1955. április 18-án hajnali egy óra tizenöt perckor a Princeton Hospital kórházban a betegágyán fekvő
Albert Einstein mormogott valamit németül, majd kétszer fellélegzett és meghalt.
Mivel a szolgálatban lévő nővér nem tudott németül, nem tudni, mik voltak a tudós utolsó szavai.
A halál közvetlen okaként a megnagyobbodott hasi fővéna - ami a testben körbeszállítja a vért és az oxigént – megrepedését állapították meg. A népszerű legendával szemben, amely szerint Einstein a halála után tudományos kutatások céljára ajánlotta volna fel az agyát,
a tudósnak az volt a kívánsága - amint ezt életrajzírójának elmondta -, hogy hamvasszák el, és a hamvait titokban szórják szét.
Szerény, szolid ember lévén így akarta elkerülni, hogy bálványozzák a halála után. Végakaratának megfelelően Einstein hamvait a Delaware folyóba szórták.
Hamvasztása még aznap, New Jersey állam fővárosában, Trentonban megtörtént, de másnap a fia, Hans Albert megtudta, hogy a test a koporsóban nem volt ép. A New York Times a címlapján leközölt cikkben megerősítette Hans Albert félelmét,
mivel a lap biztos forrásra hivatkozva megírta, hogy a tudós agyát eltávolították.
Dr. Thomas Harvey a boncolást vezető lebukott patológus - aki ellopta a tudós agyát -, amikor mindez nyilvánosságra került,
rábírta Einstein fiát, a történtek miatt indulatos Hans Albertet, hogy egyezzen bele apja agyának tanulmányozásába,
aki ugyan vonakodva, de végül belement ebbe azzal a családi kikötéssel, hogy kizárólag csak a tudomány érdekében tanulmányozhatják az elhunyt tudós eltulajdonított agyát.
A botrányos eset után Harvey hamarosan elvesztette állását a kórházban.
A doktor ezután Philadelphiába vitte az agyat, ahol 240 darabra vágták, majd Harvey felosztotta a preparátumokat, amelyeket két edényben helyezett el, celloidinben, a cellulóz egy kemény, gumiszerű formájában tartósítva, és elraktározta az alagsorban.
Dr. Thomas Harvey fotókat is készített Einstein agyának preparátumairól,
sőt, morbid módon még festményt is rendelt róla attól a művésztől,
aki a gyerekeiről készített portrét korábban.
Harvey-t Otto Nathan, Einstein végrendeleti végrehajtója, valamint a tudós egyik barátja, a neuropatológus Harry Zimmerman segítette tettének végrehajtásában.
Harvey a 240 darabra szétvágott és egyenként felcímkézett preparátumokból több darabot különböző intézeteknek, valamint egy nagynevű neuropatológusnak juttatott el,
akinek még ezt korábban megígérte, ám a preparátumok legnagyobb részét megtartotta magának.
A különböző vizsgálatok során Einstein agyában nem találtak semmilyen eltérést a „nem zseni" agyaktól, mint ahogy Harvey sem.
Miután az állandósult botrányok miatt a felesége megfenyegette Harvey-t, hogy megszabadul a preparátumoktól, az orvos Einstein agypreparátumait a Kansas állambeli Wichita-ba vitte, ahol orvosi felügyelőként dolgozott egy biológiai teszteket végző laborban.
Itt Einstein agyát egy almabor dobozba helyezve, a sörhűtő berendezés aljában rejtette el.
Innen később magával vitte a Florida állambéli Westonba, ahol orvosként praktizált, a szabadidejében pedig Einstein agyát próbálta tanulmányozni. Harvey későbbi sorsa is érdekesen alakult.
1988-ban elvesztette orvosi praxisengedélyét, mivel megbukott egy háromnapos kompetencia vizsgán.
Ezért áttelepült a Kansas állambeli Lawrence-ba ahol egy műanyaggyárban a futószalag mellett dolgozott betanított munkásként, hogy fizetni tudja a számláit.
Azonban súlyos anyagi nehézségei ellenére sem tette pénzzé az ekkor már milliókat érő relikviát. (Harvey egyébként nemcsak állását vesztette el, de felesége is elvált tőle, és karrierjének végleg vége szakadt.)
Ahogy teltek-múltak az évek, mivel Harvey eredeti szándékai ellenére sem született tudományos publikáció a zseni agypreparátumairól,
egy idő után Einstein agya feledésbe merült.
1978-ban Steves Levy riportert a rovatvezetője elküldte, hogy találja meg az agyat, de sem az agy, sem pedig Harvey ekkor már nem volt a Princeton Medical Centerben.
