Már a római időkben megkezdődhetett az ipari bálnavadászat
![simabálna](https://cdn.origo.hu/2023/12/AiPdokc7YaYedcF9TAnSgqZjoD2NsWCONAcmpKJM0hU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc3YTkyMDVlYTg5MjQxNDY5YmMwZTJkYWQwYTdlYjc4.webp)
A Proceedings of the Royal Society of London B című brit tudományos lapban közölt új tanulmány eredményei megdönthetik azt a feltételezést, hogy a baszkok voltak a világ első, kereskedelmi célú bálnavadászatot folytató népcsoportja a 11. századtól kezdődően.
Brit és francia kutatóknak genetikai ujjlenyomat-készítéssel sikerült megállapítaniuk, hogy az Atlanti-óceánt a Földközi-tengerrel összekötő tengerszorosnál lévő lelőhelyek állati maradványai északi simabálnáktól és szürke bálnáktól származnak.
A bálnák feltehetőleg azért érkeztek a Földközi-tenger térségébe – messze elkalandozva hajdani élőhelyükről –, hogy világra hozzák borjaikat.
A Gibraltári-szoros térsége a római idők halfeldolgozó iparának egyik legnagyobb központja volt. A területről számos terméket, például sózott halat szállítottak a Római Birodalom legtávolabbi részeibe. A területen még ma is hatalmas besózó tartályokkal teli több száz üzemi épület maradványa látható.
A szakemberek szerint könnyen lehet, hogy a rómaiak nem csupán halakat, például tonhalat halásztak, hanem bálnákra is vadásztak a húsukért és a zsírjukért a csónakjaikkal és kézi szigonyaikkal.
A Római Birodalom partjainál előforduló nagy testű bálnák közül pedig az északi simabálnákat és a szürke bálnákat részesíthették előnyben, mert ezeket könnyebben el lehetett ejteni, mint a Földközi-tengerben gyakran előforduló, gyorsabban mozgó nagy ámbrásceteket és közönséges barázdásbálnákat.
A kutatók szerint azonban a rendelkezésre álló adatok alapján még nem lehet megmondani, hogy a rómaiak milyen intenzitással űzték a bálnavadászatot, vagyis hogy létezett-e római kori ipari bálnavadászat.