Csak alig négy órát kell repülnünk ahhoz, hogy az Európához legközelebb fekvő trópusi víztömeg, a Vörös-tenger egyiptomi partszakaszán landolhassunk.
Az állandó napsütés, a tenger még télen is kellemes hőmérséklete, a kristálytisztán áttetsző víz, valamint a sivatagi nap fényében sziporkázó víztükör alatt megbúvó varázslatos élővilág nem véletlenül vonzza ide mágnesként a Kék Birodalom felfedezésére kíváncsi turistákat és búvárokat.
Ez a 2 270 kilométer hosszú és 100 – 350 kilométer széles az afrikai és ázsiai kontinens közé mélyen beékelődő tenger több okból is valódi természeti csodának számít.
A Vörös-tenger geográfiailag az úgynevezett földközi típusú tengerek csoportjába sorolható.
Az ebbe a kategóriába tartozó tengereknek, mint amilyen például a Perzsa-öböl vagy a Földközi-tenger is, az a közös jellemzőjük, hogy mélyen beékelődnek a szárazföldbe, erősen elszeparáltak, és többnyire csak igen keskeny tengerszorossal kapcsolódnak a világóceánhoz.
Azonban a Vörös-tengernek van egy olyan további sajátossága is, ami teljesen egyedivé teszi ezt a tengert többi társához képest. Lemeztektonikai értelemben ugyanis a Vörös-tengert Földünk jelenlegi legfiatalabb, kinyílási fázisában álló óceánjának kell tekintenünk.
Sokan úgy gondolják, hogy az óceánok legfőbb sajátossága a rendkívül kiterjedt vízfelület, mint amilyennel az Atlanti -, az Indiai -, vagy a Csendes-óceán is rendelkezik. Ez valójában nem így van, mert egy adott medence nem attól számít óceánnak vagy tengernek, hogy mekkora a vízfelülete.
Az óceánok legfőbb sajátossága a medencéik mélyén képződő bazalt alapú óceáni kéreg,
amely mélytengeri körülmények között a központi hasadékvölgy repedésein át forró megolvadt magmaként tör elő a Föld méhéből.
Odalent az örök sötétség és a rettenetes nyomás birodalmában ez a fajta vulkanizmus nem a felszínről jól ismert látványos tűzijátékot produkáló kitörések formájában,
hanem lassú és csendesen folyamatként zajlik;
a kiömlő olvadt magma a hideg tengervíz hatására megdermed, és méretes, vánkosszerű tömbökben halmozódik fel a rifthasadék két oldalán.
Idővel így épülnek hegylánccá az óceánközépi hátságok, a folyamatosan gyarapodó óceáni kéreg pedig egyre szélesebbre tágítja a kinyíló óceán medencéjét.
A Vörös-tenger mélyén már megindult és javában zajlik az óceáni kéregképződés.
Ennek köszönhető, hogy például az egyiptomi és a tenger túloldalán fekvő szaúd-arábiai partvidék évente 1,5-2 centiméteres sebességgel távolodik egymástól.
Ez ugyan nem tűnik valami soknak, ám a tágulás ütemét földtörténeti idősíkon szemlélve mindez azt jelenti, hogy 20 millió év alatt 1000 kilométer szélesre fog hízni a Vörös-tenger,
100 millió év múlva pedig már közel akkora lesz, mint jelenleg az Atlanti-óceán.
Jusson majd mindez eszünkbe, ha valamelyik elegáns hurghadai szálloda strandján napozva a Vörös-tenger kobaltkéktől az azúrig és smaragdig terjedő színorgiájában gyönyörködünk.
Ami igazán varázslatossá teszi ezt a hazánkhoz legközelebb fekvő trópusi víztömeget, az a Vörös-tenger rendkívül gazdag és színpompás élővilága. Annak, aki már járt a Vörös-tengeren, az Adria vagy a Földközi-tenger élővilága roppant szegényesnek tűnhet egy egyiptomi légzőkészülékes búvárkodás vagy sznorkelezés után.
A tengerbiológusok a Vörös-tenger roppant gazdag és a szivárvány minden színében játszó élővilágát száraz szakszerűséggel csak a trópusi indo-pacifikus faunaprovincia részeként emlegetik.
Hogy mitől ennyire változatos a vörös-tengeri élővilág, annak több oka is van. A Vörös-tenger vizébe egyetlen jelentősebb hozamú folyó sem ömlik, és a száraz sivatagi környezetben roppant erős a párolgás.
