Amikor a régészek egy évtizeddel ezelőtt furcsa, koponya alakú sírelemeket találtak az egyik azték templomban Mexikó területén, arra gondoltak, hogy talán pusztán játékok vagy díszek, amelyeket aztán katalogizáltak, és eltették őket jó mélyen a raktárba.
Évekkel később a kutatók azonban rájöttek – miután kísérletezető kedvből megfújták a furcsa tárgyakat –, hogy ezek a hátborzongató hangú eszközök csakis egyfajta „halálsípok" lehettek, amelyek az emberi sikolyokhoz hasonló hangokat adnak ki. Az ősi aztékok minden bizonnyal ilyeneket használtak egykor a szertartásaikon, az áldozati rítusokon, illetve a véres harcok során.
Ilyen sípokkal kelthettek minél nagyobb félelmet ellenségeikben, és segítették elő saját győzelmüket.
A koponya alakú, üreges sípokat húsz évvel ezelőtt találták meg az Ehecatl szél istennek épített templomban, egy feláldozott férfi csontvázának a kezében"
– írja a MailOnline. Amikor a tudósok végül megfújták a sípokat, a kiadott hang rémisztő és borzalmas volt.
Elmondásuk szerint a füttyszó leginkább arra hasonlított, amikor emberek a fájdalmas kíntól vergődnek, vagy amikor a süvítő szélben halljuk a kísértetek hangját, illetőleg olyanok ezek a hangok, mint „ezer holttest sikolya".
Roberto Velázquez Cabrera, a mexikói székhelyű Instituto Virtual de Investigación Tlapitzcalzin gépészmérnöke és alapítója évek óta vizsgálja a különös eszköz által kiadott hangokat. A MexicoLore című tudományos online oldalon publikált cikkében azt írja,
hogy ezek a halálsípok valószínűleg nem voltak közösségi hangszerek,
hanem nagy eséllyel áldozati célokkal tervezték és alkották meg ezeket.
A sípot közvetlenül azelőtt fújták meg, hogy az áldozatot megölték, és ezzel vezették lelkét a túlvilági életbe.
Más megközelítésben a rémisztő hangok igen hatásosnak bizonyultak a csatatéren is,
így az azték harcosok pszichológiai hadviselésre használhatták a „halálsípokat", hogy ezzel is megijesszék az ellenséget a harcok idején.
A halálsíp ugyanis kitűnő eszköze lehetett a másik fél megzavarásának, és többször hatásosnak bizonyult abban is, hogy az ellenség meggondolva magát, végül meghátrált vagy feladta a csatát.
Széles a skálája azoknak az eszközöknek, amelyeket az ősi civilizációk készítettek. És mindegyikhez más és más anyagokat használtak fel. Egyesek például agyagból, míg mások cukornádból, megint mások tollból, vagy épp békabőrből készültek.
A Los Angeles Times beszámol arról is, hogy egyes kutatók szerint az ókoriak a különböző hangokat gyakran használták arra,
hogy az agyat bizonyos, kívánt tudatállapotba hozzák.
Ám hitük szerint nem ritkán ezekkel a hangokkal kezeltek vagy gyógyítottak betegségeket is.
Néhány ilyen, ősi sípot újraalkotott a Cabrera cég, és ezeknek az eszközöknek egy része olyan hangokat és frekvenciákat bocsát ki magából, amelyek az emberi hallás legmagasabb tartományába esnek, ezért nagyon halkak vagy szinte egyáltalán nem hallhatók számunkra.
„Az a tapasztalatom, hogy jó néhány, a korai azték időkből származó hangszer hangja leginkább negatív érzéseket és borzongást, félelmet váltott ki" – mondta Arnd Adje Both, a kora hispániai zenei régészet szakértője a Los Angeles Timesnak.
„Miközben mások egyfajta transz állapotba hozták az ősi civilizáció lakosait. A hangokat bizonyosan használták olyan vallásos összejöveteleken, mint például az áldozatfelajánlás, vagy épp a gyógyító szertartások. Néha a hangszerek segítségével altatták a betegeket, illetve a sípok segítségével szabályozták a szívműködést vagy a beteg tudatállapotát."
Roberto Velázquez Cabrera megjegyzi, hogy bár az ősi, kolumbiai zene a modern időkben szinte elveszett számunkra,
az újjáalkotott sípok hangjának tanulmányozása sokat segíthet abban, hogy jobban megértsük az őseinket.
„Az ősi civilizációkra, kultúrákra gyakran úgy tekintettünk, mintha az süket és néma lett volna" – hangsúlyozta Roberto Velázquez Cabrera.
„De azt hiszem, hogy az egykori hangok és hangszerek szorosan kapcsolódnak ahhoz, amit az őseink tettek, és ahogy gondolkodtak." Így nem véletlen az sem, hogy manapság egyre több kutató, köztük régészek, történészek, valamint zenészek kutatják az egykori közösségek „hangját".