Erőss Zsolt Erdélyben, egy csíkszeredai székely család fiúgyermekeként látta meg a napvilágot 1968. március 7-én. Már gyermekkorát is körbelengte a hegyek szelleme, ugyanis a Gyergyói-medencében, Orotván és a Gyilkos-tó varázslatos szépségű környékén cseperedett fel. A hegyek iránt érzett mély vonzalomtól vezetve tizenhárom éves korában, 1981-ben kezdett el hegymászással foglalkozni.
Hegymászóként a Békás-szoros meredek falán tette meg az első lépéseit a saját maga által barkácsolt felszerelés segítségével. Két évvel később már szervezett keretek között, mint a Gyergyói Vasas alpinista szakosztályának tagja,
később pedig a Kolozsvári Akarat Egyesület alpinistájaként fejlesztette tovább profi tudássá ösztönös hegymászó tehetségét.
Románia teljhatalmú diktátora, Nicolae Ceausescu 1988 áprilisában bejelentette, hogy az ezredfordulóig végrehajtják az úgynevezett település-szisztematizálási tervet, ami csak falurombolási tervként maradt fenn az utókor emlékezetében.
A terv egyik burkolt célja az erdélyi magyar és szász települések teljes felszámolás volt. Ezért, illetve az 1980-as évek végére kiterjedő válság és a szörnyű elnyomás miatt sok erdélyi magyar menekült az anyaországba. Erőss Zsolt családja 1988-ban költözött át Magyarországra, és a família a főváros szomszédságában fekvő Pilisvörösváron telepedett le.
Erőss Zsolt 1990-től kezdett el az extrém sportnak számító expedíciós hegymászással foglalkozni. Expedíciós mászásait a Kaukázus legmagasabb csúcsa, az örmény határ közelében fekvő 5 642 méter magas Elbrusz meghódításával kezdte el.
Ezt a Tien-san és a Pamír legmagasabb hegycsúcsainak megmászása követte.
Miután sikeresen abszolválta a volt Szovjetunió öt legmagasabb, 7000 méter feletti csúcsának mászást, megkapta a hópárduc címet, ami a legendás hegymászó beceneve lett. Mint széleskörű szakmai elismerést szerzett sikeres hegymászót, 1996-ban beválasztották a hazai felfedezések történetében elsőként megszervezett Mount Everest-expedíció tagjai közé.
A Himalája és a Föld legmagasabb hegycsúcsára, a 8 848 méter magas Mount Everestre vagy Csomolungmára Edmund Hillary új-zélandi és Tendzing Norgaj serpa származású nepáli hegymászó jutott fel elsőként, 1953. május 29.-én.
Magyar hegymászók először 1983-ban hajtottak végre csúcstámadást a Himalájában,
és 1987-ben került sor a legelső nyolcezres, a Shishapangma ((8013 m) sikeres megmászására. A tizenöt fős, dr. Nagy Sándor vezette 1996-os Mount Everest-expedíció kétszer kísérelte meg a csúcstámadást, de erőfeszítéseiket nem koronázta siker.
2001 őszén két magyar hegymászócsoport ismét megkísérelt feljutni a Föld legmagasabb hegycsúcsára, ám a Klein Dávid illetve Mécs László által vezetett expedíciók csúcstámadása ekkor sem hozta meg a régóta áhított sikert.
Erőss Zsolt három évvel az első Mount Everest-expedíció után, 1999-ben hódította meg az első nyolcezresét, a Pakisztán területén fekvő 8 125 méter magas Nanga Parbatot, a földkerekség kilencedik legmagasabb hegycsúcsát.
E csúcstámadásnak az adott különleges értéket, hogy a magyar hegymászó nem a szokásos, hanem egy teljesen új útvonalon ért fel a csúcsra.
A Hópárduc 2002 tavaszára elég erőt és tapasztalatot érzett magában ahhoz, hogy ismét megkísérelje a „világ tetejére", a Mount Everestre való feljutást. A 2002-es Ács Zoltán által vezetett ötfős expedíciónak Erőss Zsolt mellett még a „három László", Mécs, Várkonyi, illetve Mezey László voltak a tagjai.
Erőss Zsolt okulva a korábbi csúcstámadási kísérletek nehézségeiből, ez alkalommal oxigénmaszkban vágott neki az utolsó és legkritikusabb szakasznak, hogy sikerre vigye a hegyek fejedelmének meghódítását.
2002. május 25.-én délelőtt fél tizenegykor érkezett el a történelmi pillanat,
Erőss Zsoltnak sikerült feljutnia a Mount Everest csúcsára, amelyre kitűzte a magyar zászlót. Ezzel a tettével örökre beírta nevét a magyar felfedezők, illetve expedíciók történetébe.
A sikeres csúcstámadás után élete hátralévő éveiben már csak és kizárólag a hegymászásnak élt. 2003-ban Kollár Lajossal és Mécs Lászlóval együtt létrehozták a „Magyarok a világ nyolcezresein" elnevezésű expedíciós projektet, amelynek az volt a célja, hogy a Föld mind a tizennégy nyolcezres csúcsára feljussanak a magyar hegymászók.
