A Kordillerák-jégtakaró mérete az utolsó jégkorszak végén mindössze 500 év alatt a felére csökkent a klíma felmelegedése miatt, és a modern kori gröndlandi jégtakaróra hasonló sors várhat - áll a Science című tudományos lapban megjelent tanulmányban.
A pleisztocén korban a Kordillerák-jégtakaró Észak-Amerika nagy részét lefedte.
A tanulmány szerint olvadását a tengerszint mintegy hatméteres emelkedése, a tenger hőmérsékletében és körforgásában bekövetkezett változások okozták.
Mivel a hideg víz sűrűbb, mint a meleg, a jégtábla kiolvadt vize lesüllyed, ezzel megzavarja az óceánok cirkulálásának "globális futószalagját" és megváltoztatja a klímát.
Korábbi tanulmányok bizonyítékokat találtak a jégtakaró 12 500 évvel ezelőtti jelenlétére Kanada nyugati részén, de az új adatok szerint a régióban nagy területek voltak jégmentesek mindössze 1500 évvel korábban.
Ez arra utal, hogy a jégtakaró növekedhet és visszahúzódhat viszonylag rövid idő alatt.
Geológiai bizonyítékok és modellek alapján a kutatók létrehozták a Kordillerák-jégtakaró növekedésének és visszahúzódásának idővonalát.
Az amerikai Purdue Egyetem laboratóriumában feltérképezték és datálták a nyugat-kanadai jéggörgetegeket a berillium-10-es izotóp segítségével. "Van egy csoport berillium-10-es mérésünk, amely 14 ezer éves, és egy másik csoport, amely 11 500 éves, és a két korszak közötti különbség statisztikailag jelentős. Ez csak úgy lehetséges, ha a jég a területen teljesen eltűnt, majd újra kifejlődött" - mondta Marc Caffee, az egyetem munkatársa.
A múltbéli klíma változásainak pontos rögzítése segíti a kutatókat az okok és okozatok megállapításában.
A jég visszahúzódását bemutató idővonal megalkotása betekintést engedhet abba is, hogyan jutottak el az első emberek Észak-Amerikába.
"A kontinentális jégtakarók nem tűnnek el egyszerűen, ez egy nagyon bonyolult, összetett folyamat. Minél többet tudunk a Kordillerák-jégtakaró visszahúzódásáról, annál inkább meg tudjuk jósolni, mi várhat a grönlandi jégtáblára" - mondta Caffee.
A földtörténet utolsó nagy eljegesedési periódusa, a geológiában kainozoikumi eljegesedésnek nevezett folyamat az eocén kor legvégén elindult általános klímaromlással vette kezdetét.
Az eocén időszak (55 millió és 34 millió év között)derekán tetőzött a klímaoptimum, ekkor volt a legmelegebb és legjobban kiegyenlített a földi éghajlat.
A trópusi esőerdők öve egészen Európáig felhatolt, és még Dél-Skandináviában is szubtrópusi éghajlat uralkodott.
Az eocén-oligocén kor határán nagyjából 34 millió éve elkezdődött lehűlés ingadozó folyamat volt, hűvösebb és csapadékos, illetve száraz és melegebb periódusok követték egymást.
Már az oligocén elején nagyjából 32 millió éve kialakult a részleges antarktiszi jégtakaró, és a miocén időszak végére, 5 millió éve már az egész Antarktiszt elfedte az állandó jég.
2,5 millió éve a pleisztocén kor beköszöntésekor a globális lehűlés erőteljessé vált.
Az északi félteke magas szélességi körein szintén kialakult az állandó arktikus jégtakaró.
A pleisztocén időszakban hat nagyobb eljegesedési hullám, úgynevezett glaciális követte egymást.
Az utolsó, és az északi féltekén legkiterjedtebb eljegesedést okozó Würm-glaciális 110 ezer éve kezdődött, és mintegy 12 500 éve ért véget.
A Würm legnagyobb eljegesedési periódusában az arktiszi jégpáncél egészen a Kárpátok előteréig lenyúlt.
A Würm végi hirtelen felmelegedés hatására összességében mintegy 112 méter emelkedett a világtenger szintje, az elolvadt irdatlan mennyiségű jég miatt.
A pleisztocénben az eljegesedések közötti és a glaciálisoknál lényegesen hosszabb úgynevezett interglaciálisok idején volt, hogy a mainál is jóval melegebbé vált a globális éghajlat. Egyes modellek szerint a jelenlegi felmelegedés is csak egy interglaciálisnak tekinthető, amit újabb eljegesedési periódus fog követni.