A Windsor-ház, az angol királyi család 20. századi történetét át meg átszövik az összeesküvés- elméleteket tápláló tragédiák és családi botrányok.
Diana walesi hercegnő több mint húsz éve, 1997. augusztus 31-én történt tragikus párizsi autóbalesete, illetve az ezzel kapcsolatos találgatások és merénylet-teóriák
napjainkban is élénken foglalkoztatják a közvéleményt,
pedig az angol királyi család egyik legexcentrikusabb tagja, György kenti herceg tragikus halála ugyancsak számos, a politikai boszorkánykonyha legmélyebb bugyraiba nyúló kérdést vet fel.
A királyi sarj az akkor még a walesi hercegi címet viselő későbbi V. György király és Mária hercegné negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot, 1902. december 20-án.
A herceget a windsori királyi kastély kápolnájában maga az uralkodó, VII. Eduárd tartotta a keresztvíz alá,
de György keresztszülei között olyan történelmi hírességeket is találunk, mint Anna Fjodorovnát, az 1918-ban a családjával együtt kivégzett tragikus sorsú orosz cár, II. Miklós feleségét.
VII. Eduárd 1910-ben bekövetkezett halála után a herceg apja lépett Anglia trónjára, V. György néven. Az ifjú Györgynek, mint a család negyedik fiúgyermekének a trónöröklésre vonatkozó szabályok szerint nem sok esélye volt arra, hogy valamikor ő maga is koronás fővé váljon, ezért fiatalemberként - kevésbé reflektorfényben állva, mint a jog szerinti trónörökös -, jóval szabadosabb, gondtalanabb életet élhetett.
A herceg 13 éves korában két bátyja példáját követve tengerészeti tanulmányokba kezdett, és a patinás Britannia Royal Navy College hallgatója lett. A sikeres tiszti vizsga után először a HMS Iron Duke csatahajón, később pedig a HMS Nelson fedélzetén szolgált, különböző beosztásokban.
György 1929-ig maradt a Brit Királyi Haditengerészet kötelékében,
majd külügyi pályára lépett, és a Foreign Office, a brit külügyminisztérium alkalmazottja lett. E beosztásával ő volt az első olyan királyi családtag a brit korona történetében, aki egyszerű köztisztviselőként szolgált. A herceg öntörvényű és excentrikus természete korán, már a kamaszévei alatt kiütközött, és a helyzet – ahogyan mondani szokás – később csak „fokozódott”. Botrányos, kicsapongó életmódja rendkívül sok fejfájást okozott apjának, V. György királynak.
György herceg az 1920-as években kábítószer élvező, morfin- és kokainfüggő lett.
A felséges fiatalúrról közismert volt a londoni nagyvilági körökben, hogy mindkét nemhez vonzódik.
Gátlástalan szerelmi ügyei gyakran hozták rendkívül kínos helyzetbe a Buckingham-palotát.
Számos férfival és nővel volt kapcsolata,
amelybe nem csak a brit társasági élet és a hollywoodi filmvilág hírességei, hanem olykor közönséges prostituáltak is beletartoztak. Viszonya volt többek között az amerikai Florence Mills énekesnővel, a Guinness-rekorder Barbara Cartland brit írónővel, valamint a herceghez hasonlóan botrányairól hírhedt Margaret Whighammel is, számos egyéb futó kapcsolatán kívül.
Egyes források szerint csaknem 19 évig kitartó homoszexuális viszonyt folytatott Sir Noël Peirce Coward jó nevű angol színházi író, színész-dramaturggal,
de az 1920-as évek végén rövid ideig férfiszerelembe esett Indira Raje indiai maharadzsával is.
Szintén rebesgették, hogy egy férfiprostituált csúnyán megzsarolta a neki írt intim tartalmú szerelmes leveleivel, amiket a herceg csak jelentős összeg ellenében tudott visszavásárolni a zsarolójától.
Noha az 1920-as évek végén bátyja, Eduárd segítségével leszokott a kábítószerekről, apja, V. György jobbnak látta, ha a herceg egy időre eltűnik a nyilvánosság szeme elől.
Ezért a bátyjával, a trónörökös Eduárddal együtt 1931 januárjában világkörüli útra küldte
azt remélve, hogy a herceg távolléte alatt lecsengenek a botrányok. Ha V. György valóban ebben bízott, nos, akkor komolyan tévedett.