A fényes és addig töretlen hegymászókarrierben a 2010-es év beköszöntése hozott gyökeres változást Január 2-án Erőss Zsolt a szlovákiai Magas-Tátrában éppen két mászótársát biztosította, amikor egy hóerkély leszakadása miatt megcsúsztak, és leestek. Telefonon azonnal értesítették a hegyi mentőket, ám a zord időjárás miatt nem tudott felszállni a mentőhelikopter, ezért a 45 fős kutatócsoport gyalog indult a bajba került alpinisták kimentésére.
A balesetben mindhárom hegymászó megsérült, ám az első hírek szerint nem túl súlyosan. Amikor azonban lehozták őket a hegyről, az alaposabb vizsgálat megállapította,
hogy Erőss Zsolt mindkét lábát eltörte, ráadásul a jobb lábszárán darabos, nyílt törést szenvedett el.
Saját határozott kérésére január 10-én a minél előbbi rehabilitáció érdekében, illetve hogy elkerülje a darabos törésből származó szövődményeket, Erőss Zsolt jobb lábát térd alatt amputálták. Ha valaki ilyen helyzetbe kerülne, bizonyos, hogy végleges búcsút intene a hegymászásnak, ám a Hópárducot nem ilyen fából faragták.
2010 márciusában a lábprotézise segítségével elkezdett újra járni, és júniustól már a hegymászást gyakorolta a műlábával. Kivételes akaraterejét és elszántságát mutatja, hogy a baleset évében, 2010 szeptember végén a Cso-Oju expedíció tagjaként 7 100 méteres magasságig jutott fel, és csak a rosszra fordult időjárás akadályozta meg a csúcstámadásban.
Azonban nem kellett túl sokat várni arra, hogy a művégtagos Hópárduc ismét egy nyolcezres tetején álljon;
2011. május 21-én rendkívüli körülmények között feljutott a Föld negyedik legmagasabb hegycsúcsára, a Tibet és Nepál határán álló 8 516 méter magas Lohcére.
A csúcstámadást oxigénmaszk, magasságmérő, sőt óra nélkül hajtotta végre társaival, és nem vették igénybe a sherpák segítségét sem. Ezért a rendkívüli tettéért 2011-ben az év extrém sportolójának választották.
Erőss Zsolt a „Magyarok a világ nyolcezresein" expedíció-sorozat részeként hat nyolcezres csúccsal gyarapította addigi listáját. Legutolsó sikeres csúcstámadása, a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsa, a Kancsendzönga megmászása vált a Hópárduc és az őt kísérő 26 éves gyöngyösi hegymászó, Kiss Péter végzetévé.
Az egyik legalattomosabb hegyként nyilvántartott Kancsendzönga 2013. május 20-án megkezdett csúcstámadása a számítottnál jóval több időt vett igénybe.
A Hópárduc azonban nem volt hajlandó visszafordulni a délutánba fordult csúcstámadásról,
és ez végül végzetes hibának bizonyult. A közel 24 órás csúcsmászás eredményeként ugyan sikerült felállni a Kancsendzönga tetejére, de emiatt túl későn, délután fél négy körül kezdték meg a leereszkedést a 4. táborba.
A leszállt sötétség és a brutális hideg miatt az oxigént nem használó hegymászók nagyon kimerültek, ráadásul Erőss Zsoltot a protézise miatt a szokásosnál is jobban megviselte a mászás. A Hópárduc ezért úgy döntött hogy „bilvakol", azaz a hegyen tölti az éjszakát, sátor nélkül, csak a bilvakponyván, a mínusz negyvenfokos hidegben. Kiss Pétert előre küldte, ám ő meggondolta magát, és visszafordult, hogy társa segítségére legyen.
Erőss Zsolt és Kiss Péter soha nem érték el a 4. tábort, ahol társaik vártak rájuk.
A második nap eltelte után elszállt minden remény és bizonyossá vált, hogy a rendkívül rossz, zimankósra fordult időben sem Erőss Zsolt, sem pedig Kiss Péter nem élhette túl a Kancsendzöngát. Amikor megjavult az idő, a sherpa hegyimentők nekivágtak a felkutatásuknak, ám ők sem bukkantak a két hegymászó nyomára.
A Hópárduc valahol ott fenn, a vad Kancsendzönga jeges gleccserén alussza örök álmát.
Az átlagember sohasem fogja megérteni, hogy mi az az elszántság, vagy ha úgy tetszik, fanatizmus, ami a Hópárducot, és a hozzá hasonló hegymászókat hajtja.
A Mount Everest első sikeres meghódítása után egy újságíró megkérdezte Sir Edmund Hillaryt, hogy miért kellett megmásznia az életveszélyes hegyet, amire az új-zélandi alpinista lakonikus tömörséggel csupán ennyit válaszolt: „Azért, mert ott van."