Halott donor méhében hordta ki gyermekét

méhtranszplantáció
Vágólapra másolva!
A világon elsőként született  olyan nőnek gyermeke, akibe egy halott donor méhét ültették át az orvosok - ismertette a brazíliai esetet a The Lancet című orvosi folyóirat.
Vágólapra másolva!

Halott donor méhében hordta ki gyermekét

A kislány 35 hetesen és 3 naposan jött világra császármetszéssel. Születési súlya 2550 gramm volt. A 2016 szeptemberében elvégzett méhtranszplantációt Dani Ejzenberg, a Sao Pauló-i Egyetem kórházának orvosa vezette.

Dani Ejzenberg Forrás: staradvertiser.com

Az édesanya, aki a transzplantáció idején 32 éves volt, Mayer-Rokitansky-Küster-Hauser-szindrómával született, ami azt jelenti, hogy nem alakult ki a méhe. A 45 éves donor halálát agyi érkatasztrófa okozta.

Öt hónappal a transzplantációt követőn a méh nem mutatta kilökődés jeleit,

az ultrahangfelvételek rendben voltak, és a páciensnek rendszeresen magjött a havi vérzése. Hét hónappal a transzplantáció után beültették a nő korábban megtermékenyített és lefagyasztott petesejtjeit, majd tíz nappal később megerősítették, hogy a páciens gyermeket vár.

méhtranszplantáció Forrás: euronews.com

Amikor az orvosok benyújtották az esettanulmányt a folyóiratnak, a kislány már 7,2 kilogrammos volt és édesanyja továbbra is anyatejjel etette. Ejzenberg szerint a gyermek születése azt bizonyítja, hogy a halottdonoros méhátültetés hatékony módszer, amely jelentősen növelheti a potenciális donorok számát azok számára, akik a méh rendellenessége vagy hiánya miatt terméketlenek.

A méhtranszplantációra vonatkozó jelenlegi gyakorlat szerint élő családtag ajánlhatja fel önszántából a szervet átültetésre.

Ejzenberg szerint a következő lépés az élő- és halottdonoros átültetés részletes összevetése lesz, valamint a transzplantációs eljárás egészének további tökéletesítése.

Eddig 11 gyermek született a méhtranszplantációnak köszönhetően

A kutatók szerint eddig 11 gyermeke született olyan nőknek, akikbe élő donortól származó méhet ültettek át. Az első baba 2013-ban jött a világra Svédországban.

A baba, aki a méhtranszpalntációnak köszönhetpően született. Forrás: staradvertiser.com

A világon eddig tíz ismert esetben végeztek halottdonoros méhátültetést - az Egyesült Államokban, Csehországban és Törökországban -, ám egyik esetben sem született meg a gyermek.

Szakértői becslések szerint a termékeny korban lévő párok nagyjából 10-15 százalékát sújtja meddőség világszerte.

Az érintett párok körében nagyjából minden 500 nőből egy méhproblémákkal küzd. A méhtranszplantáció módszerének kidolgozása előtt az ilyen párok egyetlen esélye az örökbefogadás vagy a béranyaság volt.

(Forrás: MTI/The Lancet)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!