György és Eduárd az angol gyarmatbirodalmat meglátogató világkörüli útjuk során megálltak többek között Brazíliában is, ahol a protokolláris programokon kívül
mindig sikerült időt szakítaniuk arra, hogy végiglátogassák a híres-hírhedt helyi lebujokat.
A hercegi testvérpár az egzotikus italok mértéktelen kóstolója mellett az ugyancsak egzotikus, és bájaikat pénzért kínáló brazil szépségeket is megízlelte.
Természetesen a hercegi dajdajozások nem maradtak titokban,
György és bátyja tivornyázásairól nagy élvezettel és kellő részletességgel számolt be a korabeli szemfüles bulvársajtó. Amíg nőtlen volt, - öccséhez hasonlóan - Eduárd is számtalanszor megkeserítette botrányaival apja, a viktoriánus normákon nevelkedett uralkodó életét.
Az 1936-ban VIII. Eduárd néven trónra lépő herceg
néhány meggondolatlan kijelentése rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta a koronát.
Eduárd egyszer például Ausztrália őslakosairól, - a korona alattvalóiról - nemes egyszerűséggel ezt nyilatkozta: „Ezek a legvisszataszítóbb teremtmények, akiket valaha is láttam! Ezek az emberi lények legalacsonyabb ismert formái és a majmok legközelebbi rokonai." Nem véletlen tehát, hogy neki is hosszan tartó világkörüli útra kellett mennie...
György meglehetősen viharos életében az 1934-es év hozott jelentős változást. November 29-én ugyanis atyja áldásával oltárhoz kísérte másod-unokatestvérét, Marina görög és dán hercegnőt, aki a házasságkötés után a kenti hercegné címet kapta meg a királytól.
Az életvidám és gyakorlatias felfogású Marina igen pozitív hatást gyakorolt botrányhős férjére,
akinek szemmel láthatóan jót tett a házasság.
Noha György a hercegi frigy után sem tudott teljesen lemondani az alkalmi kalandokról, mégis kétségtelen, hogy jelentősen megkomolyodott, és lassan elenyésztek a korábban személyét övező hangos botrányok.
Azonban a világ is nagyot fordult időközben.
1933. január 30-án Adolf Hitler, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezére lett Németország kancellárja.
Hindenburg államelnök 1934-ben bekövetkezett halála után Hitler - miután ellenfeleivel kíméletlenül leszámolt-, minden hatalmat a saját kezébe ragadott, és rohamléptekkel fogott hozzá a totális állam kiépítéséhez. Hitler érvénytelennek minősítette a versailles-i béke kötelmeit, 1935-ben bevezette az általános hadkötelezettséget , majd 1936-tól a náci Németország erőteljes fegyverkezésbe kezdett.
A demilitarizált Rajna-vidék 1936. márciusi megszállása, majd a két évvel későbbi Anschluss és a csehszlovák válság hatására Európa egén megjelentek a háborús válság első viharfellegei.
1936 Anglia életében is fordulópontnak bizonyult;
január 20-án meghalt V. György, akit elsőszülött fia, Eduárd, György herceg bátyja követett a trónon.
VIII. Eduárd azonban egyetlen teljes évet sem húzott ki a Brit Birodalom trónján, mivel – a királyság történetében példátlan módon - egy elvált amerikai nővel, Wallis Simpsonnal elhatározott „rangon aluli" házassági szándéka miatt, december 20-án lemondott a koronáról.
A londoni kormány - Párizshoz hasonlóan – egészen 1939 szeptemberéig megbékélést keresett az egyre agresszívebben csörtető náci hatalommal. Az európai béke megőrzésének hamis illúziójába merült Anglia és Franciaország számára nem tűnt túl nagy árnak az 1938. szeptember 30-án aláírt müncheni megállapodás, Csehszlovákia feláldozása sem, a kardcsörtető náci moloch oltárán.
A megbékélési politikai híveinek látványos kudarca 1939. szeptember elsejével vált véglegessé, amikor Hitler az angol és francia garancia ellenére, megtámadta Lengyelországot.
Szeptember 3-án - belátva az addigi megbékélési politika totális kudarcát -, Neville Chamberlain kormánya hadat üzent Németországnak.
Ám a brit és francia hadüzenet utáni tétlen hónapok, az úgynevezett furcsa háború időszaka tovább táplálta azt a reményt egyesekben, hogy még mindig maradt lehetőség a fegyveres konfliktus eszkalálódásának elkerülésére, a náci hatalommal való kiegyezéssel.
