Bhaskaracharya, avagy a második Bhaskara indiai csillagász és matematikus 1114-ben született és 71 évesen, 1185 körül halt meg. A 12. századi India híres tudósa egy Vijjadit nevű faluban, Mharastra területén élt.
Matematikai értekezései a „Bijaganita" és a „Lilavati" neveket viselték, amelyek eredményeit akkoriban nem ismertek el,
ő azonban nem adta fel a kutatásait.
A matematikus „Siddhant Shiromani" című könyvében különböző csillagászati eszközökről, matematikai módszerekről, a nap- és holdfogyatkozásokról, valamint a bolygók állásáról számolt be nagy részletességgel.
Ő, ez az indiai matematikus és csillagász több mint ezer évvel ezelőtt felfedezte a gravitációs erőt is.
„A tárgyak a Föld vonzerejének köszönhetően a földre esnek" – állította Bhaskaracharya a „Surya Siddhant" szövegében.
Ezért a föld, a bolygók, a csillagképek, a Hold és a Nap, mind ennek a vonzerőnek köszönhetően kerülnek pályára"
- írta ezt a 12. században, messze megelőzve korát a helyes következtetéseivel.
Egy másik indiai bölcselő, Maharshi Bhardwaj egészen döbbenetes eredményeit a „Purana" szövegei írják le. Az ősi India hét nagy védikus bölcse (vagy más néven Rishi) egyikének tudományos munkásságáról elismerően szólnak a ma kutatói is.
A messzi múltban az ősi, mintegy háromezer éves, szanszkrit nyelvű hindu eposzban, a Mahabharata-ban (amely százezer versszakával a világirodalom leghosszabb alkotása és a hindu kultúra gyökereiről mesél) és a szintén ősi, szanszkrit epikus ciklusban, a Ramayana-ban (ez Visnu isten egyik földi reinkarnációjának, Rámának az utazásait írja le)
már megjelentek repülő találmányok, tárgyak is.
A repüléshez kapcsolódó kérdések vizsgálata az ősi hindu tudománytörténetben igen fejlett szintet képviselt. Maharshi Bharwaj írt először a távoli jövő repülőgépeiről és az űrhajók megjelenéséről is.
Már akkor rámutatott arra a lehetőségére,
hogy ezek az eszközök lehetővé fogják tenni az egyik helyről egy másikra való utazást,
vagy épp a Földről egy közeli bolygóra.
Brahmarshi Vishwamitra először királyként uralkodott, majd bölcsként segítette népét. Sok éves ténykedésével kiérdemelte India egyik legelismertebb és legértékesebb bölcse jelzőt. A Rigveda harmadik könyvében őt is az ősi, hét bölcs egyikeként jellemzik és munkásságával rá is szolgált erre a címre.
A tudós uralkodó már több ezer évvel ezelőtt felismerte a rakétahajtás elvét.
Elismert hadvezérként nem csak kifejlesztette, hanem oktatta is a rakéták működését és megmutatta azok egyes harci célokra alkalmazható funkcióit.
Vishwamitra leírása szerint ezeknek a rakétáknak már akkoriban is több típusa létezett (az nyilvánvaló, hogy távol álltak a mai rakéták kifinomult szerkezetétől és technológiai fejlettségétől).
Míg az egyik tüzet, a másik füstöt bocsátott ki magából.
Emellett akadtak olyan rakéták is, amelyek működését a korabeli leírások leginkább „a Holdhoz vagy a Naphoz" hasonlították, feltehetően a rakéta által produkált erős fényjelenség illetve hőhatás miatt.
Amikor az indiai sebész, Sushruta megírta a „Sushruta Samhita" című értekezését, a „műtétek alapító atyjaként" kezdtek rá tekinteni. Műve attól számít egyedülállónak, hogy az alapvetéseken túl figyelembe vette azokat a legjobb, akkoriban rendelkezésre álló, tudományos, magyarázó szövegeket is,
amelyek a műtéti, sebészeti beavatkozásokra, és azok anatómiai vonatkozásaira utaltak.
Úgy tudni, Sushruta orvosként dolgozott Varanasiban, valamikor időszámításunk előtt 1200 és 600 között.
Az ősi legenda szerint a bölcs nem mástól, mint magától Dhanvantari-tól, a hindu vallásban az orvoslás istenétől tanulta meg a sebészet minden praktikáját. A legenda arra is kiterjed, hogy ez az isten vezette Sushruta kezét akkor is, amikor megírta a jövőbe mutató, „Sushruta Samhita" című értekezést.
Ha az atomelmélet megalkotójáról van szó, mindenkinek leginkább John Dalton jut az eszébe, aki kísérletei, vizsgálatai konklúziójaként 1808-ban tette közzé elméletét.
Ám nagyon úgy tűnik, hogy ez a vélekedés téves.
Az atommag koncepciója, illetve maga az atomelméletet fogalma ugyanis már mintegy 2600 évvel ezelőtt megjelent. A teóriához Acharya Kanad ókori indiai filozófus nevét köthetjük.
Ez a bölcs ember volt ugyanis az első a történelem során, aki atomokról és molekulákról írt.
„A teremtés minden egyes eleme atomokból áll, amelyek egymáshoz kapcsolódnak, és molekulákat formálnak" – magyarázta több ezer évvel ezelőtt Acharya Kanad.
Csánakja nem csak tudományos munkásságával szolgálta országát, hanem Chandragupta császár tanáraként, az uralkodó tanácsadójaként, majd később miniszterként is tevékenykedett.
A források gyakran csak az „indiai Machiavelli" néven emlegetik
ezt az időszámításunk előtt 375-ben született államférfit.
A régészeti feltárások arra is rámutattak, hogy az író, filozófus, közgazdász tanító lehetett a történelem első olyan embere, aki az egész indiai kontinens fölött uralkodott. Csánakja ekkortájt fogott egy politikai értekezés megírásába, amelynek az Artasasztra címet adta.
Ebben monetáris és fiskális politikai kérdésekkel, a gazdagsággal, nemzetközi kapcsolatokkal és háborús taktikákkal foglalkozik
megdöbbentő részletességgel. Másik műve, a Nitisasztra az indiai életformát és az ideális életvitelt taglalja. Személyét a mai napig jelentős politikai és gazdasági gondolkodóként ismerik el világszerte.