A repülés történetében eddig nem sok olyan katasztrófa fordult elő, amelyben állami felsővezetőket, - különösen köztársasági elnököt – szállító kormánygépet ért volna végzetes baleset. A lengyel államelnök halálát okozó szerencsétlenség előtt Dag Hammerskjöld svéd Nobel-békedíjas diplomata, ENSZ főtitkár volt a legmagasabb rangú légikatasztrófában elhunyt, és hivatalban lévő politikus.
Hammerskjöld gépe, egy négymotoros Douglas DC-6 típusú utasszállító 1961. szeptember 18-án zuhant le
az akkori Rhodesia, a mai Zimbabwe légterében. Az ENSZ főtitkárát ért halálos légi balesettel kapcsolatban több olyan összeesküvés-elmélet is napvilágot látott, amelyek politikai indíttatású merényletet illetve szabotázst feltételeztek a tragédia hátterében csakúgy, mint azok a 49 évvel későbbi találgatások, amelyek ugyanezt vélték felfedezni a lengyel elnöki különgép katasztrófájában.
A Lengyel Légierő állományába tartozó 101-es lajstromjelű Tupoljev Tu-154 típusú utasszállító gép, fedélzetén a lengyel államelnökkel és népes kíséretével, 2010. április 10-én kora reggel startolt el a varsói Chopin Nemzetközi Repülőtér betonjáról.
A kormánygép célállomása az oroszországi Szmolenszk volt.
A magas rangú lengyel állami delegáció a katyni tömegmészárlás 70. évfordulója alkalmából kívánta leróni kegyeletét a cinikus sztálini tömeggyilkosság helyszínén, a mészárlás több mint 20 ezer áldoztának emléke előtt.
Katyn sokáig megterhelte a történelmi ellentétek okán amúgy sem túl szívélyes lengyel-orosz kapcsolatokat. A hitleri Németország 1939. szeptember elsején megtámadta Lengyelországot, kirobbantva ezzel a második világháborút. A számbeli és technikai fölényben lévő Wehrmacht alig két hét alatt megtörte a hősiesen védekező lengyel haderő ellenálló erejét.
A sztálini Szovjetunió a Harmadik Birodalommal augusztus 23-án megkötött hírhedt Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradéka alapján
szeptember 17-én orvul hátba támadta a kétségbeesetten küzdő lengyeleket,
végleg megpecsételve ezzel az ország sorsát, amelyet a náci és a kommunista diktatúra felosztott egymás között.
A szovjet Vörös Hadsereg fogságába került lengyel hivatásos illetve tartalékos tisztek közül a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) Politikai Bizottságának 1940. március 5-i titkos döntése alapján az NKVD alakulatai mintegy 22 -23 ezer főt kivégeztek, a holttestek nagy részét pedig a Szmolenszk melletti Katyn erdejében földelték el.
A titokban tartott szovjet tömeggyilkosságot ironikus módon a nácik fedezték el 1943 áprilisában.
Joseph Goebbels propagandaminiszter a katyni tömegmészárlást hatalmas szovjetellenes sajtókampányra használta fel. A tömeggyilkosság híre súlyosan megterhelte Moszkva, valamint a londoni emigráns lengyel kormány kapcsolatát, és komoly feszültséget okozott a szövetségesek között is.
1945. után Katyn tabutémának számított.
A Moszkva által hatalomba ültetett lengyel kommunisták egészen a rendszerváltásig a hazug szovjet álláspontot szajkózták, ti. hogy Katyn a „hitleristák" műve volt. Moszkva csak 1990 áprilisában - alig egy évvel a Szovjetunió felbomlása előtt - ismerte be hivatalosan is, hogy Katyn bűne a sztálinista szovjet vezetést terheli.
1994-ben Lengyelország és Oroszország kétoldalú megállapodást kötött a totalitarizmus és a háborúk áldozatai emlékének megőrzéséről. Ez alapján 2000-ben állították fel az első olyan temetőt, amiben az NKVD által 1940-ben lemészárolt lengyel tisztek nyugszanak. Ilyen előzmények után tett volna először hivatalos látogatást Lech Kaczyński köztársasági elnök a mészárlás helyszínén, a tömeggyilkosság 70. évfordulója alkalmából.
2010. április 10-én délelőtt sűrű köd telepedett Szmolenszk környékére. A szmolenszki repülőtér, - amely egészen 2009 decemberéig katonai bázisként működött – ekkor még nem rendelkezett műszeres leszállító rendszerrel.
