A kutatás egyedülálló betekintést nyújtott az úgynevezett relativisztikus jetek, vagyis a relativisztikus anyagsugarak működésébe, amelyekkel a gigantikus fekete lyukak anyaguk egy részét visszalökik a világűrbe. A bonni Max Planck Radiocsillagászati Intézet szakértői eredményeiket a Nature Astronomy című szaklapban mutatták be.
A legtöbb galaxis középpontjában gigantikus méretű fekete lyuk található.
Sok esetben megfigyelhetők az úgynevezett jetek, melyekben a szinte fénysebességű plazma merőlegesen lökődik ki a fekete lyuk anyagörvényéből. Ezeknek az anyagsugaraknak a kialakulásáról jelenleg nincsenek információk.
Hogy közelebb kerüljenek a megoldáshoz,
a csillagászok a Föld és a világűr több rádióteleszkópját egy virtuális, összességében 350 ezer kilométeres átmérőjű szuperteleszkóppá kapcsolták össze
- ez csaknem megfelel a Föld és Hold távolságának. A RadioAstron nevű szuperteleszkóp így a csillagászat történelmének legnagyobb teleszkópja - hangsúlyozta a bonni intézet.
Az óriásteleszkóppal a kutatók az NGC 1275 katalógusszámot viselő, Perseus A nevű galaxist célozták meg. "Az eredmény bámulatos volt.
"A jet mért szélessége jóval nagyobb volt, mint ahogyan azt a jelenleg előnyben részesített modellek alapján vártuk" - mondta Gabriele Giovannini, az olaszországi Nemzeti Asztrofizikai Intézet (INAF) kutatója, a tanulmány fő szerzője. "Az NGC 1275-ben lévő anyagsugár tíz éve indult újra, és még mindig a formálódási szakaszban van.
Ez egyedülálló alkalmat biztosít arra, hogy nagyon korai szakaszában követhessük figyelemmel egy fekete lyuknál lévő jet növekedését" - tette hozzá Masanori Nakamura, a tajvani Academia Sinica kutatója. A virtuális szuperteleszkópnak köszönhetően
a 230 millió fényévnyire lévő galaxisban korábban nem tapasztalt, 12 fénynapnyi pontossággal lehetett leképezni a jet szerkezetét.
12 fénynap az a távolság, melyet a fény 12 nap alatt tesz meg. Ezzel a csillagászoknak tízszer jobb felbontást sikerült elérniük, mint amekkora eddig lehetséges volt. Összehasonlításként: a Naphoz legközelebbi szomszédos csillag a galaxisban négy fényévnyire található.
A fekete lyuk az anyag elfajult állapotának tekinthető, amely akkor jöhet létre, amikor egy véges tömegű égitest, például egy óriáscsillag az élete végén összeomlik. Bizonyos tömeghatár felett a gravitációs kollapszus megállíthatatlan, és az elpusztuló csillag anyagát összehúzó gravitációs erő minden más anyagi erőnél nagyobb lesz.
A csillag anyaga ilyenkor egyetlen pontba tömörül,
és ebben az állapotban bizonyos fizikai mennyiségek, mint például a sűrűség, vagy a téridőgörbület végtelenné válnak (gravitációs szingularitás).
A szingularitást körülvevő térben a gravitáció olyan erős, hogy még a fény hordozói, a fotonok sem tudják ezt elhagyni, ebből a hatásból származik egyébként a fekete lyuk elnevezés is.
Az eseményhorizont mögötti fekete lyukban azonban nincs valódi égitest,
a fekete lyuknak – szemben a csillagokkal – nincs hagyományos belső szerkezete,kifelé csak a tömege, a perdülete és a töltése nyilvánul meg.
Stephen Hawking 1974-ben kimutatta, hogy a fekete lyuk környezetében részecskék keletkezhetnek (az energia anyaggá alakul át) ami által a fekete lyuk tömege csökkenhet. Minél kisebb a fekete lyuk tömege, annál intenzívebb az anyagkeletkezés.
A felfedezőjéről Hawking-sugárzásnak elnevezett jelenség miatt a fekete lyuk egyre kisebbé, az anyagkisugárzás pedig egyre erőteljesebbé válik, ami miatt végül a lyuk robbanásszerű hevességgel eltűnik.
(Forrás: MTI)