A bennünk élő baktériumok is befolyásolják, túléljük-e a rákot

Bélbaktériumok
Bélbaktériumok
Vágólapra másolva!
Az ember emésztőrendszerében élő baktériumok hatással lehetnek arra, hogy miként reagálnak a daganatos betegek a kezelésekre - derült ki két tanulmányból is, amelyet a Science című tudományos folyóiratban tettek közzé kutatók. Eredményeik új utakat nyithatnak a daganatos betegek terápiájában.
Vágólapra másolva!

A Texasi Egyetem MD Anderson Rákkutató Intézetének szakemberei kimutatták, hogy

bőségesen van "jó baktérium" azoknak a betegeknek a szervezetében, akik jól reagálnak az immunterápiára.

Tanulmányukhoz a kutatók 112 áttétes melanomában szenvedő beteg - baktériumok, vírusok, gombák alkotta - mikrobiomjának mintáit elemezte, akik a programozott sejthalál beindításáért felelős PD1-gátlót is kaptak kezelésükkor, ez olyan terápia, amely az immunrendszert aktivizálja a daganatok megtámadására.

Bélbaktériumok (illusztráció) Forrás: AFP/Science Photo Library

A jó baktériumok megmenthetnek

A betegek immunválaszának elemzése feltárta, hogy azoknak, akiknek szervezetében jótékony hatású baktériumok voltak, több immunsejtjük volt, amelyek nagyobb valószínűséggel hatolnak be a daganatokba és ölik meg azokat. A kezelésre jól reagáló betegek mikrobáit a tudósok átültették baktériummentes egerekbe és megnézték, miként reagálnak a PD1-gátlóra. Az embereknél megfigyelt eredményekhez hasonlót kaptak - írták tanulmányukban.

A másik kutatásban francia, svéd és amerikai szakemberek azt vizsgálták, milyen hatással van az antibiotikum az immunterápiával kezelt tüdő- vagy veserákos betegek terápiájára, ha PD1-gátlót kapnak. Kimutatták, hogy kisebb a túlélési esélye annak, aki korábban antibiotikumot szedett húgyúti vagy fogfertőzésre, mint annak, aki nem kapott antibiotikumot.

A betegek emésztőrendszere mikrobiomjának elemzéséből kiderült, hogy az akkermansia muciniphila nevű baktériumok előfordulása kapcsolatban állt a legjobb terápiás eredményekkel. Antibiotikummal kezelt egereknél kimutatták, hogy ha ezeket a baktériumokat adták kiegészítőként az állatoknak, növelték az egér immunsejtjeinek hatékonyságát, azaz jobban reagáltak az állatok a terápiára.

- hangsúlyozta Jennifer Wargo, a Texasi Egyetem vendégprofesszora, az egyik tanulmány első szerzője.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!