Így gondolta ezt maga Adolf Hitler is, aki Lengyelország lerohanása után, az 1939. október 6-án elmondott „nagy békebeszédében” kiegyezést ajánlott fel Angliának. A nácikkal való megbékélés gondolatának azonban ekkorra már nem sok híve maradt a Csatorna túloldalán, kivéve a brit arisztokrácia, és a királyi család néhány tagját.
A lemondott király, Eduárd nyíltan szimpatizált Hitlerrel, és a náci rendszerrel.
E szimpátiájával nem volt egyedül, kedvelt öccse, György ugyancsak respektálta a német „kuzint". (A Windsor-ház tagjai kivétel nélkül német felmenőkkel rendelkeztek.)
A brit kormány rosszallása ellenére, Eduárd , 1937 októberében Németországba utazott,
ahol Obersalzbergben a Führer valamint a náci vezetők kitüntető szívélyességgel fogadták a brit ex-uralkodót és feleségét. Eduárd szemmel láthatóan jól érezte magát Hitler társaságában, akit náci karlendítéssel üdvözölt, sőt, még egy SS-alakulat felett is szemlét tartott.
Eduárd bizalmas körben többször is hangoztatta, hogy mennyire szívesen látna egy szoros brit-német szövetséget. Hitler szintén úgy vélte, hogy Eduárd szimpatizál a náci Németországgal, és jó szövetséges lehetett volna.
A Führer az 1940-es angliai csata idején Eduárddal kapcsolatban a következőket mondta bizalmasa, Albert Speer számára: „Biztos vagyok benne, hogy vele elérhettük volna az állandó baráti viszonyt. Ha a helyén marad, egészen más lenne a helyzet. A lemondása komoly csapás volt a számunkra."
György herceg 1937-től a Brit Királyi Légierő, a Royal Air Force (RAF) állományába került beosztásra, századosi rangban. Megtették a RAF 500. kenti repülőszázada tiszteletbeli parancsnokának, valamint a légierő tiszteletbeli marsalljának is, ám ő csak és kizárólag az eredeti, századosi rendfokozatát használta a világháborús évek alatt.
György ténylegesen a RAF hírszerzéséhez került, ahol számos fontos katonai titok birtokába jutothatott.
A hercegről ismert volt, hogy bátyjához, Eduárdhoz hasonlóan ő is szimpatizált a németekkel való kiegyezés gondolatával, ezért igen valószínű, hogy a belső elhárítás titokban megfigyelte Györgyöt. Amikor 1940 májusában megbukott Chamberlain, akit Winston Churchill, a nácik engesztelhetetlen ellenfele követett a kormány élén, végleg elhalkultak a Németországgal való kiegyezést szorgalmazó addigi hangok.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a megbékélés gondolatának ne maradtak volna hívei, és nem csak a brit arisztokrácia legfelső köreiben, hanem a csatorna túloldalán, Berlinben is. És innen kezdve válik igazán titokzatossá a számos megválaszolatlan kérdést tartalmazó történet. Churchill hatalomra jutása, és az 1940-es fényes franciaországi német győzelem után Hitler elhatározta a szigetország katonai megszállását.
A brit szigetek elleni invázió, a „Seelöwe" (Oroszlánfóka) hadművelet terve sebtében el is készült,
ám a Führer végül még sem tudta elszánni magát az Anglia elleni hadjáratra,
hanem beérte a szigetország elleni, nem igazán hatékonynak bizonyult bombázó-offenzívával. A kulisszák mögött azonban tovább zajlottak az utólag már nehezen kibogozható események.
1941. május 11-én vasárnap este, a Ditchleyben rövid hétvégi pihenőn tartózkodó Winston Churchill éppen vacsorázni készült, amikor kopogtattak az ajtaján. Bracken, Churchill személyi titkára azt közölte a miniszterelnökkel, hogy a telefon túlsó vonalán Douglas-Hamilton herceg, az egyik kelet-skóciai vadászrepülő körzet parancsnokának megbízottja „halaszthatatlanul sürgős kormányügyben" szeretne beszélni vele.
A megbízott elképesztő hírt közölt a háborús kabinet fejével;
egy Észak-Skócia felett ejtőernyővel kiugrott hadifogoly azt állítja magáról, hogy ő Rudolf Hess, Adolf Hitler helyettese.
Hess későbbi kihallgatásai során azt állította, hivatalos minőségben érkezett Angliába, hogy tető alá hozza a náci Németország valamint a Nagy Britannia közötti különbékét.
Churchill visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Hess végig az erő pozíciójából kívánt tárgyalni, ami több mint furcsa volt abban a helyzetében.
