Értékes gyógyszer-alapanyag a tőrfarkúak vére

tőrfarkú rák
A tőrfarkú rákok élő kövületek, a tengeri ízeltlábúak egyik legősibb csoportja
Vágólapra másolva!
Hatalmas üzlet a tőrfarkú rákok kék vére, az ipar óriási mennyiségben igényli a becses nedűt. Az életmentő esszenciát az élő egyedek lecsapolásával érik el, amely gyakran az ízeltlábúak életébe kerül.
Vágólapra másolva!

Több száz millió éves faj

Túlélték a dinoszauruszokat és négy korábbi, tömeges kihalást, ám a gyógyszeripar kimeríthetetlen éhségét, a halászközösségek fenyegetéseit, az élőhelyek elvesztését, az éghajlatváltozást, valamint a vörös algák elszaporodását már nem sokáig bírják.

A tőrfarkú rákfélék közössége csak most, 450 millió év elteltével szembesül életterének legnagyobb fenyegetésével.

Pedig ennek az ősi, első ránézésre egy óriás tetű és egy Alien lény kereszteződéséből származó teremtménynek a vére az egyik legértékesebb folyadék a Földön.

A tőrfarkú rákok élő kövületek, a tengeri ízeltlábúak egyik legősibb csoportja Forrás: commons.wikimedia.org

Különlegességét mi sem jelzi jobban, mint a színe: az ízeltlábú vére ugyanis „nemesi származású", tehát kék színű.

A kihalás szélére sodródott

A tőrfarkú rákok csak a közelmúltban kerültek a Természetvédelmi Világszövetség (International Union for the Conservation of Nature) vörös listájára, és ott egyből a sebezhető kategóriába.

Szívesen kínálják az éttermekben is Forrás: commons.wikimedia.org

A kutatók szerint a rák egyedszámának csökkenése jól szimbolizálja a biológiai sokféleség sérülékenységének óriási gazdasági és egészségügyi költségeit szerte a világon.

– mutat rá a The Guardian most publikált cikke. – „Az elmúlt tizenhat évben elveszítettük a bolygó ökológiai gazdagságának, tehát a fajok, az erdők, a folyók és a talaj több mint harminc százalékát, amely nem csupán természetvédelmi kérdés, hanem emberek millióinak az egészségéért és jólétéért felelős."

Kivonatot készítenek a rákok véréből

Ezt felismerve számos kampányt hirdettek a pandák, tigrisek és más, aranyos állatok védelmére összpontosítva, ám a legnagyobb gazdasági kárt mégis az olyan, kevésbé karizmatikus fajok elvesztése jelenti, mint a rovarok, férgek, halak és rákok.

A tőrfarkú rákok kék vére például a baktériumok valaha felfedezett legérzékenyebb indikátora, az egyszerű és csaknem azonnali eredményt adó teszt, a Limulus amőbocita lizátum.

Ez a kivonat létfontosságú a műtéti beavatkozások, pacemakerek és protézisek, valamint implantátumok beültetésnél és számos védőoltásnál.

A rákok párzási időszakban a sekély vizekbe vándorolnak, ahol minden különösebb nehézség nélkül gyűjthetők Forrás: pixnio.com


– hangsúlyozzák a kutatók. – „A kivonat mondhatni „foglyul ejti" a baktériumokat, és megakadályozza, hogy azok elterjedjenek a testfolyadékban."
A kék vérből kivont esszencia jelenlegi értéke évente mintegy 35-60 ezer dollár között mozog, ami körülbelül 10-17 millió forintot jelent.

Egyszerűen lecsapolják a rákok vérét

A rákok véréből készült gél a tesztek szerint immobilizálja a baktériumokat, de nem öli meg őket.

Az amerikai gyógyszergyárak persze gyorsan felismerték a szer jelentőségét és mára évente több, mint 430 ezer ilyen élőlényt fognak be, hogy egyszerűen lecsapolják őket.

A begyűjtés után a szív környékén finoman megbontják az állat páncélját, majd egy beszúrt vezetéken keresztül lecsapolják a vérnyirkuk mintegy harminc százalékát.

Tőrfarkú rákok adnak vért a dél-karolinai Charlestown laboratóriumában Forrás: Timothy Fadek/Corbis via Getty

Ezután a rákokat visszaengedik az óceánba, minél messzebb a begyűjtési helyüktől (hogy a következő begyűjtési időszakban ne fogják be őket újra).

Az egész folyamat körülbelül egy-három napot vesz igénybe, amely során azonban az ízeltlábúak öt-húsz százaléka elpusztul, több egyed mozgása teljesen lelassul, miközben a női ivarú rákok a lecsapolás után kevésbé lesznek alkalmasak a szaporodásra.

A tökéletes felépítésű tőrfarkú rákok populációja azonban nem csak az értékes vérük miatt fogyatkozik: egyre több példányt ölnek meg a halászok, de számukat a lakosság óceánparti terjeszkedése és a globális felmelegedés is jelentősen megtizedelte.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!