Végül Wichita-ban talált rá a patológusra. Elmondta neki, hogy Einstein agyáról szeretne írni,
ám a patológus eleinte elzárkózott attól, hogy segítsen az újságírónak.
A végén azonban Harvey beleegyezett, hogy találkozzanak a kis orvosi laborban lévő irodájában, ahol dolgozott.
Levy kérte, hadd nézzen meg pár képet az agyról,
mire Harvey fotók helyett, a szoba sarkában lévő sörhűtő aljáról elővette az almabordobozt,
benne egy befőttesüvegben Einstein agyával. Levy cikke végül a New Jersey Monthly lapban jelent meg.
Sokan meg akarták szerezni Einstein agyát, köztük még az az amerikai hadsereg is. Harvey akkor került ismét a figyelem középpontjába, amikor 1978-ban a Science tudományos magazin meginterjúvolta őt.
A magazin munkatársai mintákat akartak tőle szerezni.
Az egyiküknek, Marian Diamondnak, a University of California ideganatómusának küldött is postán négy kockacukor méretű agydarabot egy majonézes korsóban.
Ezzel vette kezdetét Einstein agya tudományos tanulmányozásának korszaka.
Összesen hat nagyobb tanulmány jelent meg a tudós agyáról, az utolsó 2015-ben.
Az első tudományos publikáció, Diamond dolgozata 1985-ben jelent meg az Experimental Neurology magazinban. Az egyik mintában azt találták, hogy két sejttípusnak, a neuronoknak (idegsejtek) és a glia sejteknek abnormális az aránya.
Einstein agyában minden egyes neuronnak több gliasejtje, azaz támasztósejtje volt, összehasonlítva a kontrollcsoport agyakkal. A követező tanulmányt 1996-ban publikálta Britt Anderson, az University of Alabama, (Birmingham) kutatója,
aki azt találta, hogy a preforntális cortex (az agykéreg homloklebenyi része) ugyanannyi neuront tartalmaz, mint a kontrollcsoporté,
de Einstein agyában szorosabban állnak össze, ami valószínűleg az információk gyorsabb feldolgozását tette lehetővé, mert így sejttől sejthez gyorsabban adódik át az információ.
A The Lancet nagy presztízsű orvosi magazinban jelent meg a soron következő tanulmány 1999-ben. Sandra Witelson a kanadai McMaster University kutatója tanulmányozta Harvey fotóit az agyról.
Ő azt találta, hogy az inferior parietal lobule (alsó fali lebeny), az a rész, ami a matematikai képességekért és a térbeli észlelésért felelős, Einsteinnél szélesebb, mit a normál agyban és jobban integráltnak, összehangoltnak tűnik.
2013-ben Dean Falk antropológus jelentette meg tanulmányát. A kutató egy sor korábban meg nem nézett fotót vizsgált át, és számos szokatlan jellemzőt fedezett fel. A középfrontális lebenyen, amely a tervezésért és a memóriáért felelős,
Einstein agyában négy taréj volt, míg a legtöbb embernek csak három van ebből.
A parietal lebenyek (fali lebenyek) drámaian asszimetrikusak és egy csomó - az úgynevezett omega jel - észlelhető a jobb mozgató sávon.
Ez általában azokra a zenészekre jellemző, akik a bal kezüket használják.
Einstein balkezes volt és rendszeresen hegedült. A corpus callosum (kéregtest) Einstein agyában vastagabbnak bizonyult, mint a kontrollcsoportnál, a jobb és bal agyfélteke közötti hatékonyabb kooperációt sugallva.
Felmerül a kérdés, hogy ezek az eltérések vajon veleszületettek-e, vagy az életmódjából adódóan alakultak ki e jellemzők, a szenvedélyes kíváncsisága és gondolkodása miatt.
Az emberek egy alap tekervénymintával születnek, de ez változhat az életük során.
Patkányoknál Diamond felfedezte, hogy a stimuláló környezet növelheti a glia sejtek számát. Az omega sejtek is lehet, hogy azért alakultak ki, mert Einstein hegedült.
A mentális és fizikai fittség szorosan összefügg. A sportolás is fejleszti az agyat, csak egy példa rá: a hippocampus felelős az aerob mozgásért,
ha aerob mozgást végzünk, az agy e területének szerkezete fejlődik
és mivel ez az agy tanulási és memória területének sarkában helyezkedik el, ha kardiovaszkuláris edzést végzünk - például futást vagy úszást - e képességek javulnak.
Azonban ezek a kutatások gyenge lábakon állnak.
Terence Hines a Pace University pszichológus professzora nagyon kritikus e tanulmányokat illetően.
