Éhen halnak a hársak alatt a poszméhek

A poszméhek éhen halnak a hársak alatt, ám nem a növény nektárja mérgezi meg őket.

Hauke Koch és Philip Stevenson, a Greenwichi Egyetem szakértői a Biology Letters című szaklapban mutatták be elméletüket, amellyel más kutatók eredményeit támasztották alá.

Nyáron feltűnően sok elpusztult poszméhet látni a hársfák, különösen az ezüsthársak (Tilia tomentosa, Tilia argentea) alatt. Ezek a növények viszonylag későn virágoznak, ekkor a poszméhek és más rovarok összegyűlnek a fák körül és vetélkednek a nektárért, amelyből azonban túl kevés van - vélik a kutatók.

A tudósok elemezték a témában készült számos tanulmányt. Eddig gyakran abból indultak ki a szakértők, hogy a hársnektár mérgező lehet a poszméhek számára. Azt javasolták, hogy bocsássanak az állatok rendelkezésére alternatív táplálékforrást.

Poszméh Forrás: Jeremy T. Kerr

Az ezüsthársnak ezért nagyon rossz híre alakult ki, alatta ugyanis több elpusztult rovart lehet találni, mint más olyan fák alatt, amelyek táplálékot jelentenek a rovarok számára. Az 1970-es évek óta él az az elmélet, hogy ezek a fák a méhek számára mérgező nektárt termelnek. "Ezt az elméletet olyan sokan elhitték, hogy a városokban tömegesen vágták ki az ezüsthársakat - mondta el Melanie von Orlow, a Nabu német természetvédő szervezet hártyásszárnyúakkal foglalkozó csoportjának munkatársa.

Az elméletre azonban eddig nem találtak meggyőző bizonyítékokat. Az egyik legismertebb méhkutató, Dave Goulson, a Sussexi Egyetem szakértője Kochhoz és Stevensonhoz hasonlóan úgy véli, hogy "maguk a hársak nem mérgezőek az állatok számára".

A hársak jó hírét feltétlenül vissza kell állítani, hiszen a feltételezések ellenére nem ezek ölik meg a méheket, hanem ezek jelentik számukra a nyár utolsó táplálékforrását.

"A hársvirágzás július elején kezdődik és - ha a rovaroknak szerencséjük van - egész hónapban táplálja őket. Augusztustól egy táplálék nélküli hónap kezdődik számukra" - fejtette ki von Orlow.

A nyár előrehaladásával egyre kevesebb táplálék áll a rovarok rendelkezésére, ezért vetik rá magukat a hársra. A szakértők szerint azonban a fák nem tudnak mindannyiuk számára elég táplálékkal szolgálni, ennek következtében a méhek utolsó tápanyagforrásuk, a hársak alatt lelik halálukat.

Koch és Stevenson szerint ezért nem kevesebb, hanem több hársra van szükség a városokban, összességében több későn virágzó fajnak kellene lennie.

"Más, késő nyáron virágzó növényfaj biztosítása jelentheti az egyetlen utat, mely megakadályozza a méhek tömeges elhullását" - vélik a kutatók.