(A nyári időszakban a párolgás miatt fél métert csökken a Vörös-tenger szintje.) Az elszeparált Vörös-tenger az alig 26 kilométer széles és sekély Bab-el-Mandeb szorossal kapcsolódik az Indiai-óceánhoz, így a korlátozott vízutánpótlás és az erős párolgás miatt a tenger sótartalma lényegesen magasabb a világóceáni átlagnál.(A világóceán átlagos sótartalma 34 súlyezrelék, a Vörös-tengeren ugyanez ez az érték 40 súlyezreléket tesz ki.)
A Vörös-tenger legnagyobb részén, így az egyiptomi partszakaszon sincs kontinentális küszöb. A keresztmetszetében nagy V-t formázó tengermedence partjai
ezért szinte átmenet nélkül meredeken zuhannak alá a nagy mélységekbe.
A self, illetve az azon felhalmozódó laza üledék hiányának köszönhető, hogy az egyiptomi partvidéken rendkívül átlátszó a víz.
A jól átvilágított egyenletesen meleg és tiszta víz ideális ökológiai körülményeket teremt a zátonyépítő trópusi kőkorallok elburjánzásához. Kevesen tudják, hogy az ausztráliai Nagy-korallzátony után a második legnagyobb egybefüggő zátonyrendszer itt a Vörös-tengeren, egészen pontosan Egyiptomban található, amely a Sínai-félsziget déli partvonalát követve a Tiran-szorostól indul és Sah'ab Ali vonaláig húzódik.
Ilyen magas szélességi körön ezek a kiterjedt korallzátonyok ökológiai anomáliának számítanak, burjánzásuk elsősorban a Vörös-tenger előzőekben felsorolt sajátos oceanográfiai jellemzőinek köszönhető.
Csak kevesen tudják, hogy a Vörös-tenger csodái, a kiterjedt korallzátonyok, az évmilliók óta folyamatosan épülő csendes-óceáni társaiktól, az ausztrál sánczátonyoktól, vagy az egyenlítői atolloktól eltérően
alig 14-15 ezer évesek.
A Vörös-tenger az eddigi története során többször is kiszáradt, egyszer az oligocén kor, majd az ezt követő miocén időszak végén.
Öt millió éve a Vörös-tenger összeköttetése ismét megszakadt a világtengerrel, a déli szoros fenékküszöbének felemelkedése miatt. A medencéből viszonylag rövid idő alatt elpárolgott a víz,
és a kiszáradt mély szurdokvölgy alján hatalmas só és gipsztelepek rakódtak le.
Ez az állapot azonban szerencsére nem tartott sokáig, a Bab- el-Mandeb szoros küszöbe ismét lesüllyedt, és az Indiai-óceán vize újból feltöltötte a Vörös-tenger vályúszerű medencéjét.
A Vörös-tenger vizét az Indiai-óceánról bevándorló trópusi fauna vette birtokába, és ekkoriban a mainál jóval nagyobb, kiterjedtebb sánczátonyokat építettek a telepes kőkorallok.
Az újabb válság a pleisztocén kor vagy közismert nevén a jégkorszak beköszöntésével vette kezdetét.
A legutolsó és legnagyobb eljegesedés, a nagyjából 120 ezer éve elkezdődött és 12 ezer éve véget ért úgynevezett Würm-glaciális idején a tengerekből kifagyott irdatlan mennyiségű víz miatt a világóceán szintje a maihoz képest 117 méterrel alacsonyabbra süllyedt.
Ez katasztrofálisan érintette a Vörös-tenger parti övében képződött hatalmas korallzátonyokat, ugyanis kivétel nélkül szárazra kerültek, és elpusztultak. Ha áthajózunk a Hurghadával szemben fekvő Giftun-szigetre, a part fölé magasodó sziklafalban korallokat és tengeri csigák héjait fedezhetjük fel, a Vörös-tenger kiszáradásokkal tarkított viharos geológiai múltjának emlékeiként.
Az egyiptomi partszakasz különösen gazdag a szebbnél szebb korallzátonyokban. Mivel a Vörös-tenger medencéje csak alig 12 ezer éve töltődött fel ismét teljesen,
az egyiptomi zátonyok szinte kivétel nélkül a legfiatalabb típusú szegélyzátonyok csoportjába tartoznak.
