A pokolból származnak a legendás kék gyémántok

A drágakövek királynőit az óceáni talapzatból a földköpeny mélyére süllyedt bór színezte kékre.

Számos tulajdonosa volt

A Hope-gyémánt a világ egyik leghíresebb drágaköve, amely több mint egymilliárd évvel ezelőtt keletkezett a Föld mélyén, de történetének utolsó néhány száz éve bizonyosan fordulatosabb a megelőző ezermilliónál.

A vágatlanul 112 karátot nyomó, varázslatosan mélykék gyémántot Jean-Baptiste Tavernier francia drágakőkereskedő 1666-ban szerezte meg – talán vásárolta, talán lopta – Indiában, majd ezer másik gyémánt társaságában

220 000 livre-ért, vagyis 147 kiló színarany áráért adta el XIV. Lajosnak.

(Egyes feltételezések szerint Tavernier a nemesi címét is ezzel a kék gyémánttal vásárolta meg, márpedig a kutyabőr Colbert-nél, a király gazdasági miniszternél 500 000 livre-et kóstált akkoriban.)

Az uralkodó az udvari ékszerészt bízta meg a különleges kék gyémánt feldolgozásával, aki két évnyi munkával egy 67 karátos, háromszögletű, hétlapú ékkővé metszette. A „Francia Korona Kék Gyémántja”, ahogyan innentől nevezték, különböző ékszerekbe foglalva a királyi család tulajdonában maradt egészen a forradalomig, amikor is XVI. Lajos és családjának bebörtönzése után a Királyi Kincstárba betörő rablóbanda a koronázási ékszerekkel és sok egyéb értékkel együtt ellopta.

A gyémánt ekkor két hosszú évtizedre eltűnt szem elől, és legközelebb már csak 45.5 karátosra újrametszve, 1812-ben bukkant fel egy londoni gyémántkereskedőnél.

Zavaros, hogy mi történt a drágakővel ezután: lehet, hogy IV. György angol király is birtokolta egy ideig, a nevét mindenesetre a gazdag londoni Hope bankárcsaládról kapta, akik a drágakőgyűjteményükről kiadott katalógusban nyilvánosan szerepeltették. A család később eladósodott, és Lord Francis Hope 1901-ben 29 000 fontért (mai áron kb. 1 milliárd forintért) kényszerült eladni az ikonikus ékkövet, ami rövid úton New Yorkban végezte. Bár a Hope-gyémánt ezután még többször gazdát cserélt, az Egyesült Államokat 1902 óta nem hagyta el, és 1958-ban került mai birtokosa, a Smithsonian Institution tulajdonába. Azóta Washingtonban, a Smithsonian által működtetett National Museum of Natural History gyűjteményében pihen; biztosítási értéke 250 millió dollár, vagyis mai árfolyamon 69 milliárd forint.

Forrás: Evan Smith/GIA

Na, de mitől lett kék?

A legendás ékkő uralkodókat megbabonázó varázserejét nem kis részben igéző mélykék színének köszönheti. Régóta ismert, hogy a gyémántok színe a szén-kristályrácsot egészen parányi mennyiségben szennyező egyéb elemek jelenlététől függ; a kék színért konkrétan a bór felelős, bár egyes kék gyémántokban a nitrogén és hidrogén is módosítja az árnyalatot. Azonban hogy a bór pontosan honnan származik, és milyen körülmények között kerül a kék gyémántok kristályrácsába, azt csak most derítették ki a washingtoni székhelyű Carnegie Institution for Science kutatói. Közleményük a Nature magazin e heti számának címlapsztorija.

„Ezek az úgynevezett IIb típusú gyémántok elképesztően értékesek, ezért elég nehéz tudományos kutatási céllal hozzájuk férkőzni – magyarázza Evan Smith, az Amerikai Drágakőtani Intézet munkatársa. –

Ezen felül is külön ritkaság olyat találni közöttük, amely zárványokat – a gyémánt belsejében csapdába ejtett parányi idegen kristályokat – tartalmaz.

A zárványok annak a kőzetnek a maradványai, amelyben a gyémánt kikristályosodott, ezért az értő elemzőnek sokat elárulhatnak a drágakő keletkezési körülményeiről.

A IIb típusú gyémántok színét adó bór olyan kémiai elem, amely leginkább a Föld felszínén található. A két év alatt végigvizsgált 46 kék gyémánt ásványi zárványai ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy a kristályosodási folyamat olyan kőzetekben ment végbe, amelyek csak a földköpeny alsó régiójának extrém hőmérsékleti és nyomásviszonyai mellett léteznek.

A kutatócsoport megítélése szerint a kék gyémántoknak legalább a felső és alsó köpenyzóna határán, tehát 410 és 660 kilométer közötti mélységben kellett kialakulniuk.

A minták némelyike világosan arra utaló jeleket hordozott magán, hogy még 660 kilométernél is mélyebbről, az alsó köpenyből származik. A „közönséges”, színtelen gyémántok többsége ugyanakkor mindössze 150-200 kilométer mélyen formálódik.

Forrás: Robison McMurtry/GIA.

Hogyan került a bór ilyen pokoli mélységbe?

Felvetődött hát a kérdés, hogy vajon a bór, amely rendesen a földfelszín közelében, a sekély kéregzónában tartózkodik, miként került le ebbe a pokoli mélységbe.

A Carnegie kutatói azzal a feltételezéssel álltak elő, hogy a bórt a földkéreg tektonikus mozgása, egész pontosan az óceánfenék lemezének alábukása ragadta magával és szállította a köpenybe.

Amikor a földkéreg lemezei összeütköznek, az egyik a szubdukciónak nevezett folyamat során a másik alá hajlik, és szabályosan alábukik a köpeny folyékony, forrongó mélységeibe.

A tudósok felvetése szerint a földfelszíni bór először olyan vízben gazdag ásványokba épült be, mint a szerpentinek, amelyek a tengervíz és az óceánfenéki kőzet között fellépő geokémiai reakciók során kristályosodnak. Ez a kőzet és víz közötti reakció, melyet szerpentinizációnak neveznek, a tengerfenéki kőzet nagy mélységeiben is zajlik, egészen a kéreg-köpeny határzónáig.

A Hope gyémánt Forrás: Wikimedia Commons

A csoport felfedezése arra mutat, hogy a víztartalmú ásványok sokkal mélyebbre lejutnak a köpenyben, mint korábban gondolták, s ez felveti egy szupermély hidrológiai körforgás lehetőségét.

„A szupermély gyémántokra irányuló eddigi kutatások legtöbbjét alacsony minőségű gyémántokkal végezték” – teszi hozzá Steven Shirey, a cikk egyik szerzője. – „Azonban a mi 2016-os felfedezésünkből, miszerint a világ legnagyobb és legértékesebb színtelen gyémántjai mélyen a földköpenyben, folyékony fém közegben keletkeztek, és a mostani eredményekből, amelyek a kék gyémántok szupermély eredetét igazolják, összességében arra következtethetünk, hogy éppen a legbecsesebb drágakő-minőségű gyémántok azok, amelyek bolygónk legmélyebb rétegeiből származnak.”