A tudósokat meglepte hogy a madarak képesek három eszközt egymásután használni a táplálék eléréséhez. Bebizonyosodott, a varjak jóval innovatívabbak, mint azt eddig gondolták róluk.
A kutatók Új-Kaledónián az ottani varjak (Corvus moneduloides) viselkedését tanulmányozták.
Ez az egyetlen ismert madár, amely a vadonban készít és használ eszközöket.
A kutatások szerint az új-kaledóniai varjak olyan innovatív problémamegoldók, melyeknek gyakran a főemlősökével vetekszik az intelligenciája. A kísérletekhez átmenetileg befogtak hét varjút, és a kalitkába csukott állatoknak egy igen komplikált feladatot kellett megoldaniuk.
A kísérleti ketrecben a madarak számára különösen ínycsiklandó élelmet és eszközként egy hosszú, illetve egy rövid gallyat helyeztek el. A hosszú ággal ugyan elméletben kipiszkálhatták volna a doboz mögé elrejtett élelmet, ám ezt csak a rövidebb gally segítségével tudták elérni, amelyet a madarak ülőrúdjához kötöztek.
Russel Gray, a University of Auckland professzora elmondta, a madaraknak meg kellett érteniük, hogy szükségük van a madzagra függesztett rövid gallyra ahhoz, hogy megszerezzék a hosszú faágat, amelynek segítségével megkaparinthatják maguknak az ételt.
A madarakat két csoportra osztották. Az egyik csoport tagjai megkapták azt a lehetőséget, hogy a rendszerben lévő minden egyes lépést kipróbálhassák még mielőtt meg kellett volna oldaniuk a teljes többlépcsős feladatot, azzal azonban nem találkozhattak, hogy ezeket a lépéseket milyen egymásutáni sorrendben kell megtenniük ahhoz, hogy megszerezzék az ennivalót.
A csoport mindhárom tagja már az első próbálkozásra sikeresen megoldotta a többlépcsős feladványt.
Nekik később már csak a megismert lépéseket kellett megtenniük a megfelelő sorrendben. A második csoport tagjai számára teljesen ismeretlen volt minden, ám ennek ellenére ők is megoldották a feladatot, és megszerezték az elemózsiát.
Sam, az egyik varjú, 110 másodpercet töltött a felszerelés vizsgálatával,
majd hiba nélkül elvégzett minden lépést.
A másik két madár három-négy próbálkozás után oldotta meg sikerrel ugyanezt.
Alex Taylort, a tanulmány vezető szerzőjét rendkívül meglepte, hogy a varjak meg tudtak oldani olyan feladványt, amelyhez egyszerre két különböző viselkedési formát is ki kellett fejleszteniük.
Russel Gray a dolgozat másik szerzője elmondta a BBC Newsnak, számára az volt legmeglepőbb, hogy amikor a varjak először kapták meg a feladványt,
a hét madárból hat egyből képes volt megoldani az összetett problémát.
Olyan további teszteket is elvégeztek a madarakkal, amelyek segítségével bebizonyították, hogy a varjak gondolkodnak, ez pedig csak a fejlett főemlősöknél és az embereknél volt eddig tapasztalható.
A kutatók egybehangzó véleménye szerint az új-kaledóniai varjak problémamegoldó képessége a csimpánzokéval, és az 5-7 éves gyerekekével vetekszik.
A vizsgálati eredményeket a Current Biology magazinban publikálták. A varjak eszközhasználati képessége jól ismert. Többször megfigyelték a természetben, a varjak ágakat használnak ahhoz, hogy a fakéreg alól ki tudják piszkálni a rovarlárvákat.
Az új-kaledóniai varjak ugyanúgy a madarak (Aves) Corvidae családjába tartoznak, mint a varjú, a holló, a vetési varjú, vagy a csókák és a szarkák.
A család többi tagja sem kevésbé intelligens, mint új-kaledóniai fajtársaik.
A kísérletek szerint a vetési varjú is képes eszköz készítésére, ám az ő esetükben ezt még nem sikerült megfigyelni a természetben.
