Valódi kísérletek inspirálták a Frankensteint

Aldini szívesen kísérletezett elhunyt elítélteken

Mi sülhet ki abból, ha valaki a tudomány eltökélt híveként pusztán kíváncsiságból elektromossággal kísérletezik? Egyrészt megalkothat egy rémséges lényt, másrészt viszont egy milliók elismerését kiváltó regényt. Bár Mary Shelley soha nem nevezte meg konkrétan, hogy kiről vagy miről mintázta Frankensteint, de a 19. század elektromossággal kísérletező „újjáélesztői" minden bizonnyal kitűnő inspirációt jelenthettek karaktere formálásakor.

A legijesztőbb történetért szálltak versenybe

Amikor a házaspár, Mary Wollstonecraft és Percy Bysshe Shelley az 1800-as évek elején meglátogatta kedves barátjukat, Lord Byront és annak magánorvosát, John William Polidorit a svájci Genfi-tó környékén, furcsa szórakozással ütötték el az időt a nem túl barátságos időjárás miatt.

Mary Shelly írónőt több történet is inspirálhatta regénye írásakor Forrás: en.wikipedia.org

Egy költői versenyt hirdettek, amelyből az az író kerülhetett ki győztesen, aki a legijesztőbb történetet alkotja meg.

Bár Mary Shelly az 1818-ban napvilágot látott Frankestein előszavában azt állította, hogy regénye egy rémálomból született, amelyben a teremtménye mellett térdeplő, sápadt diák képét látta, a kor valós történelmi szereplői legalább ekkora valószínűséggel inspirálhatták a regény főhősének alakját.

Akkoriban ugyanis több tudós kísérletezett az elektromossággal, amelyek néha bizony elég bizarr végeredménnyel jártak.

Boncolás helyett kísérleteztek az elhunyt gyilkoson

1803. január 17-én egy George Forster nevű fiatalembert gyilkosság vádjával felakasztottak a londoni newgate-i börtönben. A kivégzés után a testét a kor szokásainak megfelelően végighurcolták a városon, és a Királyi Sebészeti Testülethez szállították, hogy felboncolják.

Aldini szívesen tette közszemlére kísérleteit Forrás: commons.wikimedia.org

Ám ami végül valójában történt, az jóval sokkolóbb, mint egy egyszerű boncolás. A halott férfiba ugyanis elektromosságot vezettek.

A kísérleteket egy olasz természettudós, Giovanni Aldini végezte, a kor egyik, elektromossággal kísérletező újjáélesztője"

– mutat rá Alex Boese, az Elephants On Acid című könyvében. – „Luigi Galvani unokaöccsének volt kitől tanulni: nagybátyja már 1780-ban felfedezte az „állati elektromosság" jelenségét, miközben kísérletei során elektromosság segítségével váltott ki mozgást a halott békák combjából."

Marionett bábúként mozgatta az elhunytakat

A gyilkos George Forster ott feküdt Aldini és asszisztensei előtt egy lemezen, amikor elvégezték a kísérleteket.

Amikor elkezdtük az eljárást, az elhunyt bűnöző állkapcsa reszketni kezdett, és az izmai megremegtek, majd kinyílt az egyik szeme"

– számoltak be eredményeikről a Times magazinban. – „A kísérlet következő szakaszában az alany jobb keze felemelkedett és ökölbe szorult, miközben a lábai folyamatosan mozogtak. A szemlélő számára pontosan olyannak tűnt, mintha életre kelt volna."

Aldini szívesen kísérletezett elhunyt elítélteken Forrás: commons.wikimedia.org

Miközben Aldini folytatta kísérleteit az elhunyt rabon, igyekezett kapcsolatot találni az elektromosság és az életfolyamatok között, és eredményeit szívesen tárta a nagyközönség elé.

Kivégzett bűnözőkkel járta körbe Európát, és a holttesteket marionett bábúként mozgatva szerzett elismerést.

Az elektrosokk miatt együtt ugrottak a magasba

A korai 1700-as évek elején hasonlóan gondolkodott az újkori történelem egyik kiemelkedő tudósa, Sir Isaac Newton is, ám figyelme hamarosan inkább az egyetemes tömegvonzás és az optikai kutatások felé mozdult.

Az elektromos vezetőképesség elvét aztán 1730-ban az angol csillagász és a festő Stephen Gray demonstrálta: selyemzsinór segítségével függesztett a levegőbe egy árva fiút, majd egy pozitív töltésű elektroncsövet helyezett a lába közelébe, negatív töltést létrehozva a testében.