Igen nagy a korallok biodiverzitása is, a Vörös-tengerből több mint 230 korallfajt ismerünk.
A korallzátonyokat méltán hívják a tengerek esőerdeinek, hiszen ahogy a szárazföldön a trópusi dzsungelek, úgy a tengerben a korallzátonyok jelentik az élővilágban leggazdagabb élőhelyeket.
A Vörös-tenger egyiptomi partszakaszán több mint 1300 halfaj és sok ezer egyéb alsóbbrendű faj teszi szemet kápráztatóvá a víz alatti világot. E csodálatos kék birodalom felfedezéséhez keresve sem találhatunk jobb helyet a népszerű egyiptomi nyaralóvárosnál, Hurghadánál.
Hurghada káprázatos víz alatti birodalmáról a világhírű francia tengerkutató, Jacques Yves Cousteau tudósított először 1956-ban, amikor első vörös-tengeri expedíciója során legendás kutatóhajójával, a Calypso-val kikötött az akkor még világtól elzárt apró halászvároskában. Azóta nagyot fordult a világ, és Hurghada napjainkra az egyik legelegánsabb és legjobb infrastruktúrával felszerelt vörös-tengeri nyaralóhellyé nőtte ki magát.
A nyugat-európai színvonalú kényelmet és kiszolgálást kínáló hotelek mellett számos jól felszerelt búvárközpont és búvárhajó várja mindazokat, akik szeretnének bepillantani a felszín alatti világ csodáiba.
A hurghadai korallparadicsom felfedezése azonban nem csak azoknak a kiképzett légzőkészülékes búvároknak a privilégiuma, akiket külön búvárhajók visznek ki a parttól távolabb fekvő zátonyokhoz.
Akinek nincs búvárvizsgája, de szeretné megpillantani a tenger kőcsipkeszerű esőerdeit, itt jó helyen jár, ugyanis számos kifejezetten erre a célra szakosodott hajó fedélzetén mehet ki a korallzátonyokhoz, hogy búvármaszk, légzőcső és búváruszony segítségével egyszerű és biztonságos módon fedezhesse fel a kék birodalom csodáit.
A Vörös-tenger Hurghada előtti partszakasza egészen sajátos felépítésű, és
különösen alkalmas kezdő búvárok vagy sznorkeles víz alatti felfedezők számára a korallzátonyok varázslatos világának felderítéséhez.
Itt ugyanis - szemben a Sinai-félsziget azonnal nagy mélységekbe szakadó partfalával -, viszonylag széles és sekély, kiterjedt self-szerű plató húzódik a partvonal és a várossal szemközt fekvő Giftun szigetcsoport között.
A korallhomokkal borított sekély aljzatot ellepik a foltzátonyok, és néhány könnyen merülhető rendkívül gazdag élővilágot rejtő nagyobb korallformációt is felfedezhetünk, mint amilyen például El Fanadir, Gota Abu Ramada és El Fanous, vagy a távolabbi, az ott rendszeresen felbukkanó vörös-tengeri palackorrú delfinekről (Tursiops truncatus) híres Sah'ab el Erg zátony.
Ez a Hurghada előtt húzódó lagunáris szerkezetű sekély plató nincs kitéve a nyílt tenger erős áramlatainak, és még szeles időben is számtalan lehetőséget kínál a búvárhajók számára, hogy szélárnyékban fekvő hullámzástól mentes helyen kössenek le, egyszóval a legideálisabb terep ahhoz, hogy kényelmesen és biztonságban csobbanjunk a türkiz megannyi színárnyalatában játszó vízbe, és fogjunk hozzá az ezerszínű korallvilág felfedezéséhez.
Annak ellenére, hogy még jóval a turizmus előtti időszakban, 37 évvel ezelőtt jártam először Hurghadán és ezért szerencsés emberként ugyanúgy láthattam a várost valamint a Vörös-tengert mint huszonnégy évvel előttem Cousteau kapitány, azóta is akárhányszor csak megpillantom a smaragdszínű tengert és a búvárhajó fedélzetére lépek, ugyanaz az izgalom fog el, mint amikor közel négy évtizede először „cuccoltam be" egy helyi halász, Abu Szalmán csónakjába, hogy kalandos körülmények között vitorlát bontva kifussunk El Fanadir felé.
