Több, mint kétezer évvel ezelőtt, a Kr.e. 530 és az Kr.u. 70 közötti időszakban Jeruzsálemben egy széles lépcsősor vezetett a zsidók legszentebb helyéhez, a Szentélyhez, az alacsonyabban fekvő városból.
Az utat boltívvel támasztották a Szentély nyugati támfalához, a mai Siratófalhoz,
ennek az alátámasztásnak a nyomát már a tizenkilencedik század közepén megtalálta Charles William Wilson, brit régész.
Nagyjából két éve kezdték el a róla elnevezett Wilson-boltív alatt azt az ásatást az izraeli régészek, amellyel elsősorban az építmény pontos korát akarták meghatározni.
Azonban a tudósok legnagyobb meglepetésére a Wilson-ív alatt egy római kori, színházszerű épület maradványaira bukkantak, kerek színpaddal, ülőhelyekkel és lépcsőkkel, amelyet egykor kétszáz néző befogadására terveztek.
A fedett és zárt terű, tehát zenés előadásokra is alkalmas, egykor odeonnak nevezett épület jóval kisebb az Izraelben másfelé, Bét Seánban, Bét Guvrinban vagy Cezareában megtalált szabadtéri színházaknál.
Tudományos szempontból szenzációs felfedezés, igazi meglepetés. Nem gondoltuk, hogy Jeruzsálem elveszett színházának rejtélyére bukkanunk"
- áll a régészek közleményében.
A római korban efféle építményeket vagy színháznak, vagy a városi magisztrátus üléstermének húztak fel, de a kutatók azt sem tartják kizártnak, hogy buleutérionnak, vagyis ülésteremnek szánták az egykori építtetők.
Nem sokkal a befejezése előtt azonban sorsára hagyták, és sohasem használták a színháztermet.
Erre utal, hogy nem készültek el teljesen a lépcsősor kialakításával.
A szakemberek úgy vélik, hogy fontos történelmi esemény okozhatta az építkezés félbehagyását,
talán a rómaiak elleni Bar Kochba-felkelés,
amely Kr.u. 132-től 135-ig tartott és amelyet Hadrianus római császár kegyetlenül levert.
A régészek különösen jelentősnek tartják a színházépület megtalálását azért is, mert a korabeli írásos források, - köztük Josephus Flavius könyvei - megemlítik a Jeruzsálemben lévő római kori színházakat, de mindeddig nem bukkantak ilyen épületek nyomára.
Heródes Agrippa, Izrael királyának Kr.u. 44-ben bekövetkezett halála után Júdea ismét római provincia lett, az országot a császár által kinevezett és Rómából küldött helytartók, prokurátorok irányították.
A római uralom komoly elégedetlenséget váltott ki a Zélóták pártjából.
A Kr.e. 1. század legelején galileai Júdás alapította párt a farizeusok szélsőséges irányzatához tartozott, erős nacionalizmus és Róma-ellenesség jellemezte őket.
A zélóták már Claudius és Néró uralma idején is sorozatos zavargásokat robbantottak ki, nem csak a római hatalom képviselőit, hanem a római uralmat elfogadó honfitársaikat is folyamatosan zaklatták.
Antonius Felix helytartó békés konszolidációra törekedett,
ám a messiásvárók mozgalma elleni fellépésével tovább fokozta a feszültségeket.
A feszültségek Kr.u. 66-ban végül nyílt felkelésbe torkoltak, a zélóták és a hozzájuk csatlakozott esszénusok erőszakkal elhallgatatták a békepártiakat,
majd megtámadták, és súlyos áldozatok árán kiverték Cestius Gallus légióit Izraelből.
Néró parancsára Flavius Vespasianus három légió és segédcsapatok élén 67-ben büntetőexpedíciót indított a lázadók ellen.
A római légiók Galileát könnyen elfoglalták. 68 tavaszán Vespasianus légiói élén átkelt a Jordán folyón, és megindult Jeruzsálem felé. A hadművelet folytatását azonban a Rómában történt földindulásszerű változások átmenetileg megakasztották.
Néró meggyilkolása után véres polgárháború tört ki Rómában, alig egy év alatt három császár, Galba, Otho, valamint Vitellius követték egymást a trónon. 69. júliusában az egyiptomi, majd a szíriai és júdeai légiók is Vespasianust imperátorrá kiáltották ki. Vespasianus 69 decemberében vonult be Rómába, ahol a szenátus megerősítette császári tisztségét.
Jeruzsálem ostromát így az új princeps tehetséges fiára, Titusra bízta.
Titus 70 tavaszán kezdte meg a város ostromát, négy hét alatt elfoglalta az alsóvárost, de a templomkerület egészen augusztus végéig kitartott. A Templomhegy bevétele után a rómaiak porig égették a várost, és a Szentély is elpusztult.
A győzelem tiszteletére a lerombolt Templom romjai között áldozatot mutattak be Róma isteneinek. A lakosság egy részét lemészárolták, a foglyokat pedig rabszolgának adták el.
Jeruzsálem bevételével az ókori Izrael végleg megszűnt önálló államnak lenni,
és ekkor kezdődött el a zsidó nép szétszóratása.