A University of Cambridge and Queen Mary, valamint a University of London kutatói kipróbálták Ezópus meséjét vetési varjakkal (Corvus frugilegus). Az ezópusi mesében a szomjas varjú követ dobott a korsóba, amelyben alacsonyan állt a víz, és mivel a kő magasabbra szorította a vizet, a varjú is csillapítani tudta a szomját.
Az „ezópusi" kísérletben négy varjú vett részt.
Adva volt egy hosszú üvegcső, benne kevés vízzel, a vízben pedig egy giliszta lebegett. A cső közvetlen közelében rakásnyi apró követ és kavicsot halmoztak fel. Dr. Nathan Emery a londoni Queen Mary Egyetemről elmondta, hogy
a madarak addig dobálták a köveket a csőbe, amíg a kavicsoktól kiszorított víz a felszínre nem hozta a gilisztát.
A kísérleti alanyok közül két varjú, Cool és Fry egyből valóra váltotta az ezópusi mesében leírtakat, a másik kettő, Connelly és Monro pedig másodjára.
A madarak először felmérték a víz szintjét,
megvizsgálták fentről és oldalról, mielőtt a csőrükbe vették, és vízbe dobták volna a köveket. Nagyon pontosak voltak: megfelelő mennyiségű követ használtak fel ahhoz, hogy a megemelkedő vízszinttől a giliszta olyan magasságba emelkedjen, ahol már elérik. Egy másik kísérletben összevissza helyezték el a kisebb, illetve a nagyobb köveket.
A varjak mindig a nagyobb köveket választották ki, azokat, amelyeknek nagyobb volt a vízkiszorítása, mivel így hamarabb jutottak hozzá a gilisztához. A korábbi tanulmányok szerint ennyire összetett feladatot az állatvilágon belül eddig csak a csimpánzok voltak képesek megoldani.
A University of Cambridge kutatói kíváncsiak voltak, vajon a varjak kooperálnak-e, hogy megszerezzék a finomságokat. Dr. Amanda Seed, a német Max Planck Intézet kutatója, a tanulmány vezető szerzője és kollégái a Proceedings of the Royal Society B. magazinban publikálták kutatási eredményeiket. Egy étellel megrakott tálcát helyeztek el a madárkalitkán kívül, a tálcán két kampó segítségével átfűztek egy madzagot, melynek végei egymástól 60 cm-re belógtak a kalitkákba.
Ha csak az egyik madár húzza a madzagot, akkor a madzag kicsúszott a kampóból.
A kérdés az volt, hogy vajon a madarak rájönnek-e, hogy össze kell dolgozniuk, és az egyik madárnak a madzag egyik végét, a másiknak pedig a másik véget kell húznia egyszerre ahhoz, hogy elérhető közelségbe húzzák az ételt.
A madarak könnyen és szívesen összedolgoztak.
Néhányan közülük egyből megoldották a feladatot, másoknak ehhez 1-2 napra volt szükségük. Dr. Amanda Seed elmondta a BBC News-nak, hogy a madarak figyelemreméltóan jól teljesítettek, ugyanúgy, ahogyan a csimpánzok is ugyanebben a tesztben.
Ezután egy másik feladatot adtak a varjaknak. A tálcát csak az egyik varjú számára tették elérhetővé, míg a párja egy másik kalitkában várt, csapóajtóval elválasztva a társától. A kérdés az volt, vajon a varjú várni fog-e a másikra, hogy belépjen az ő kalitkájába, és még egyszer összedolgozzanak? A kísérlet eredménye szerint a varjak nem vártak a társukra.
A kutatók úgy vélik, hogy bár a varjaknak megvan az a képessége, hogy kooperáljanak,
ám a főemlősökkel szemben nem értik a dolog fontosságát.
A csimpánzok minden esetben megvárták társukat, és összedolgoztak. Az etológusok szerint a csimpánzok és varjak közti különbség oka az állatok eltérő szociális viselkedésére vezethető vissza.
Amíg a csimpánzok társadalma versengő és kooperáló kapcsolatok dinamikus keverékéből áll, addig a varjaké állandó és stabilabb jellegű. Utóbbira jó példa, hogy a varjak életre szóló monogám párkapcsolatban élnek.