Évezredekkel ezelőtt, az ókori görög és római birodalmak fénykora idején az ólom-ezüst ércek bányászatából és kohászatából származó ólomszennyezés az óceán fölött járó szelekkel messzire, több mint 4600 kilométerre elsodródott kibocsátási helyéről, hogy aztán Grönlandon belefagyjon az örök hóba és jégbe. Évről évre, ahogy a lehulló hó újabb réteget képzett a jégtakaró tetején, az ólom a porral és minden egyéb lebegő szennyeződéssel együtt bezáródott a jégkéregbe. Így a mai kor tudósai a grönlandi jégből kiemelt mintahengerek segítségével évre lebontva vissza tudják követni a múlt eseményeit.
A nevadai Desert Research Institute (DRI), az Oxfordi Egyetem, a Norvég Légkörkutató Intézet és a Koppenhágai Egyetem régészei és közgazdászai az Egyesült Államok Tudományos Akadémiájának folyóiratában, a PNAS-ben jelentették meg tanulmányukat, amelyben a
Kr.e. 1100 és Kr.u. 800 között a grönlandi jégbe zárt ólomszennyezés méréséről, datálásáról és elemzéséről számolnak be.
Eredményeik új forrást szolgáltatnak a történészeknek ahhoz, hogy visszakövessék az európai antik civilizációk és gazdaságaik sorsának alakulását.
„Az évnél is kisebb időszakokra lebontva pontosan datált adataink a késő vaskorban, Kr.e. 1100 körül kezdődnek, és végigkísérik az ókort, a késő ókort és a korai középkort Európában. Ez az időszak magában foglalja a görög és római civilizációk tündöklését és bukását – ismertette a kutatást vezető Joe McConnell, a DRI hidrológusa. –
Megállapítottuk, hogy a grönlandi ólomszennyezés nagyon szorosan leköveti az európai ókor más történeti forrásaiból már ismert járványokat, háborúkat, felkeléseket és birodalmi terjeszkedéseket."
Egy korábbi, az 1990-es évek közepén keletkezett tanulmány már vizsgálta a grönlandi jég rétegeinek ólomtartalmát, ám akkor a Kr.e. 1100 és Kr.u. 800 közötti időszakon belül mindössze 18 mérést végeztek. A mostani vizsgálat ennél jóval alaposabb: a jégrétegekből több mint 21 ezer mérést hajtottak végre az ólom és más vegyületek szintjeinek meghatározására, s ezzel a nevezett 1900 éves időszak pontosan datált és folytonos kronológiáját hozták létre.
A kutatók a légköri transzportfolyamatokat leíró legmodernebb szimulációkat vetették be, hogy a Grönland jegében mért ólomszennyezési szintekből visszakövetkeztessenek az európai kibocsátás mértékére.
„Tudomásunk szerint a tanulmányunk első abban a tekintetben, hogy ilyen kidolgozott modellek segítségével értelmezi az ember okozta szennyezés jégbe zárt lenyomatát, és azonosítja a szennyezés legvalószínűbb forrását" – nyilatkozta a cikkben közreműködő Andreas Stohl, a Norvég Légkörkutató Intézet munkatársa.
A vizsgált időszakban az ólomszennyezés túlnyomó része az ezüst előállításából származott, ami az akkori pénzek fő alapanyagát képezte.
Mivel a korabeli kibocsátás java az ólom-ezüst ércek bányászatából és kohászatából eredt, az ólomszennyezést tekinthetjük az általános gazdasági aktivitás egyfajta mutatójának vagy mérőszámának"
– magyarázta McConnell. Részletes jég-kronológiájukat felhasználva a kutatók kapcsolatot kerestek az ólomkibocsátás és a jelentős történelmi események között. Eredményeik szerint az ólomszennyezés először Kr.e. 900 körül indult emelkedésnek, amikor a föníciaiak kiterjesztették kereskedelmi útvonalaikat a Földközi-tenger nyugati medencéjére. A kibocsátás aztán gyorsan emelkedett a karthágóiak és a rómaiak főként az Ibériai-félszigeten kifejtett bányászati tevékenysége nyomán, és a Római Birodalom időszaka alatt tetőzött.
A csoport alapos és pontos mérései némiképp át is rajzolják az ókori gazdasági aktivitásról a korábbi kutatások nyomán kialakult elképzeléseket. Egyes történészek például a régebbi, gyéren feltérképezett ólomszennyezési adatok alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a Római Köztársaság periódusának gazdasági teljesítménye meghaladhatta a Római Birodalomét.
A mostani tanulmányból viszont kiderül, hogy az ólomkibocsátás éppen a Római Birodalom fénykorában, a Kr.u. 1-2. századot felölelő, Pax Romana-ként is ismert és gazdasági prosperitásáról híres időszakban érte el tartósan a legmagasabb szinteket.
Az ólomnyomok azt is elárulják, hogy a Római Köztársaság válságos periódusának tartott utolsó 80 évében a kibocsátás igen alacsony volt. „A Római Birodalom első két évszázadának a Köztársaság utolsó évtizedeihez viszonyított majdnem négyszeres ólomkibocsátás-emelkedése a birodalmi hatalom időszakának számottevő gazdasági növekedéséről árulkodik" – összegezte Andrew Wilson, az Oxfordi Egyetem római kori történelemmel foglalkozó professzora.
A kutatók azt is megállapították, hogy az ólomkibocsátás különösen a Köztársaság korában jelentősen ingadozott a háborúk és változó politikai viszonyok hatására, és meredeken visszaesett a Birodalmat a II. és a III. században sújtó két nagy járvány nyomán.
Az első, a történelembe „antoniusi pestis" néven bevonult járvány valószínűleg igazából himlő lehetett. A második, Karthágói Szent Ciprián püspök írásaiban megörökített és ezért Ciprián pestiseként emlegetett járvány mibenlétét szintén csak találgatni tudjuk – a himlő mellett az influenza és a vérzéses láz lehetősége is felmerül –, de annyi bizonyos, hogy a ragály a politikailag instabil III. századi válságidőszak alatt érte a Birodalmat.
„A nagy antoniusi pestis Kr.u. 165-ben csapott le a Római Birodalomra, és legalább 15 évig tombolt. A Pax Romana alatti magas ólomkibocsátás hajszálpontosan ekkor zuhant a mélybe, és legközelebb csak több mint 500 év múlva, a korai középkorban érte el újra a járvány előtti szintet" – fejtette ki Wilson.