A kutatók egy része azt mondja, hogy Einstein agyának tanulmányozása segíthet felfedni az intelligencia neurológiai alapjait, de Terence Hines szerint ez képtelenség, és e tanulmányok ostobaságok.
2015-ben Hines a Cognitive Neuroscience Society (Kognitív Idegtudomány Társaság) éves találkozóján tartott előadásában felvázolta, hogy álláspontja szerint miért hibás ez a hat, Einstein agyáról szóló tanulmány.
Az 1985-ös tanulmányban a neuron és a glia sejtek abnormális arányát találták, de az ellenőrző csoport nem volt jól kontrollált, és míg azok friss agyak voltak, Einsteiné 30 éve egy sörhűtőben feküdt.
Továbbá nem vakvizsgálatot végeztek a kutatók, akik a sejteket számolták,
így tudták, hogy melyik Einstein agya és melyik nem az.
Az 1996-os tanulmányban Harvey egy alabamai tudóssal számolt meg neuronokat a frontal cortexben (a kéregállomány egy részében), amit 5 kontrollcsoportéval vetettek össze.
Azonban Einstein agyának csak 1 milliméternyi részét vizsgálták meg,
és a szerzők bevallották, hogy nem jelentettek semmit, amiben a tudós agya hasonlóságot mutatott a kontrollcsoportéval.
Az 1999-ben a The Lancet magazinban megjelent publikáció szerint abnormális gyűrődés mintát találtak a matematikai képességekért felelős falcsonti lebenyben, és azt,
hogy 15%-kal szélesebb és szimmetrikusabb, mint kontrollcsoporté.
Ez szintén vakvizsgálat volt, és Hines rámutatott arra is, hogy Einstein egyáltalán nem volt nagy matematikus.
Azért jegyezzük meg, az átlagnál valószínűleg lényegesen jobb matematikai képességekkel rendelkezett,
mert aki olyan magas szinten űzte a fizikát mint Einstein, annak komoly matematikai tudással is kellett rendelkeznie. Frederick Lepore neurológus, aki Dean Falk szerzőtársa volt a 2012-es dolgozatban, azt mondja, vannak természetes változatok az agyak anatómiájában, de Einstein minden fali lebenye szokatlan, néhány területen egyenesen nagyon szokatlannal jellemzővel bírt.
Teljes bizonyossággal nem lehet feltérképezni az anatómiai eltéréseket Einstein zsenialitását illetően, azért az sem állítható a tudományos bizonyosság szintjén, hogy vajon Einstein a fali lebeny eltérése miatt volt-e zseni.
Hines úgy véli, hogy sok pénzt elpazaroltak feleslegesen ostoba kutatásokra,
amit olyan vizsgálatokra is fordíthattak volna, amelyek nincsenek kezdettől fogva kudarcra ítélve.
Továbbá etikátlannak tartja, hogy Einstein családját erőszakosan vették rá a kutatásokhoz való hozzájárulásra,
amit pedig Albert Einstein határozottan nem akart. És végeredményként a nyilvánosságot is félrevezették, a népszerű sajtóbeszámolókkal a fals eredményekről és azok tudományos értékéről.
És hol van most Einstein agya? Szanaszét a világban, a szemeiről ma se tudni, hogy hol lehetnek. 1994-ben a BBC egyik dokumentumfilmjében
Harvey a konyhájában levágott egy darabot a befőttes üvegben tárolt Einstein-agyból,
és odaadta egyik látogatójának, hogy vigye haza emlékbe.
Harvey 1998-ban 170 agymintát adott át Dr. Elliot Kraussnak, a University Medical Center, a Princetoni Egyetemi Orvosi Központ főpatológusának. (Ebben az intézetben darabolták fel Einstein agyát 1955-ben.) A 2015-ben pulikált tanulmányhoz Harvey fotóit használták fel, mert manapság már nem könnyű hozzáférni az agymintákhoz.
Frederick Lepore azt állítja, hogy Krauss nem engedi a hozzáférést, de a patológus tagadja ezt.
Ő azt nyilatkozta, hogy küldött néhány mintát DNS-analízisre. Azt mondja, vár, míg jön valaki egy jó ajánlattal. Igazán jó tudományos ok kellene ahhoz, hogy adjon valakinek Einstein agyából.
Dr. Thomas Harvey 2007-ben bekövetkezett halála után a családja
a Harvey birtokában volt agypreparátumokat és a fotókat a Maryland állambeli Silver Springben lévő Orvosi Múzeumnak adományozta.
Jelenleg a The College of Physicans Philadelphia orvosi iskolához tartozó The Mütter Museu állandó kiállításán tekinthetők meg a különös relikviák.