Az alacsony szív- és érrendszeri kockázattal élők esetében az interleukin(IL)-17 gátló szerrel végzett terápia után a komputertomográfiás angiográfia (CCTA)
a nem meszesedett plakkok csökkenését tárta fel. A plakk elhalt magja kisebb lett, míg a rostos széle nagyobb, ez pedig akadályozza a plakk töredezését.
Dr. Nehal N. Mehta, a Maryland-i Bethesdában működő National Heart, Lung and Blood Institute munkatársa, a kutatócsoport vezetője szerint ebben az a legjobb, hogy
ez a hatás független az anyagcserétől, a vérzsírszinttől és a vércukorszinttől, vagyis a gyógyszer egy év alatt sem emelte a „jó" HDL koleszterin szintjét, és nem csökkentette sem a vérnyomást, sem pedig a vércukorszintet.
A gyógyszert az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (Food and Drug Administration, FDA) is jóváhagyta a pikkelysömör kezelésére, a szívkoszorúér plakkjainak javulása egyszerű mellékhatás.
Az eredmények kevésbé feltűnőek azoknál a betegeknél, akiket tumorellenes nekrózis-faktor (TNF) gyógyszerekkel kezeltek, de a plakkok náluk is stabilizálódtak, és a rostos szélük növekedett. Azok esetében viszont, akik nem kaptak biológiai terápiát, a plakkok az idő során kockázatosabbakká váltak, és a nekrotikus magjuk állapota rosszabbodott.
Dr. Mehta szerint a kutatás üzenete az, hogy a biológiai terápia, akár az anti-IL-17, akár az anti-TNF-terápiáról van szó, jó hatásúnak tűnik a szívkoszorúér-betegség ellen. Az is kiderült, hogy a pikkelysömör kezelésének elmulasztása nem jó ötlet. Az eredmények igazolásához egyelőre nagyobb szabású, randomizált kutatásra van szükség, ez pedig a tervezés korai fázisában jár.
A pikkelysömörről eddig is tudtuk, hogy növeli az infarktus kockázatát. Egyes kutatások arra utalnak, hogy
egy súlyos pikkelysömörrel élő 40 éves betegnek 200 százalékkal több esélye van a korai miokardiális infarktusra, mint egészséges társának. Egy másik kutatás arra az eredményre jutott, hogy a pikkelysömörös betegek szívkoszorúerében annyi a plakk, mint a náluk 10 évvel idősebb, magas vérzsírszinttel élőknek.
A nemrég lezajlott, CANTOS elnevezésű vizsgálat viszont azt mutatta ki, hogy a gyulladásoknak az IL-1ß nevű antitesttel (canakimunab) való kezelése a másodlagos szív- és érrendszeri történések 15 százalékos csökkenését hozza magával. A mostani kutatócsoport számára ez felvetette azt a kérdést, hogy vajon egyszerűen a szervezet gyulladásainak csökkenéséről van-e szó, vagy a szívkoszorúérre gyakorolt helyi hatásról, például a plakk átalakításáról.
A kutatók ennek vizsgálatához 84 középkorú, átlagosan 51 éves beteget figyeltek meg. A betegek Framingham (szív- és érrendszeri) kockázati pontszáma 3 és 6 között volt, és részt vettek egy pikkelysömört, érelmeszesedést és kardiometabolikus állapotot vizsgáló kutatásban. A vizsgált betegek közül 57 kapott IL-17 vagy anti-TNF gátlót. A komputertomográfiás angiográfiát a kutatás kezdetén és 1 év múlva végezték el.