Két évünk van rá, hogy kitaláljunk valamit, különben vége a Földnek

Nullára kell csökkenteni az üvegházgázok kibocsátását.

Globális éghajlatváltozás, vízhiány, környezetszennyezés, fajkihalás – az elmúlt évtizedek során időről időre, egyre fokozódó rendszerességgel előkerülnek ezek a szavak. Sokan valószínűleg már fel sem kapják a fejüket egy-egy csúszómászó rovar vagy fákon himbálódzó emlős eltűnésére. Közönyösségünk odáig terjed, hogy észre sem vesszük, míg ma rajtuk van a sor, holnap már a mi torkunkhoz szorítja a kést felelőtlen viselkedésünk gyászos produktuma. A Természetvédelmi Világalap 2018-as, Földünk állapotáról szóló jelentése azt mutatja, hogy két évünk maradt cselekedni, ha el akarjuk kerülni az élővilág és vele az emberi faj pusztulását. A WWF keddi sajtótájékoztatóján a nemzetközi helyzet mellett a magyar vizes élőhelyek állapotáról is információkat szerezhettünk.

A WWF kétévente adja ki nagyszabású kutatását. A publikáció elkészítése során minden adatot az 1970-ben feltárt viszonyokhoz igazítanak. Ennek oka pofonegyszerűen megmagyarázható: ettől az évtől kezdve rendelkezünk pontosabb, részletes adatokkal az élővilág helyzetéről.

Ne legyenek illúzióink, a most nyilvánosságra hozottak egyáltalán nem festenek rózsás képet bolygónk helyzetéről, sőt, az aggódóbbak azt is mondhatják, valóságos apokaliptikus víziót vetítenek a szemünk elé.

A frissen publikált tanulmány főbb megállapításait Berende Alexa, a WWF munkatársa ismertette.

1,8 bolygóra lenne szükségünk

Első látásra kissé hihetetlen adat, de a természet nyújtotta szolgáltatások értéke évente eléri a 125 billió amerikai dollár.

Az élelmiszertermelésünk 35 százaléka függ a természetes beporzástól, a világ lakosságának 10-12 százaléka él halászatból és haltenyésztésből, mindemellett maga a hal több mint 4 milliárd ember számára nyújt esszenciális fehérjeforrást. Nem nehéz látni tehát, mennyire függ fennmaradásunk a természettől.

„Alapvetően a fogyasztásunk, a termelés, a piac, a finanszírozási és irányítási rendszerek azok, amik konkrét terhelői a Földnek” – mondta Berende, hozzátéve, hogy e tényezők elsősorban az élőhelyek eltűnésében és pusztulásában, az idegen, invazív fajok és betegségek megjelenésében, az éghajlatváltozásban, a kizsákmányolásban és a környezetszennyezésben éreztetik hatásukat. Naiv elképzelés, hogy a biológiai sokféleség negatív irányban történő változása érintetlenül hagyja azon szolgáltatásokat, amikre nekünk, embereknek szükségünk van.

Az 1800-as évek óta az emberiség létszáma a hétszeresére nőtt, ma már több mint 7,6 milliárdan élünk a Földön. A világgazdaság ezzel párhuzamosan 30-szorosára nőtt, az elmúlt fél évszázad változásai azonban minden korábbinál drasztikusabbak. Ez oda vezetett, hogy ökológiai lábnyomunk olyan nagyra növekedett, amit a bolygó már nem képes tolerálni. A már korábban említett 70-es évek számított vízválasztónak, nagyjából ekkor léptük túl a Föld eltartóképességét.

Ma eljutottunk oda, hogy jelenlegi szükségleteink fenntartásához 1,8 bolygóra lenne szükségünk.

Ugyan az elmúlt 50 év történései bővítették Földünk biokapacitását 27 százalékkal, ez messze nem elegendő igényeink kielégítéséhez, ugyanis ezzel egy időben lábnyomunk 190 százalékkal nőtt. A fejlődés nagyon jó, ennek árával viszont nem igazán tudunk megbirkózni, a tét jelenleg a természeti rendszerek stabilitása.

Ma már bolygónknak mindössze negyed részét nem érinti emberi tevékenység, ha pedig minden változatlanul folytatódik, 2050-re ez az arány mindössze egytizedre zsugorodik.

Forrás: WWF

Sokkoló adatok

Bár a közelmúltban számos olyan tevékenység kezdődött, ami igyekszik a bioszféra állapotát valamelyest javítani, az erőfeszítések nem nagyon vezetnek eredményre, a biológiai sokféleség továbbra is drámai módon romlik.

A 2018-as Élő Bolygó Jelentés összesen 4005 gerinces fajjal és azon belül 16704 populációval foglalkozik.

