Arturo Toscanini 90 éves, Leopold Stokowski 95 éves Claudio Abbado 91 éves, Solti György 85 éves korában hunyt el, hogy csak néhányat említsünk a legismertebb karmesterek közül. A ma élő legidősebb aktív karmester valószínűleg a 100 éves egyesült államokbeli Ed Simons.
A 92 éves korában tavaly elhunyt Sir Neville Marriner pár éve úgy nyilatkozott, hogy a többi zenészhez képest a karmester meglehetősen szerencsés.
A test felső része állandó mozgásban van. Egyértelműen észreveszem, amikor egy vagy két napig távol vagyok a pódiumtól. Kezd hiányozni, és arra gondolok, másutt kellene valami fizikai aktivitást keresni"
– mondta Marriner.
Marriner azt is elmesélte, hogy a vezénylés az elmét is karbantartja. A laikus közvélekedéssel ellentétben ugyanis a karmester nem pusztán „hadonászik", hanem igazi irányítója a zenekarnak, ami hatalmas szellemi koncentrációt igényel.
Áttérve a múltkori hangverseny főszereplőjére, Herbert Blomstedtre, ő is irigylésre méltó formában van, noha már betöltötte a 90. életévét. A svéd szülőktől Amerikában született karmester kétéves korában költözött vissza szüleivel Svédországba. 1954-ben debütált a Stockholmi Filharmonikus Zenekar élén.
A Müpában a Gewandhausorchester Leipziget vezényelte, a szólista korunk egyik leghíresebb hegedűművésze, Leonidasz Kavakosz volt. A műsor első részében Brahms: D-dúr hegedűversenye, második részében Schubert: IX. („Nagy" C-dúr) szimfóniája csendült fel.
Érdekes módon, a zenekar az első részben kicsit „fáradtnak" tűnt, de lehet, hogy csak Kavakosz kitűnő játéka szorította némileg háttérbe az amúgy nagyszerű zenekart.
Blomstedt és a lipcseiek is a második félidőben mutatták be igazán mit tudnak. Egész káprázatos, lendületes mégis játékos, ahol kell súlyos, ahol kell könnyed C-dúr szimfóniát hallhattunk. Az idős karmester talán még ráadást is adott volna a hosszú koncert után, ha nem lép közbe a virágcsokrot átadó hölgy. Blomstedtnek még dedikálni is maradt ereje és kedve az előadás után.
Itt visszatérhetünk kiinduló témánkra, a vezénylés és a hosszú élet kérdésére. Blomstedt nemcsak állva, hanem fejből, kotta nélkül (bár azért a biztonság kedvéért ott volt előtte a csukott partitúra) vezényelte a majdnem egyórás művet.
Amikor egyszer megkérdezték tőle,
hogyan bírja ennyi idősen is mindezt (mármint a sok koncertet), s állóképessége annak köszönhető-e, hogy vegetáriánus és nem fogyaszt sem alkoholt, sem kávét, csak annyit válaszolt: „imádom a zenét”.