A „hőskorhoz" képest, amikor a tengerre szálláshoz és a merüléshez szükséges kikötői kapitánysági engedélyre még protekciósan is három napot kellett várni, most már természetesen minden egészen más: a korszerűen felszerelt búvárközpontok jóvoltából hivatásos merülésvezetők kíséretében és összkomfortos búvárhajók fedélzetén vághatunk neki egy-egy izgalmas és élménydús búvár-expedíciónak.
Reggeli verőfényben fürdött a Vörös-tenger, amikor kora reggel bejelentkeztem a Sunrise Royal Makadi Hotel korallhomos partján fekvő PDL Divers Makadi búvárközpontba. A modern és tágas, a legkorszerűbb technikával felszerelt búvárközpont vezetője, Osman Gamal barátságos mosollyal üdvözölt.
Gyorsan szót értettünk, hiszen „előző életemben" jó pár csodálatos évet magam is hivatásos búvároktatóként éltem le.
A merülés előtti kötelező papírmunka elvégzése után a kalandra éhes búvárcsapat elfoglalta helyét a patyolattiszta Kito nevű búvárhajó fedélzetén. Hamarosan eloldották a köteleket, felbőgött a dízelmotor, és nekivágtunk a napfényben csillogó látóhatárnak.
Felszerelkezés és a merülés előtti kötelező biztonsági ellenőrzés után alkalmi merülőtársammal, a Birmingham környékéről származó korombeli brit "vén" tengeri medvével, Johnnal együtt öles óriáslépéssel vetettük be magunkat a kobaltkék vízbe.
Kieresztettük búvármellényünkből a levegőt, és lassan elkezdtünk lefelé süllyedni, miközben összezáródott fejünk felett a napfényben csillogó víztükör. Mintha csak egy hatalmas kékesen derengő katedrálisba érkeztünk volna meg: mindenhol lüktető napfénypászmák villództak körülöttünk. A tengeraljzaton is kristálytiszta és kellemesen meleg 27 Celsius fokos vízben felmagasodott előttünk a zátonyfal, a homokos aljzaton pedig mindenfelől kisebb-nagyobb koralltornyok ágaskodtak a hívogató napfény felé.
Aki először merül alá a Vörös-tengerben,
kivétel nélkül átesik a búvárok között akvárium-sokként emlegetett mámorító érzésen.
Az asztallap méretű és brüsszeli csipkére emlékeztető ágas-bogas agancs - valamint a lapos táblakorallok (Acropora) felett egy őrült festő palettájára emlékeztető színorgia fogad bennünket odalent.
A méltán a tengerek pillangóinak nevezett színes trópusi korallhalak akkora tömegével találkozhatunk a korallépítmények között, hogy szinte káprázik tőlük a szemünk. Csodálatos pillangósügérek, az elnevezésükhöz méltóan színpompás papagájhalak, a korallágak között megbúvó számtalan fajú apró korallsügér, és a korallépítményeket vörös felhőként körbeölelő anthiasok, zászlóssügérek csodálatos látványa fogad bennünket mindenhol.
Két hatalmas jávai szirtimuréna (Gymnothorax javanicus) tátog felénk az egyik koralltömb aljáról, máshol pedig „Némó és Pizsi", azaz kétsávos bohóchalak (Amphripion bicinctus) kukucskálnak ki a tengeri rózsák tapogatói közül. Körbevesz bennünket a nagy kékség, és a gravitációt zárójelbe téve lebegünk az irdatlan térben, miközben ezüstösen csillogó halrajok húznak el mellettünk.
Szívem szerint örökre itt maradnék, ám a manométer mutatója a vörös mező felé közelít jelezve, hogy fogyóban a levegőkészlet. Nincs mese, a csend világából el kell indulnunk felfelé, vissza a zajos felszíni világba...
Két nappal később már idehaza a lakásban üldögélve meredtem ki az ablakon túl gomolygó és a kertre leszálló szomorúan szürke novemberi ködre. Miközben elbóbiskoltam a fotelben ülve, az álom különös valóságában egyszerre csak felderengett előttem a sivatagi nap fényében csillogó hatalmas víztükör, a Vörös-tenger valószínűtlen világa...
(Köszönetünket nyilvánítjuk a cikk elkészítéséhez nyújtott támogatásért az Egyiptomi Arab Köztársaság Magyarországi Nagykövetségének, az Anubis Travel Kft.-nek valamint a Liliom Safari Ltd.-nek, és a PDL Divers Makadi Dive Center-nek)