.
Ilyenkor tág üregű szállítóedények keletkeznek, ősszel és télen, amikor a fa lehullajtja leveleit, jóval szűkebbek. Az előbbi világos, az utóbbi pedig sötét színű.
Egy világos és egy sötét sáv alkot egy évgyűrűt, azaz jelent egy évet.
A trópusi őserdei fák ezzel szemben ugyanolyan méretű fasejteket növesztenek az év minden szakában.
A történészek az évgyűrűk segítségével a korokat is meg tudják határozni. Az azonos helyen élő fák évgyűrűinek mintázata közös jellemzőnek számít, az éghajlati viszonyok miatt. Minden évgyűrűhöz egy meghatározott időpont rendelhető. Az évgyűrűk mintázatának segítségével a megkövesedett fák, fából készült tárgyak korát is meg lehet állapítani.
A dendrológia, vagyis a faévgyűrű-vizsgálat egy abszolút kormeghatározási technika.
Az Egyesült Államokban élő Pinus aristata fenyőfaj egyedei között akadnak ötezer éves példányok is, amelyek segítségével egészen a neolitikumig visszanyúló kormeghatározás végezhető el.
A dendrológia lehetővé teszi a régi éghajlati viszonyok pontos tanulmányozását, az évgyűrűk metszetében lévő nyomelemek analízisével pedig a korábbi korok légszennyezettségét is vizsgálni lehet.
Sőt az évgyűrűk segítségével még a múltbeli hurrikánok hatását is képesek tanulmányozni a kutatók. Meg tudják állapítani, hogy a hurrikánok számának felszaporodása rendszeres aktivitási ciklust jelent, vagy pedig antropogén okokra vezethető vissza, és a globális éghajlatváltozás része.
Az 1990-es évektől a hurrikánok egyre gyakoribbak lettek az Egyesült Államok délkeleti részén,
azonban a hurrikánokról csak 100 évre visszamenőleg vannak dokumentált adatok, ami nem elegendő egy több évtizedekig tartó ciklus bizonyításához.
Az évgyűrűk elemzésével azonban 220 évre is vissza tudnak tekinteni a tudósok.
Az egymást követő évgyűrűk vastagsága különböző,
mert a fa minden évben növeszt egy gyűrűt, és ez a fa egész testét körbeveszi, befedi, vagyis az évgyűrű egyenlő az évi növekedéssel, vastagodással, ami évente más és más, attól függően, hogy a fát milyen hatások érték.
Az évgyűrűk vastagsága sok mindentől függ. Vannak olyan tényezők, amelyek egy viszonylag nagyobb területen sok fát érintenek, ilyen például a csapadék, a hőmérséklet, és a napfény mennyisége. De egy adott élőhelyen belül is előfordulhatnak nagy különbségek, amit például a talajvíz szintje befolyásol, illetve az, hogy védett helyen áll-e a fa, vagy pedig az erdő szélén, ahol sokkal jobban ki van téve a viharok hatásának.
Számos egyéb befolyásoló tényezői is létezik, ilyenek a kártevők, a tűz, az ember, az extrém, szokatlan hideg, vagy a napfolttevékenység. A különböző fajok különböző módon reagálnak bizonyos hatásokra.
A napfolttevékenység a jegenyefenyőre markáns hatást gyakorol, a tölgyek számára viszont közömbös.
A magas hegységekben élő fák számára a hőmérséklet a döntő fontosságú, más tényezők eltörpülnek e mellett. Ezért a természeti tényezők,
például a napfolttevékenység múltbeli ciklusát az évgyűrűk segítségével pontosan rekonstruálni lehet.
Az évgyűrű megőrzi a fát érő hatásokat, és olyan múltbeli információkhoz juthatunk általuk, amikhez másképpen nem.
Amikor kivágnak egy élő fát, a legkülső gyűrű az, amelyik a kivágás évében keletkezett, az előtte levő ehhez képest tavalyi, míg az azt megelőző tavalyelőtti, és így tovább. A gyűrűk vastagságát lemérve minden gyűrűhöz hozzá tudunk rendelni egy évszámot.
Mivel az erdészek általában 90-120 évente vágják ki egy adott terület összes fáját, körülbelül egy évszázadnyi gyűrűvastagságot tekinthetünk át.
Az ennél korábbi faanyag kormeghatározása az úgynevezett átlapolás módszerével történik,
amelyet egy csillagász, A. E. Douglas alkalmazott először az évgyűrűkben megőrzött információk összekapcsolásával. Ezt a módszert a régészek is átvették, a több évszázaddal ezelőtti fagerendák korának pontos meghatározásához.
A törökök által épített budapesti Rudas-fürdő medencéjét 328 cölöp tartja,
a mintavételből kiderült, hogy 1572 májusában vágták ki a fákat,
amikből a gerendákat ácsolták, és ez egybevág az írott dokumentumokkal; egy török szerző ugyanis újonnan készültként említi meg az épületet 1574-ben. A soproni Szentlélek templom tetőszerkezete középkori vörösfenyőből készült, a legfiatalabb gyűrűje pedig 1492-ben keletkezett, abban az évben, amikor Kolumbusz Kristóf az Újvilág földjére lépett.
A víz alatti régészek Tóth János Attila vezetésével Madocsa térségben felfedeztek egy 15. században elsüllyedt középkori fahajót, amelynek korát szintén ezzel a módszerrel vizsgáltak.