Stabil a kenyai elefántpopuláció

elefánt
Kaliforniában 2016-ban tiltották be az elefántcsont-kereskedelmet
Vágólapra másolva!
Csaknem felére csökkent idén az elpusztult elefántok száma Kenyában a tavalyihoz képest; az ország 35 ezer egyedből álló "egészséges" elefántállománnyal rendelkezik - közölte csütörtökön a Kenyai Természetvédelmi Szolgálat (KWS).
Vágólapra másolva!

Az állami hatóság adatai szerint ebben az évben 396 elefánt pusztult el különböző okokból, míg 2017-ben 727 állat halálát kényszerültek megállapítani. Az adat magába foglalja a természetes okból kimúlt állatok számát is.

A közlemény szerint idén 50 százalékkal sikerült visszaszorítani a vadorzást, a tavalyi 80-nal szemben 40 eset jutott a hatóságok tudomására. A levágott elefántagyarakat mind visszaszerezték a vadorzóktól.

Afrikai elefánt Forrás: pexels.com

A kenyai elefántállomány ebben az évben is "egészséges maradt" a 35 ezerre becsült példánnyal, ez 119 százalékos emelkedést jelent 1989-hez képest, amikor 16 ezerre becsülték az afrikai országban élő elefántok számát.

Az egyik leghíresebb rezervátumban, a Maasai Mara nemzeti parkban 35 év alatt 149 százalékkal, az 1983 évi 1000-ről 2493-ra emelkedett az elefántok száma.

Az ebben a parkban kimúlt elefántok közül kettő karbamáttartalmú rovarirtószerrel kezelt növények fogyasztásába pusztult bele a védett területen kívüli megművelt földekre tévedve - emelte ki a KWS.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!