Rejtély, mitől változott lilává a frissen vásárolt narancs

narancs
Vágólapra másolva!
A narancs köztudottan narancsszínű. Éppen ezért rejtély, miért változott nem sokkal felvágás után lilává a gyümölcs egy ausztrál nő konyhájában.
Vágólapra másolva!

A Queensland államban élő Neti Moffitt kétéves kisfiának vásárolta a narancsot, amit még aznap fel is tálalt neki. A gyümölccsel az asszony állítása alapján nem volt semmi probléma, az íze és az illata is olyan volt, amit egy narancstól elvárhat az ember.

A gyermek nem tudta megenni az egész gyümölcsöt, ezért néhány szeletet elraktak későbbre. Amikor következő reggel ismét elővették, a családot meglepő látvány fogadta:

az összes narancsgerezd lilává változott.

Forrás: Neti Moffitt

A folyamat nem állt le, a nap folyamán a lila szín tovaterjedt a gyümölcsdarab összes részére. Nem csak a meghagyott falatokat érintette a probléma, amikor a gyermek által elfogyasztott narancsgerezdek maradványait elővették a kukából, azok szintén természetellenes színt öltöttek. Szerencsére a kisfiúnak nem lett baja az élelmiszer miatt, a család mindenesetre jelentette az esetet az egészségügyi hatóságnak.

Ekkor derült ki, hogy három évvel ezelőtt már történt egy hasonló eset, tudományosan azonban akkor sem sikerült magyarázatot találni a lilává változó narancsgerezdek titkára.

Forrás: Neti Moffitt

Most hasonló vizsgálatot folytatnak majd le, ugyanakkor kétséges, hogy ezúttal sikerül-e megoldani a rejtélyt. Korábban mesterséges ételszínezékek, illetve jód jelenlétét keresték a furcsa gyümölcsben, de a vizsgálatok végeredménye alapján egyik kemikália sem érintkezett a naranccsal.

Forrás: Science Alert

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!