A vizsgálatok alapján 1970 és 2014 között a gerinces fajok populációi 60 százalékkal csökkentek, azaz évente körülbelül 2 százalékos romlással számolhatunk (ami már csak azért is döbbenetes, mert közben a védett élőhelyek területe és a fajvédelmi programok száma növekedést mutat).

A legnagyobb visszaesést az édesvizek (vagy szakszerűbben kontinentális vizek, innentől fogva ezt a terminust használjuk) fajgazdagságában lehet megfigyelni, itt a veszteség eléri a 83 százalékot.

Az élőhelyek eredeti biodiverzitása 1970-ben még 81,6 százalék volt, 2014-ben pedig már csak 78,6 százalék. Ez idő alatt Amazónia 20 százaléka, globálisan a vizesélőhelyek 35 százaléka eltűnt. 1990 és 2015 között 129 millió hektárnyi erdőnek inthettünk búcsút. Ami az emlősöket illeti, a számukra megfelelő élőhelyek 22 százalékkal csökkentek.

További sokkoló adat, hogy míg 1960-ban a madarak mindössze 5 százalékának gyomrában találtak műanyagot, 2018-ra az arány már 90 százalékra emelkedett.

Forrás: WWF

2020 vízválasztó lehet

Mint látjuk, nem sok időnk maradt, a WWF szerint addigra új, radikálisabb globális irányelvekre lesz szükség a fenntartható fejlődés jegyében. A biológiai sokféleségnek új vízióját tűzték ki a döntéshozók célul, ami a természetvédelmi szervezet szerint egy szükségszerű vállalkozás. Ennek keretében tudatosítjuk a biológiai sokféleség értékét, erőfeszítéseket teszünk annak helyrehozására és megőrzésére.

Mi vagyunk az első generáció, akik tisztán látják a természet óriási értékét, és azt, hogy milyen hatalmas nyomást gyakorlunk rá. Talán mi vagyunk az utolsó generáció is, akik még tehetnek érte, és visszafordíthatják a természet pusztulását

– emelte ki a WWF rendezvényén Berende.

A mostantól 2020 végéig tartó időszak sorsdöntő lesz az emberiség történetében.

Vizesélőhelyeink nagy részét elvesztettük

Ahogyan azt a korábbi adatból leszűrtük, a kontinentális vízi fajok állományát érte a legmonumentálisabb csapás.

Olyan helyzettel állunk szemben, hogy a Föld felszínének csupán 1 százaléka kontinentális víz, mégis az összes ismert állatfaj 10 százaléka kötődik ehhez az élőhelyhez.

– emelte ki Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója. – Az az igazság, hogy elvettük a víztől a teret; az árterek, mocsarak lecsapolásával, a szántóföldek létesítésével, a beépítéssel és intenzív erdősítéssel. Ezekkel a tevékenységekkel gyakorlatilag felszámoltuk a vizesélőhelyek biodiverzitását.”

Sipos szerint odáig sikerült eljutni, hogy a problémát felismertük. Az EU tagállamai 2000-ben elfogadtak egy úgynevezett vízkeretirányelv szabályozást, melynek deklarált célja a vizek jó ökológiai állapotának megőrzése. „Ami látszik, hogy a célkitűzés jó, de a megvalósítással gondok vannak” – mondta Sipos, aki szerint számos tagállamban a kontinentális vizek állapota továbbra is kedvezőtlen, és az újabb célkitűzések is kisebb ambíciókról árulkodnak.

Sajnos a helyzet Magyarországon sem jó. Vizesélőhelyeink 60 százaléka kedvezőtlen állapotban van.

A folyószabályozások és az élőhely-módosítások következtében az egykor 21248 négyzetkilométernyi területet magába foglaló vizesélőhelyek nagysága napjainkra 637 négyzetkilométerre zsugorodott.

Nincs mit tagadni, ez 97 százalékos veszteség.

Magyarország Nemzeti Vízstratégiája azt mutatja, hogy több víz megy el tőlünk, mint ami bejön; 112 köbkilométer víz beérkezése mellett 117 köbkilométer távozik.

A klímaváltozás a már létező problémákat csak felerősíti: az aszályok hossza és mértéke erősödni fog, az árvizek egyre szélsőségesebbé és kiszámíthatatlanabbá válnak, ami miatt Sipos szerint át kell alakítani a vízgazdálkodást, azt a természetre kell alapozni. A legnagyobb problémák ott jelentkeznek, ahol egykor vizesélőhelyek voltak.

Forrás: WWF

Mi a helyzet Magyarországon?