Mivel a meteorológiai adatok szerint belátható időn belül nem volt várható a talajra telepedett sűrű köd feloszlása, az orosz légi irányítás azt tanácsolta az ekkor már a reptér irányába süllyedő lengyel Tu-154-es kapitányának, hogy a bonyolult meteorológiai körülmények miatt a repülési tervet megváltoztatva, inkább Minszkben vagy Moszkvában szálljon le.
A 36 éves gépparancsnok, Arkadiusz Protasiuk ezredes azonban azt közölte, hogy az eredeti tervet tartva, megkísérli a leszállást.
A kormánygép hajózó személyzete a légierő állományából került ki. Protasiuk ezredesnek még nem volt komoly gyakorlata a típuson, ráadásul ez volt a harmadik olyan alkalom, hogy gépparancsnokként a kapitányi ülésből irányította a gépet, amelyen korábban első tisztként teljesített repüléseket. A kapitány kockázatos döntésében azonban nem csak a saját elhatározása játszhatott szerepet.
A baleset után nyilvánosságra került első vizsgálati jelentések szerint maga az államfő, - aki köztársasági elnöki minőségében a hadsereg főparancsnokának, tehát a pilóta elöljárójának számított – sürgette a leszállást a ködös idő ellenére is. A később lefolytatott ügyészségi vizsgálat azonban nem látta bizonyítottnak ezt a megállapítást, mint ahogyan azt sem, hogy a gépparancsnokot bárki részéről presszió érte volna a leszállás végrehajtására. Ugyanakkor tény, hogy a kormánygép hajózó állományába beosztott másik kapitánynak volt már hasonló helyzet miatti konfliktusa az államfővel.
2008 augusztusában a kapitány úgy döntött, hogy az orosz-grúz háború miatt a fegyveres konfliktuszónába tartozó grúz főváros, Tbiliszi reptere helyett a 350 kilométerrel távolabb fekvő ám biztonságos azeri Gandzsa repterén teszi le a kormánygépet az elnök, Lech Kaczyński utasítása ellenére.
Az államfő emiatt parancsmegtagadással vádolta meg a kapitányt,
akinek ekkor Protasiuk ezredes volt az első tisztje. E konfliktus emléke miatt mindenestre az valószínűsíthető, hogy a kapitány úgy érezte, nagy rajta a nyomás.
A 2010. június 1-én nyilvánosságra került, és a pilótafülkében lezajlott beszélgetést rögzítő hangfelvételből egyértelművé vált, hogy a landolás előtti percekben a személyzeten kívül Andrzej Blasik tábornok, a légierő főparancsnoka, sőt, egy másik személy is a pilótafülkében tartózkodott.
A gépparancsnok tehát megkezdte a landolási manővert a sűrű köd, és az irányítás többszöri, kitérő reptéren való leszállást ajánló javaslata ellenére. Moszkvai idő szerint 10 óra 54 perckor a lengyel kormánygép elkezdte a besiklási manővert.
A sűrű ködben semmit sem lehetett látni, ezért a pilótáknak nem volt jól kivehető vizuális azonosítási pontjuk,
és leszállító rendszer hiányában kizárólag a torony által megadott irányszögekre, illetve a saját műszereikre hagyatkozhattak.
Az ereszkedési manőver során – a hangrögzítés adatai szerint – a földközelséget jelező automatika figyelmeztető hangjelzése legalább tucatszor megszólalt, ám a kapitány mégsem döntött az átstartolás mellett, hanem tovább folytatta a süllyedést.
Valószínű abban bízott, hogy hamarosan megpillantja a futópálya irányfényeit.
10 óra 56 perckor (magyar idő szerint reggel 8 óra 56 perckor) a még mindig sűrű és átláthatatlan ködben vészesen alacsonyra süllyedt Tupoljev törzsét hirtelen faágak kezdték el súrolni, majd a kormánygép 400 méterrel a futópálya széle előtt, nagy erővel a földnek csapódott.
Az iszonyatos erejű becsapódást a gép fedélzetén tartózkodó 89 személy közül senki sem élte túl,
a Tupoljev pozdorjává tört, és kigyulladt. Az emberéletben bekövetkezett veszteség nagyon súlyos volt, hiszen az akkori lengyel politikai vezetőréteg számos prominense a kormánygép fedélzetén tartózkodott. Az államelnökön és feleségén kívül a katasztrófa áldozatául esett Krzysztof Putra valamint Jerzy Szmajdziński a Szejm (a lengyel képviselőház) alelnökei, 12 képviselő, Krystyna Bochenek a Szenátus alelnöke, valamint két szenátor is.
