A Tomasz Kamiński (Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics, Cambridge, USA) által vezetett kutatócsoport az Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) és a NOrthern Extended Millimeter Array (NOEMA) műszerekkel fedezte fel a radioaktív alumínium-26 izotóp forrását. A CK Vulpeculae néven ismert égitestet először 1670-ben pillantották meg, amikor fényes vörös nóvaként tűnt fel az égbolton.
A kezdetben szabad szemmel is látható vendégcsillag gyorsan halványodott, a visszahagyott maradvány pedig – egy halovány központi csillag által mind jobban szétfújt derengő anyagfelhő – ma már csak nagy teljesítményű távcsövekkel tanulmányozható.
348 évvel a felfedezést követően ennek a robbanásban összeolvadt kettőscsillagnak a maradványai segítették hozzá a csillagászokat az alumínium 26-os tömegszámú radioaktív izotópjának az egyértelmű kozmoszbeli felfedezéséhez.
Most először találtak kétséget kizáró módon a Naprendszeren túl instabil, radioaktív molekulát.
Az instabil izotópok atommagjában energiatöbblet van, amelytől előbb vagy utóbb stabil atommaggá bomolva megszabadulnak.
Most először figyeltük meg ezt az izotópot egy csillagszerű égitestben. Ez a galaxis kémiai fejlődésének tágabb problémája szempontjából is fontos eredmény"
– jegyzi meg Kamiński. –
Elsőként azonosítottuk közvetlen módon a radioaktív alumínium-26 atommagok egy aktív forrását."
Kamiński és csapata alumínium-26 és fluor atomokból álló alumínium-fluorid (26AlF) molekulákat talált a CK Vulpeculae körüli törmelékfelhőben, a Földtől 2000 fényév távolságban. A molekulák világűrbeli pörgésük és bukdácsolásuk során jellegzetes elektromágneses sugárzást bocsátanak ki a milliméteres hullámhossztartományban, olyankor, amikor megváltozik a perdületük.
A csillagászok számára ez a legalkalmasabb módszer a világűrbeli molekulák kimutatására.
Ennek a konkrét izotópnak a megfigyelése mélyebb betekintést enged a CK Vulpeculae-t létrehozó csillagok összeolvadásának folyamatába. Az eredmény azt is megmutatta, hogy a csillagok mélyének anyaga, amelyben az ilyen nehéz elemek és radioaktív izotópjaik létrejönnek, egy ütközés során felkeveredhet és kirepülhet a világűrbe.
Egy három évszázaddal ezelőtti ütközés során széttépett csillag belső részeit láthatjuk"
– fűzi hozzá Kamiński.
A csillagászok azt is ki tudták számítani, hogy mindkét összeütköző csillag viszonylag kis tömegű volt; egyiküknek egy 0,8 és 2,5 naptömeg közötti vörös óriás csillagnak kellett lennie.
Radioaktivitása miatt az alumínium-26 atommagok stabilabb magokká fognak átalakulni, miközben a bennük lévő egyik proton neutronná bomlik. Ennek a folyamatnak a során a gerjesztett állapotba kerülő atommag egy nagyon nagy energiájú fotont is kibocsát, amit gamma-sugárzásként érzékelünk.
Az alumínium-26 atommagjában 13 proton és 13 neutron található, vagyis eggyel kevesebb neutron van benne, mint a stabil alumínium-27 atommagokban. A bomlás során ebből egy teljesen másfajta elem, magnézium-26 keletkezik.
A gamma-sugarak korábbi megfigyelései már utaltak arra, hogy az egész Tejútrendszerben összesen nagyjából két naptömegnyi alumínium-26 izotóp lehet, ám azt eddig nem tudtuk, hogy honnan származik ez az anyag. Ráadásul a gamma-sugarak megfigyelésének sajátosságai miatt azok pontos forrása is nagyrészt rejtve maradt.
Az itt bemutatott megfigyelések révén a csillagászok tehát most elsőként detektáltak egyértelműen egy instabil radioaktív izotópot a Naprendszeren kívüli molekulákban.
Ugyanakkor a kutatók azt is megállapították, hogy a CK Vulpeculae-hoz hasonló égitestek valószínűleg nem az alumínium-26 legfontosabb forrásai a galaxisunkban. A CK Vulpeculae által kidobott alumínium-26 össztömege durván a Pluto tömegének egynegyedét teszi ki.
Az ilyen események ritkaságát figyelembe véve nem valószínű, hogy csak az összeolvadó csillagok szolgáltatják a szóban forgó izotópot a Tejútrendszer számára.
Ennek a radioaktív izotópnak a további vizsgálata tehát tartogathat még újabb felfedezéseket.
Forrás: ESO