A 35 éves férfi 2001-ben szenvedett autóbalesetet, és ez után nem nyerte vissza az eszméletét. Az orvosok egy idő után kimondták a diagnózist: a páciens vegetatív állapotban (újabb nevén nem-reagáló ébrenléti szindróma, UWS) van.
A tartós vegetatív állapotot az különbözteti meg a kómától, hogy míg előbbinél a beteg az éberség jeleit mutatja (például reflexszerű mozdulatokra képes) anélkül, hogy környezetéről vagy saját magáról tudomást venne, a kómában lévő embernél sem az éberség, sem a tudatosság jelei nem figyelhetők meg.
A férfi állapotában az évek folyamán elvégzett ismételt tesztek nem mutattak semmi javulást. Ez egészen addig így folytatódott, amíg színre nem lépett Angela Sirigu, a broni francia nemzeti tudományos kutatóközpont idegtudósa, aki munkatársaival kipróbált egy új eljárást, amelynek középpontjában a bolygóideg (nervus vagus) elektromos ingerlése áll.
A bolygóideg a test számtalan területére fut az agyból. Befolyásolja a paraszimpatikus idegrendszert, amely – többek között - szabályozza a szívritmust és a tüdőműködést.
Közvetve vagy közvetlenül összeköti az agyterületeket, köztük a talamuszt – az idegi tevékenység rendkívül összetett elosztóközpontját, az érzelmeket szabályozó amygdalát, és a memóriában jelentős szerepet játszó hippokampuszt. Az ideg serkenti a locus coeruleust, azaz azt az agyterületet, amely az agy kémiai anyagainak (köztük az éberségérét és a figyelemért felelős vegyületek) kibocsátását szabályozza.
Sirigu csoportja azt feltételezte, hogy a bolygóideg stimulálása megnöveli az agyterületek aktivitását, ami segíthet abban, hogy a férfi visszanyerje az öntudatát.
Az elképzelés kipróbálásához a csoport nagyon vékony elektródákkal burkolta be a bolygóideget a férfi nyakában.
Egy hónapig csak megfigyeléseket folytattak és nem stimulálták az ideget. Ezután hat hónapon át folyamatosan kezelték a pácienst. Mindegyik kezelés 30 másodperces ingerlésből állt, amit öt perc szünet követett. A csoport 0,25 milliamper áramerősséggel kezdte, amit hetente 0,25 milliamperrel növelt egészen 1,5 milliamperig.
A klinikusok rendszeres időközönként ellenőrizték a férfi viselkedésében beállt változásokat a kísérlet folyamán, eközben Sirigu csapata felvette a fejbőrről elvezetett EEG jeleket a stimuláció kezdete előtt és a stimuláció időtartama alatt meghatározott időközönként. Ezenkívül PET felvételt készítettek a férfi agyáról rögtön az elektródák beültetése után, majd hat hónap elteltével.
Amint a stimuláció elkezdődött, a férfi gyakrabban kezdte kinyitni a szemét. Egy hónap elteltével szemével elkezdte követni a szobában mozgó személyeket. Arra a kérésre is képes volt reagálni, hogy fordítsa egyik oldalról a másikra a fejét. Utasításra megpróbált mosolyogni is.
A csoport eddig még nem használta ezeket a mozgásokat arra, hogy olyan kérdéseket tegyen fel neki, mint például érez-e valamilyen fájdalmat.
A beteg kóma skálán megállapított értéke arra utal, hogy most már minimálisan öntudatos állapotúnak lehet nyilvánítani, amelyben az ember részleges tudatos figyelemmel bír.
A férfi nem nyerte vissza a beszéd- vagy a járóképességét, ami nem is valószínű, tekintve a kiterjedt agykárosodását. A csoport azonban továbbra is nyomon követi állapotának fejlődését. Az eredmények a Current Biology szakfolyóiratban jelentek meg.
Sirigu és csoportja abban reménykedik, hogy az eredmények más hasonló állapotú betegeknél is megismételhetők lesznek.
Kérdés azonban, hogy az eljárás „sikere" mennyire javítja, illetve javítja-e egyáltlán a tartós vegetatív állapotban lévő betegek életminőségét.
Ráadásul még jobban megnehezíti azok helyzetét, akiknek ilyen állapotban lévő hozzátartozójuk sorsáról kell dönteniük. Angliában és Walesben éppen most hozott a bíróság egy olyan döntést, miszerint nem kell a bíróság engedélye ahhoz, hogy a tartósan vegetatív állapotban lévő személy családtagjai az orvosokkal közösen leállítsák az ilyen emberek mesterséges életben tartását, és engedjék elmenni a hozzátartozóikat.