A hadsereg csúcsvezetését szabályosan lefejezte a szmolenszki katasztrófa, odaveszett Franciszek Gągor vezérezredes, vezérkari főnök, valamint Andrzej Błasik altábornagy, a légierő parancsnoka, továbbá a szárazföldi fegyveres illetve műveleti erők, és a haditengerészet parancsnokai, számos államtitkár, és más kormányzati funkcionárius mellett.
A katasztrófa legidősebb áldozata a 91 éves Ryszard Kaczorowsk, a londoni lengyel emigráns kormány utolsó elnöke,
a legfiatalabb pedig a 23 éves Natalia Maria Januszko légiutas-kísérő volt.
Az, hogy egy ország államvezetését egyszerre érjen ekkora veszteség, példa nélkül áll a modern történelemben. Lech Walesa, a Szolidaritás egykori vezetője és volt lengyel köztársasági elnök ekként kommentálta a szörnyű katasztrófa hírét: „Hetven éve Katyńban a szovjetek likvidálták a lengyel elitet. Ma az a lengyel elit halt meg ott, akik azért utaztak oda, hogy az 1940-ben megölt lengyelek előtt leróják kegyeletüket."
2011 januárjában látott napvilágot az orosz vizsgálóbizottság zárójelentése. A jelentés szerint a baleset bekövetkezésében közrehatott, hogy a lengyel légierő főnöke a lezuhanás előtti perecekben a pilótafülkében tartózkodott, és ő, valamint maga az elnök is nyomást gyakoroltak a pilótákra, hogy a sűrű köd ellenére szálljanak le Szmolenszkben.
A jelentés megállapítja: „... hiányosságok mutatkoztak meg a pilóták felkészültségében egy kiélezett helyzetben, illetve abban, hogy döntsenek egy másik repülőtér kiválasztásában... a különgép pilótái többször kaptak információkat a kedvezőtlen időjárásról a szmolenszki Szevernij repülőtér légiirányítóitól és egy nem sokkal korábban ott landoló lengyel Jak–40-es gép személyzetétől" ám „...a Tu–154-es különgép pilótái mégsem amellett döntöttek, hogy egy másik repülőtéren teszik le a gépet, és ez volt a kezdete a katasztrófához vezető eseménynek."
Az is felrótták a balesethez vezető okok között, hogy Protasiuk ezredesnek alig néhány órás repülési tapasztalata volt ezen a típuson,
így nem volt megfelelően felkészülve a váratlan vészhelyzetek biztos kezelésére.
Amit mind a lengyel, mind pedig az orosz vizsgálóbizottság is elismert, hogy a Tupoljev túl gyorsan süllyedt az ereszkedés során, és a kapitánynak abban a pillanatban magasabbra kellett volna emelnie a gépet, amint a földközelség jelző megszólalt.
Annak, hogy a kapitánynak nem volt elegendő tapasztalata a típussal ,lehetett bizonyos jelentősége a baleset bekövetkezésében. Az éppen ötven éve, 1968-ban szolgálatba állított Tu-154-es rendkívül megbízható, erős, és jól vezethető gépnek számított, viszont megvolt az a tulajdonsága, hogy a megkezdett ereszkedés során ferde irányból vízszintesbe hozva, hirtelen kezdett el süllyedni.
Rutinos gépszemélyzetnek ez semmiféle problémát nem jelentett, és nyilván Protasiuk ezredes is könnyedén korrigálhatta volna ezt, ha van vizuális viszonyítási pontja is. Donald Tusk lengyel kormányfő az orosz vizsgálati jelentés nyilvánosságra hozatala után úgy nyilatkozott, hogy a dokumentum elfogadhatatlan mert hiányos, illetve téves következtetéseket fogalmazott meg.
A lengyel és az orosz vizsgálati jelentés nem tudott dülőre jutni a felelősség kérdésében,
mert mindkét fél a másiknak rótt fel különböző hibákat. Az 1987-ben legyártott, tehát a baleset bekövetkezésekor 23 éves Tu-154-es kifogástalan műszaki állapotban volt, és éppen az előző évben esett át időszakos nagyjavításon, ezért a műszaki meghibásodás lehetőségét mind a lengyel, mind pedig az orosz vizsgálók elvetették.
A repüléstörténet e sajátosan egyedülálló katasztrófáját mint már annyiszor a légiszerencsétlenségek történetében, bizonyosan emberi hiba okozta.