Robert Taylor, a skóciai Livingstone Development Corporation erdésze számára 1979. november 4.-e ugyanúgy virradt fel, mint más szürke munkanap. Amikor elhagyta otthonát, hogy megkezdje az aznapra betervezett szemleútját a Dechmont Law-i erdőségben, aligha sejthette, hogy ez a ködösen borongós, eseménytelennek tűnő délelőtt alapvetően megváltoztatja az életét.
Taylor a munkájához használt terepjáró kisteherautóval az M8-as autópálya közelében fekvő alsóbbrendű műút mellett parkolt le,
majd kutyájával együtt ráfordult az úttal párhuzamosan haladó erdei ösvényre, hogy megkezdje napi szemleútját.
Pár perces séta után, amikor átvágott egy sűrű fasoron, a fák közötti tisztáson hirtelen megpillantotta a későbbi elmondása szerint kupolaformájú objektumot.
Ekkor délelőtt tíz és fél tizenegy között járhatott az idő. A látványtól megrökönyödött erdész az incidens utáni lefolytatott nyomozás során arról számolt be, hogy a félgömb formájú, sötét tónusú test nagyjából hat méter átmérőjű lehetett,
és némán, illetve mozdulatlanul lebegett
közvetlenül az őszi avarral borított erdei talaj felett. A kutyája hangosan ugatott, de mivel a tárgy továbbra sem mozdult, Taylor legyőzve zavart félelmét, óvatosan elindult az objektum irányába.
Pár lépés megtétele után azonban az objektum alól kettő, nagyjából egy méter átmérőjű gömb vált le, amelyek a talajon elkezdtek az erdész felé gördülni. Taylor a rendőrségi vallomásában
a két gömböt a második világháború alatt használt tüskés tengeri aknákhoz hasonlította.
Elmondása szerint mindkét gömbből hosszú, és a végükön ellaposodó tüskeszerű nyúlványok álltak ki. Amikor a gömbök elérték a földbe gyökerezett lábakkal álló erdészt, szorosan elkezdtek körözni mellette.
Robert Taylor karnyújtásnyi közelségből figyelte a furcsa masinákat, amik a tüskéiken gördülve jellegzetesen pattogó, zörgő hangot hallattak. Visszaemlékezése szerint a tárgyak „durva textúrájú, sötét, fémes, csiszolópapírszerű" anyagból álltak. A gömbök szorosan közrefogták, és ekkor sziszegő hangot, majd rendkívül kellemetlen, az „elégett fékbetéthez hasonló” fojtó szagot érzett.
A gömbök tüskéikkel mindkét nadrágszárát megérintették, közvetlenül a nadrágzsebek alatt.
Ekkor arccal hirtelen a földre zuhant, és már csak arra emlékezett, hogy a két gömb a talajon vonszolva elkezdte a tisztáson álló nagyobb objektum felé húzni, majd elvesztette eszméletét.
Amikor magához tért, nagyon fájt a feje, erőtlennek és levertnek érezte magát. Csak nagyon nehezen tudott feltápászkodni. Észrevette, hogy amíg eszméletlenül feküdt, a két tüskés gömbnek valamint a tisztáson parkoló kupolaszerű objektumnak nyoma veszett.
Tántorogva, rogyadozva indult vissza az autójához.
Ekkor vette észre azt is, hogy mindkét nadrágszárán, ott, ahol a gömbök tüskéi megérintették a szövetet, L alakú szakadások láthatók, a nadrág térdei pedig teljesen lekoptak.
Amikor elérte a kisteherautót és megpróbálta beindítani a járművet, a motor nem reagált az indítózásra, olyan volt, mintha teljesen lemerült volna az akkumulátora, noha a gépkocsi hibátlan műszaki állapotban volt. Minden erejét összeszedve, ezért gyalogosan vágott neki a hazafelé vezető útnak. Taylor pontban délelőtt 11 óra 45 perckor érkezett meg Livingston-i lakásához. A felesége megrémült a váratlanul betoppanó férje látványától.
A szemmel láthatóan legyengült Taylor sápadt, szakadt, sáros volt, és arról panaszkodott feleségének, hogy nagyon fáj a feje.
Az asszonynak elmesélte a furcsa objektumokkal történt találkozóját, ám amikor a felesége arra kérte, hogy hívja azonnal a rendőrséget, a fejét ingatva azt válaszolta, nem látja semmi értelmét, mert bolondnak fogják hinni és kinevetik.
Az asszony azonban felhívta a rendőröket, mivel nagyon megrémítette férje állapota. Taylor a rendőrök helyett inkább a kollégáját és jó barátját, Malcolm Drumann-t hívta fel,
és neki is röviden beszámolt az őt ért délelőtti incidensről.
Drumann azonnal barátja lakására sietett, előtte azonban hívta az orvost is. Ekkorra Taylor már sokkal jobban érezte magát, megfürdött és átöltözött. Az orvosnak és Drumann-nak is azt mondta, hogy valami ismeretlen kábító vagy mérgező hatású gázt szívhatott be, és emiatt veszthette el az eszméletét, illetve fájdulhatott meg a feje.