Churchill egyszer sem tárgyalt vele, legalább is nincs erre semmilyen bizonyíték,
hanem a külügyminisztérium egy alacsonyabb beosztású diplomatája valamint titkosszolgálati emberek hallgatták ki többször a „helyettest", akit végül hadifogoly státuszban a Towerbe zártak. Churchill így ír háborús emlékiratában Hess útjáról: „
Szökésének egy pillanatra sem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Tudtam, hogy az események menetén mit sem változtat.
A Harmadik Birodalom bukása után Rudolf Hesst Nürnbergbe szállították, ahol egykori harcostársaival együtt fogták perbe a Nemzetközi Katonai Törvényszék előtt.
Amnéziára hivatkozva Hess sohasem tett részletes vallomást, angliai útjának részletei így homályba maradtak a bíróság, és az utókor előtt is.
Noha Hess útját Berlin hivatalosan olyan egyéni akciónak állította be, ami a helyettes „pillanatnyi elmezavarára" volt visszavezethető, Rudolf Hess állítólagos békemissziójáról ismert néhány elgondolkodtató momentum.
Wolff Hess – Rudolf Hess 2001-ben elhunyt fia – visszaemlékezése szerint 1941. május 9-én délután, az apja Angliába repülését megelőző pénteki napon az akkor még négyéves gyerek által csak Adolf bácsiként ismert Führer jelent meg váratlanul berlini lakásukon, és hosszú órákra Hess dolgozószobájába visszavonulva tárgyaltak.
Ami még feltűnt a gyermeknek, hogy távozáskor Hitler hosszasan megölelte apját.
További érdekesség a Hess adjutánsa által főnöke parancsára a berlini Kancellárián május 11-én Hitlernek átadott levél, amelynek egyik sora a következőket tartalmazza:
Ha valami rosszul sülne el, nyugodtan hivatkozzon arra, hogy megőrültem, és Ön nem tudott róla.
Nem bizonyítható, ám a feltételezések szerint Hess Hamilton herceg segítségét remélve a kiegyezéspárti arisztokrata körökkel akart kapcsolatba lépni Churchill megbuktatása, és egy Németországgal lojálisabb kormány kinevezése, illetve a különbéke tető alá hozása érdekében.
Hess soha semmit nem volt hajlandó elmondani angliai útjának részleteiről,
titkait a spandaui börtön utolsó foglyaként vitte magával a sírba az 1987.augusztus 13-án bekövetkezett, ugyancsak rendkívül gyanús körülmények között történt állítólagos önkezű halálával.
György herceg 1942. augusztus 25-én hivatalos indok szerint izlandi csapatlátogatásra készült, a légierő Short Sunderland hidroplánjának fedélzetén, 15 fős személyzettel, illetve kísérettel.
Egy másik - nem bizonyított - verzió szerint viszont a herceg titkos küldetésben a semleges Svédországba készült, hogy ott – állítólag – német ügynökökkel tárgyaljon Rudolf Hess kudarcba fulladt küldetéséről, és a különbékével kapcsolatos további lehetőségekről. A repülőgép Skócia légterében irányt változtatott, majd gyorsan süllyedni kezdett, és Dunbeath közelében hegyoldalnak csapódva felrobbant.
A hivatalos vizsgálat szerint a rossz látási viszonyok miatt következett be a herceg halálát követelő baleset.
Igen furcsa, hogy a katasztrófa után egy nappal később derült csak ki, hogy mégis maradt egy túlélő, a gép faroklövészének személyében. Az utaslista szerint összesen 15 fő tartózkodott a gépen, a helyszínen is 15 holttestet is találtak, ám a kurtán-furcsán előkerült túlélővel együtt nem stimmel ez a szám, mert ezek szerint tizenhatan voltak a gépen. De akkor ki lehetett a listán nem szereplő titokzatos 16. személy? Erre sincsen válasz mind a mai napig.
A vizsgálati, és az egyetlen túlélő vallomásáról felvett jegyzőkönyv soha sem került nyilvánosságra.
A herceg tragikus halálával kapcsolatos egyik teória szerint, a belső elhárítás tudomására jutott, hogy György titokban tárgyalni készül a németekkel, és ezért a miniszterelnök, Churchill tudomásával ők tették el láb alól a veszélyessé vált főrendet.
Hogy mi is történt valójában, talán már sohasem fog kiderülni. Ha voltak is titkok, azokat György herceg, Rudolf Hess, és Winston Churchill is már rég a sírba vitték magukkal.