Az, hogy valóban egy alma volt-e az Édenkert tiltott gyümölcse, már évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget. Több kutatás azt hangsúlyozza, hogy nem feltétlenül. Már csak azért sem, mert ez a gyümölcs nem őshonos az említett területen, ahol az egykori Paradicsom helyét sejtik a kutatók.
Másrészt, amikor Isten kiűzte az első emberpárt innen, segített nekik ruhákat készíteni fügefalevelekből.
A füge mindemellett pedig szimbolikus jelentőséggel is bír, miközben megbújik a Szentírás és a próféciák hátterében.
És bár Isten más fafajtákat is szívesen használt szimbolikus és prófétai módon, ám a füge meglepően fontos szerepet kapott. A Paradicsom tiltott gyümölcséről már számos elmélet kapott szárnyra: még ma sem lehet biztosan tudni, hogy talán alma, talán füge, talán szőlő, talán gránátalma, vagy talán birsalma is lehetett.
Az eredeti, héber szövegben a „pri, azaz a gyümölcs szót nem részletezi sem a Teremtés Könyve, sem az evangéliumok. Tehát soha nem azonosították be pontosan. A nehézségek a különböző fordításokkal és az ezekből születő történetekkel kezdődtek.
Amikor a harmadik században Nagy Sándor hellenizálta a meghódított területet a héber szöveget görögre fordították, amelyből kialakult egy görög, úgynevezett „Septuagint" fordítás, ahol a pri szóból karpos lett, ami görögül egy olyan gyümölcsöt jelent, amely „lágy, és nem lehet pontosan meghatározni"
– magyarázza Ina Lipkowitz a Massachusetts Egyetem irodalom és bibliai tanulmányok oktatója. – „Évszázadokkal később, amikor a szöveget a római birodalom latin nyelvre fordíttatta, akkor a latin malum szót használták, amely azonban egy furfangos kifejezés, mert gyakran azonosították az almával."
A malum latin szó tehát egyaránt jelenti mind a gyümölcsöt, mind az almát, amelyeket történelmileg igen nehéz megkülönböztetni.
Ezért értelmeztük az Édenkert gyümölcsét almaként, pedig a fordítók egyszerűen csak ugyanazt a szót használták mindkét fogalom meghatározására"
– tette hozzá Ina Lipkowitz. – „A malum egy gyönyörű szójáték, de csak a latin adja vissza az igazi varázsát. Nem létezik ebben a formában sem görög, sem héber nyelven. De a történelem során egyszerű párosításnak bizonyult."
Néhány kutató az Édenkert eredeti helyének mai földrajzi elhelyezkedéseként a Perzsa-öböl vízzel elárasztott területét jelöli meg, mások szerint csak egy mitikus hely, ami soha nem létezett.
Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. Sarjasztott az Úristen a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját"
– írja Mózes könyve.
A világ leghíresebb kertje a leírások tanulsága szerint idilli hely volt, amely nem mellesleg bővelkedett élelemben.
Az Édenkertben Ádám és Éva olyan szépséget és bőséget élvezett, amely azóta sem létezett a Földön. A Paradicsomban gyümölcsöktől roskadoztak a fák, amelyek elég érettek voltak a fogyasztáshoz. Az első emberpár akár úgy is ehetett ezekről, hogy egy hétig minden nap másik gyümölcsöt választott. És ennek a kertnek a közepén volt az élet fája, a jó és a rossz tudás fája.
A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon eszel arról bizony meghalsz"
– fogalmazta meg Isten az egyetlen, egyszerű kérését Mózes könyve szerint.
Éva azonban a kígyó hatására megszegte az isteni parancsot, és evett a tiltott fa gyümölcséből, majd rábeszélte a dologra Ádámot is.
A történet folytatását már jól ismerjük: az első emberpár felismerte, hogy ki van szolgáltatva a külvilág és saját belső ösztöneik gyilkos erejének. A bűn nem maradhatott következmény nélkül: Ádámnak és Évának végleg el kellett hagyniuk a Paradicsomot.
Isten kimondta, hogy életük halállal fog végződni, és visszatérnek a földbe, amiből lettek. Évának fájdalommal kell megszülnie gyermekeit, és Ádámnak gyötrelmes lesz a munkája.
Az is nyilvánvaló, hogy nem magával a fával, és nem is a gyümölccsel volt a probléma. Hiszen a Teremtés könyve kimondja, hogy „minden, amit Isten tett, az jó volt". A gyümölcs sem volt mérgező, csupán az engedelmességet szimbolizálta, amit aztán az első emberpár megtagadott.
Isten csak egy dolgot kért Ádámtól és Évától: hogy ne egyenek meggondolatlanul abból a bizonyos gyümölcsből"
– írja a Biblestudytools.com. – „Sajnos ők azonban megtették, és ezzel azt is megmutatták, hogy életünk egy bizonyos pontján szándékosan nem engedelmeskedünk Istennek."
A kert pontos alakja, mérete és helye máig a feltételezések tárgya maradt. Épp úgy, ahogy a benne található gyümölcsök is.
Egyetlen fa jelenlétére lehet némi bizonyossággal következtetni, és az egy fügefa volt, amely átfogó szimbolizmust hordoz mind az Ó-, mind az Újszövetségben. Egyes kutatások aztán később a datolyapálmát azonosították az élet, és a banánt a jó és a rossz tudásának fájával.
A szabadabb fantáziájú megközelítések szerint Ádám és Éva abból az egyszerű okból készítette a fügefa leveléből a ruházatát, mert épp ott álltak a fa alatt, aminek a tiltott gyümölcsét kóstolgatták, amikor Isten kiűzte őket a Paradicsomból. Más elméletek még ezt is tovább bonyolítják, és már az ennél nagyobb felületet takaró banánleveleket említik.
A fákról és a gyümölcsökről szóló történetek természetesen kérdésesek, néhol puszta spekuláción alapulnak.
Annyi bizonyos, hogy a Teremtés könyvében szó sem esik az almáról. Az asszociáció pedig a fordításokon túl ugyanúgy eredhet a középkori szerzetesektől is, akik a már említett malum és malus szavakkal játszottak. Utóbbi ugyanis a gonoszt is jelentheti.
A rabbinikus Midrás irodalmi tradícióban évszázadokig vetettek fel különféle gyümölcsöket és terméseket mint az Édenkert tiltott gyümölcsét, de egy gyümölcs van, amely mind a Teremtés Könyvében, mind a Midrásban szerepel: nem az alma, ahogy képzelnénk, hanem a füge"
– írja Paul Young az Éva című könyve magyarázataként. – „A szakrális történetekben a füge a törést szimbolizálja. Gondoljunk csak például az újszövetségi utalásokra, melyekben Jézus elátkozza a fügefát, vagy hogy Ádám és Éva is fügefa levelével takarja el magát."