Végül elektromos izoláció segítségével kezdte el mozgatni a fiú ujjait, közönsége megrökönyödésére.

Frankenstein történetét számos kísérlet inspirálta Forrás: commons.wikimedia.org

Közben 1746-ban a francia Jean Antoine Nollet is különleges módon szórakoztatta a versailles-i udvar előkelő közönségét: a tudós elektromos áram segítségével érte el, hogy a 180 főből álló őrség minden egyes tagja egyszerre ugorjon a magasba.

Energizáló elv vagy varázslat?

Több természettudós lelkesen támogatta Galvani ötleteit, de akadtak tudományos ellenfelei is. Alessandro Volta például biztonsággal állította, hogy az „állati elektromosságot" csupán a fémek érintkezése okozta, és nem az élő szövetek reakciója.

Galvani támogatói közül pedig néhányan tovább kísérleteztek a pontosabb eredmények reményében: Alexander von Humboldt az állati szövetekkel próbálkozott, míg Johannes Ritter a saját bőrén szerette volna tapasztalni az elektromosság érzését.

Aldini bemutatóira közben egyre többen váltottak jegyet, és elkezdték rebesgetni, hogy „a villamos energia életre keltheti a halottakat".

Frankenstein történetét többször megfilmesítették azóta Forrás: en.wikipedia.org

Charles Wilkinson például azzal érvelt, hogy az egész folyamat egy „energizáló elv, amely az anyag és a szellem közötti különbséget alakítja, amely egy fontos láncszem a teremtés mozzanatában, egy közbeeső kapocs a materiális test és az életerő között".

Az írónő saját orvosa is ismerte a kísérleteket

John Abernethy 1814-es előadása a Királyi Sebészeti Testületben nagy vitákat váltott ki. Az angol sebész azt állította, hogy a villamos energia „létfontosságú erő". Nézeteit a leglátványosabban William Lawrence sebész támadta, aki tagadta Abernethy nézeteit az életfolyamatokkal kapcsolatban.

Furcsa egybeesés, de William Lawrence akkoriban pont Mary Shelley orvosa volt. Az írónő tehát már a Frankestein megjelenése előtt is tisztában volt azzal az elképzeléssel, miszerint az elektromosság „képes életre kelteni valami élettelent vagy a holtakat visszahozni az életbe".

Így a könyv előszavában megjelentek mellett az is bizonyos, hogy Frankenstein története mögött ott bujkált már a tudomány is.

A történet főhőse a bajor erdőkbe menekült sorsa elől Forrás: pxhere.com

Talán ezért is kezdett bele a kísérleteibe a könyvben az elektromossággal a kémiával és matematikával foglalkozó tehetséges genfi ifjú, Victor Frankenstein. Az életre keltett, hullákból összefércelt szörny szerencsétlen sorsa és kíméletlen bosszúhadjárata olvasók millióit gondolkodtatta el.

Közszemlére tették a bizarr kísérleteket

Miután a könyv 1818-ban megjelent, egy skót kémikus, Andrew Ure félelmetes kísérletekbe kezdett a gyilkosságért elítélt és kivégzett Matthew Clydesdale testén. A halott testébe elektromosságot vezetett, majd eredményeit részletesen a nyilvánosság elé tárta.

Az arc minden izma egyidejű, félelmetes akcióba lendült: a düh, a rémület, a kétségbeesés, a szorongás és egy szörnyű mosoly egyesült a gyilkos arcán"

– számolt be a tapasztalatairól Andrew Ure, aki kísérleteit szívesen tette közszemlére, amely során több néző rosszul lett.

Ure 1867-es, nyilvános kísérletei Clysdaleben Forrás: en.wikipedia.org

Bár a Frankenstein a modern olvasói szemeknek fantáziának tűnik, de sem a szerzőjének, sem a korabeli olvasók számára nem volt az. Úgy, ahogy manapság mindenki hallott már a mesterséges intelligenciáról, akkoriban Shelley olvasói is jól ismerték az elektromosság és az élet közti, feltételezett összefüggéseket.

Ha a regényt a tudomány szempontjából vizsgáljuk meg, akkor jól látható, hogy a Frankenstein 1818-ban valóságosnak tűnt az embereknek"

– mutatott rá Iwan Morus, az Aberystwyth Egyetem történelem professzora a LiveScience-nek. – „Mindez viszont abban segíthet nekünk, hogy alaposabban vizsgáljuk meg a jövő lehetőségeit és veszélyeit."