Malcolm Drumann-t valósággal felvillanyozta a barátja által elmesélt fantasztikus történet, és ő is győzködte Taylort, hogy tegyen bejelentést a rendőrségen.
Az erdész nem ellenezte Drumann felvetését, hogy menjenek vissza a helyszínre és keressenek valami bizonyítékot,
mivel barátja szerint így sokkal hihetőbb lesz a hatósági embereknek is ez a minden bizonnyal második típusú találkozás. Délután vissza is mentek a Dechmont Law-i erdőbe, de a novemberi szürkületben Taylor már nem volt képes határozottan felismerni az incidens helyszínéül szolgáló tisztást.
A rendőrség Taylor aggályával szemben igenis komolyan vette az ügyet, és bűncselekmény alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el az incidens kivizsgálására. Taylor a nyomozókkal tért vissza végül a helyszínre, amit nappali fényben már sikerült beazonosítania.
A tisztáson több nyomot is rögzítettek.
Ott, ahol a Taylor állította kupolaszerű objektum állt, egy enyhén mélyedő mesterségesen keletkezett horpadást azonosítottak, valamint összesen 40 további furcsa, „létraszerű" nyomot.
Azt is megállapították, hogy a talajon olyan csúszásnyomok azonosíthatóak, amelyek Taylor vallomásával összhangban valamilyen nagyobb földön fekvő test vonszolását bizonyítják.
A detektívek a helyszíni szemlén fényképfelvételeket készítettek a nyomokról,
valamint látleletet vettek fel a Taylort ért kisebb horzsolásos illetve zúzódásos sérülésekről. Noha a nyomozók az összegyűjtött és a rendelkezésükre álló bizonyítékok alapján megalapozottnak látták, hogy az erdészt valóban idegenkezű támadás érte, de nem lévén elkövető, kénytelenek voltak „ismeretlen tettes” megjelöléssel lezárni a nyomozást.
A Taylor-incidensnek gyorsan híre ment a szigetországban, sőt, Anglia határain túl is.
A földönkívüliek látogatásában hívők az 1979. november 4-én Livingston közelében történteket mind a mai napig az egyik legjobban dokumentált második típusú találkozásként tartják nyilván. Természetesen vannak, akik nem a földönkívülieket, hanem sokkal prózaibb okokat vélnek felfedezni a Taylor-incidens hátterében.
A híres, matematikus végzettségű Steuart Campbell oknyomozó tudományos szakíró, aki több szkeptikus könyvet is írt többek között a Loch Ness-i szörnyről valamint az ufók mítoszáról, még 1979 novemberében bekapcsolódott az incidens hátterének feltárásába.
Campbell a nyomozókkal együtt járt a helyszínen,
és az volt a meggyőződése, egyszerű magyarázatot találnak majd Taylor estére. Azt, hogy csupán beteges képzelgés áll a Taylor-incidens hátterében, a rendőrség által is rögzített furcsa nyomok miatt mégsem volt olyan könnyű magyarázatként elfogadni, ennél ezért többre volt szükség.
Campbell amikor másodszor is felkereste a helyszínt, felfedezte, hogy nem messze a tisztástól PVC- csöveket halmoztak fel,
mivel a helyi vízügyi hatóság éppen földalatti csatornát építetett a műút közelében.
Az egymáson keresztbe rakott csövek Campbell rekonstrukciója szerint a tisztáson észlelt nyomokhoz hasonló létraszerű mintát adhattak. Azt azonban nem sikerült tisztázni, hogy a műúttól beljebb fekvő tisztáson, a helyszínen, az incidens idejében tároltak-e PVC-csöveket.
Dr. Patricia Hannaford orvos, az Edinburghi Egyetem UFÓ Kutató Társaságának egyik alapítója szakértőként más magyarázatot talált a Robert Taylor-incidensre.
Taylor hallucinációit valamint eszméletvesztését egy hirtelen jött úgynevezett temporális epilepsziás rohamra vezeti vissza,
amelynek tünetei, az erős fejfájás és a hallucinációk, amelyek nem csak képi, hanem hang és szag érzékcsalódásra is kiterjednek. A doktornő szerint az epilepsziás roham tényét bizonyítja a lábak ideiglenes lebénulása is.
Steve Donelly fizikus, a The Sceptic című magazin szerkesztője a Taylor-incidenst Dr. Patricia Hannafordhoz hasonlóan epilepsziás roham okozta hallucinációként értékeli. Phill Fenton 2013-ban publikált összefoglalójában arról ír, hogy Taylort lábon kihordott kisebb szélütés érhette az incidens napján,
és az emiatti bódult állapotában a műúthoz közeli víztornyot nézhette idegen objektumnak.
Robert Taylor az incidenssel kapcsolatos vizsgálatokon kívül később nem sokat nyilatkozott arról, hogy mi is történhetett Dechmont Law rengetegében.
A sokat látott erdész 2007-ben, 89 éves korában elhunyt, és ha voltak is további titkai, azokat magával vitte a sírba. A Lothian megyei rendőrség a nyomozást elkövető híján lezárta, és mivel később sem kerültek elő újabb bizonyítékok, többé nem nyitották meg az aktát. A valódi igazság könnyen lehet, hogy mégis odaát van.