Valahogy a vizekkel kapcsolatos álláspont Magyarországon nagyon sokat változott, sajnálatos módon negatív értelemben. Ebben a kommunikációnak jelentős szerepe van

– fejtette ki véleményét dr. Dévai György, a Debreceni Egyetem Hidrobiológia Tanszékének kutatója. –A vízzel általában mindig mindenkit csak riogatnak – hol aszállyal, hol árvízzel, hol belvízzel. A régi kor emberei ösztönösen tudták, hogy a vizes élőhelyekre szükség van, ettől azonban a mai emberek elszakadtak; úgy vannak vele, hogy >>persze kell a víz, de inkább csak korlátozza a lehetőségeinket<<.”

Dévai szerint a változás nem csupán a hétköznapi életet, de egyúttal a szakmát is érintette, igaz, egészen más irányban. 1993-ban két amerikai kutató könyve átírta az ökológia tudományát azzal, hogy a szárazföldi és vízi élőhelyek közé bevették a vizesélőhelyeket is (angolul wetland kategória).

Hazánk területének 35 százaléka utóbbi kategóriába tartozik,

pontosabban kellene, hogy tartozzon.

Ehhez képest mára csupán néhány százaléknyi, valóban vizesélőhelynek mondható régió maradt. Dévai felhívta a figyelmet arra, hogy a természet nem felejt, és a megszűnt vizesélőhelyek jellegzetes karaktere – minden emberi tevékenység ellenére – megmaradt, ezt a növénytakarót ábrázoló térképek is alátámasztják.

A professzor szerint a helyzet javításához elengedhetetlen, hogy a társadalom szemlélete alapvetően megváltozzon.

A közkeletű vélekedés, hogy Magyarország vízben gazdag ország, egyáltalán nem igaz. Viszont lehetne! Ezt kellene valahogy elérni

– mondta Dévai, aki szerint a még meglévő biodiverzitás is katasztrofális állapotban van.

„A vízhiányt ráfogjuk a klímaváltozásra, de a helyzet nem ilyen egyszerű. Az állapot mesterségesen jön létre” – mondta Dévai, aki szerint a Bükkből lefolyó patakok medrének jó része a tározók után teljesen szárazzá válik, megszüntetve az ottani biodiverzitást. A szakértő kifejtette, azzal, hogy levágjuk a folyók kanyarjait, kiegyenesítjük útjukat, a mezőgazdasággal megszüntetjük a vizesélőhelyeket, valamint olyan helyen horgászunk, ahol érzékeny erre az ökoszisztéma, a biológiai sokféleséget rontjuk le. Továbbá a vízszennyezéssel eutrofizálódást idézünk elő, a helyzetet pedig az invazív fajok tovább súlyosbítják.

A megoldáshoz Dévai szerint új stratégiára lenne szükség. Ehhez igazi, valódi együttműködés kell.

Forrás: MTI/Sóki Tamás

Vannak sikerek, de ez kevés

Dr. Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ügyvezető igazgatója szerint hazánk madárállománya vegyes képet mutat a vizesélőhelyeken.

Vannak pozitívumok: a természetvédelmi törekvések eredményeként a nagy kócsag, valamint a rétisasok egyedszáma növekedésnek indult, más madárfajok, például bíbicek, nagy godák, énekes nádiposzáták állománya ezzel szemben hanyatlásnak indult.

A vizesélőhelyek elvesztésével a vonuló madárfajoknak is nélkülözniük kell pihenőhelyeiket.

Sosem látott migrációs hullám jöhet

Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal, Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának igazgatója szerint a jelentésből egyértelműen kitűnik, hogy a tét itt már a mi jövőnk, és a gazdaságunk, a társadalmunk, valamint környezetünk állapota egységes rendszert képez. Az egyik faktor bukása magával rántja a többit is.

Kőrösi kiemelte, hogy a víz a gazdaság hajtóereje.

Ha a 20. század az olaj évszázada, a 21. század a vízé

– hangsúlyozta a szakember. Hozzátette: a szomorú igazság az, hogy a kitűzött céloktól egyre csak távolodunk.

A vízválság elkezdődött, ez nem jövő idő!

– mondta Kőrösi.

Korábban egy-egy vízproblémára lokális gondként tekintettünk, ez azonban nincs így, az egyik helyen jelentkező vízzel kapcsolatos krízis futótűzként terjed szét a világon, napok alatt több tízezer kilométerrel arrébb érezteti hatását.

Míg száz évvel ezelőtt 1 főre 1 év alatt 15000 köbméter víz jutott, ez ma 5000 köbméter alá esett

– mondta a szakértő, aki szerint a szóródás is erős. Az adatok alapján 36 országban 5000 köbméter/fő, további 15 országban 500 köbméter/fő alá esett a rendelkezésre álló víz éves mennyisége.

Ma 2,5 milliárd ember él vízhiányos régióban, ők a világ GDP-jének 20 százalékát állítják elő. 2030-ra a globális vízigény és a rendelkezésre álló víz között 40 százalékos különbség lesz.

A vízprobléma társadalmi szinten egyaránt érzékelhető. „Amennyiben egy régió vízháztartása összeomlik, nagy számban indulnak útnak a helyiek a legközelebbi élhető területekig” – emelte ki Kőrösi.

A jelenlegi forgatókönyvek alapján az igazi katasztrófa bekövetkezése 2050-re várható, ekkor akár több mint 400 millió ember kényszerülhet elhagyni hazáját, egy olyan migrációs válságot elindítva, amelyet még nem látott a világ.

Paradox módon nemcsak a kevés, de a sok víz is kínozni fogja az emberiséget. A természeti csapások 90 százalékban vízen keresztül érzékelhetők. „Míg 2016-ban 240 milliárd dollárnyi kárt okoztak a vízzel összefüggésben lévő katasztrófák, addig ugyanez 2017-ben elérte a 410 milliárd dollárt, és az idei évben az összeg várhatóan csak emelkedni fog és ebben még nincsenek is benne a közvetett károk” –mondta Kőrösi.

Végül, de nem utolsósorban a szennyezett víz drámáját kell kiemelni. A világ szennyvizeinek 80 százaléka tisztítatlanul jut vissza a természetes vizekbe (a fejlődő országokban ez az érték még ennél is siralmasabb, 90 százalék).

Forrás: AFP/Rezas

Van-e megoldás?

Kőrösi Csaba szerint igen, javaslatait több pontban vázolta fel.

1. Először is be kellene számítanunk a víz kiterjedt, valódi értékét a gazdasági és társadalmi döntéshozatalba. „Adott értéknek, adott tőkének tekintjük, ami végtelen, de látjuk régen, hogy nem az” – mondta a szakértő.
2. Amikor befektetéseket teszünk vízügyi projektekbe, akkor azt a teljes vízgyűjtő területre kivetítve kellene összehangolnunk, hiszen ugyanazt a készletet használjuk.
3. A harmadik lépés, hogy a vízhatékonyságot jelentősen növelni kellene a településeken és a mezőgazdaságban.
4. A víz újrahasznosítását nem úszhatjuk meg a városokban.
5. Technológiai megújításra van szükség a vízgazdálkodásban, különös tekintettel az adatfeldolgozásra és értékelésre.
6. A vízgazdálkodásba történő befektetéseket világszinten meg kellene kétszerezni.
7. Meg kellene vizsgálni, hogy a jelenlegi nemzetközi intézményrendszerünk alkalmas-e egy olyan vízügyi együttműködési szisztéma támogatására, ami a fordulathoz szükséges.

A gazdasági paradigmaváltás elengedhetetlen a Föld megmentéséhez

Dr. Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának titkára szerint górcső alá kellene venni azt, miért nem haladunk a célok megvalósulása felé.

Évszázadokon keresztül úgy teremtettük meg a jóléti társadalmat, hogy gyakorlatilag a humán, a társadalmi és a gazdasági tőke fejlesztését a természeti tőke rovására valósítottuk meg. Ezt hosszú ideig nem vettük észre, mert az emberiség lélekszáma nem érte el azt a kritikus szintet, ami látványossá tette volna a természeti tőke korlátait. Mivel az utóbbi időben a Föld népessége robbanásszerűen megemelkedett, és aktivitásunk is egyre fokozódott, nem lehet tovább takargatni a szűkösséget.

Bartus szerint az alapvető probléma, hogy a gazdaságpolitikán változtatni kellett volna, ez azonban elmaradt.

Továbbra is olyan gazdasági ösztönzők között élünk, ami támogatja a természeti tőke kifosztását, és nem vesz tudomást a szűkösségről

– mondta a szakértő. Nem túl szépen megfogalmazva, a biológiai sokféleség csökkenéséhez hozzájáruló emberi tevékenységeknek (mezőgazdaság, közlekedés, infrastruktúra kiépítése) egyszerűen „nem fizetjük meg az árát”.

Forrás: NurPhoto/Aditya Irawan/NurPhoto/Aditya Irawan

A gazdasági ösztönzőrendszernek tehát módosításon kellene átesnie, véli Bartus. Ami ezt gátolhatja, az a félelem; rettegés attól, hogy amennyiben a természeti erőforrások használatát beárazzuk, onnantól fogva sokkal rosszabbul fogunk élni.

Nem feltétlenül! Olyan új szolgáltatások, termékek fognak akkor teret nyerni, aminek egyébként a technológiai feltételeit ismerjük, csak a mai körülmények között nem gazdaságos megvalósítani

– mondta Bartus.