Az aranyozott ébenfa báni jogarra is szert tett Zrínyi Miklós
Ifj. Zrínyi Miklós horvát bán, költő-hadvezér, a sikeres 1664-es téli hadjárat parancsnoka
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Nyaranta több százezer honfitársunk indul a horvát tengerpart felé, és többségük talán nem is sejti, hogy több mint nyolcszáz éven át milyen szorosan összefonódott a magyarok és a horvátok történelme. A közös múlt szorosan összekovácsolt bennünket, és ezt erősítették azok a hősök, köztük a Kőszeget védő Jurisics Miklós, az erdélyi fejedelemség alapjait letevő Utyeszenics György váradi püspök, akit mi csak Fráter Györgyként ismerünk,vagy éppen az egyházi és világi vonalon is jól mozgó Draskovicsok, kiket mindkét nemzet magáénak érzett. E sorba tartoznak a Kárpát-medence szerte tisztelt Zrínyiek, akik bár a középkori Horvát Királyság határvidékéről, az Una folyó melletti Zrin várából származtak, mégis eredeti családi birtokaikat elveszve lettek jelentős dél- és nyugat-dunántúli birtokosok.
Misztikus történések alakították a magyar-horvát együttélést
A középkori Horvátország és a Magyar Királyság sorsa 1102 tavaszán fonódott össze, amikor Könyves Kálmánt horvát királlyá koronázták a dalmáciai Zadartól alig húsz kilométerre fekvő Tengerfehérvárott, mai nevén Biográdban.
Egyes történelmi források még ennél is korábbra, Szent László uralkodásának derekára teszik a két ország dinasztikus kapcsolatának nyitányát,
amikor a király sógora, Zvonimir halála után hadaival átkelt a Dráván,és megalapította a zágrábi püspökséget, majd testvére, az özvegyen maradt Ilona védelmében bevonult Horvátországba.
Itt unokaöccsére, Álmosra (Könyves Kálmán testvérére) bízta Horvátország kormányzását, ám a helyzet tartós konszolidálása már Kálmánra maradt. Ő 1097-ben még fegyverrel győzte le az ellenszegülő Svačić Pétert,
ám a többi horvát előkelővel megegyezett és az ő támogatásukkal békésen szerezte meg a királyi címet.
Az 1102-es pacta conventa (szerződésbe foglalt megállapodás) a magyar királykoronázások jelentőségére is hatással volt,
hiszen ettől kezdve a koronázással a magyar királyok egyúttal Horvátország uralkodójává is váltak.
Ezzel vette kezdetét az 1918-ig, vagyis a történelmi Magyarország széthullásáig tartó horvát-magyar együttélés.
Mindkét fél számára előnyökkel járt az unió
A középkor folyamán a horvát és a magyar királyság körülbelül olyan szoros kapcsolatban voltak egymással, mint a korabeli Anglia és Wales, és ez Európában azért párját ritkította
– mondta Varga Szabolcs, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója az Origonak adott interjújában. – Bár egyértelmű, hogy a két nép nyelvében, eredetében és hagyományait tekintve igencsak különbözik egymástól, mégis több mint nyolcszáz évig közös államalakulatban éltek,
és az utolsó, körülbelül hetven évet leszámítva ez a kapcsolat kifejezetten jónak számított.
Ebben hatalmas szerepe volt annak, hogy ez a megállapodás mindkét fél számára előnyösnek számított.
A magyar királyok meghagyták a horvát előkelők birtokait, saját jogszokásaikat és kevéssé szóltak bele belügyeikbe.
Ez a tág belső autonómia volt az államközösség fennmaradásának záloga,
nem a fegyverek ereje: így nem állomásozott magyar haderő horvát földön, merthogy nem volt rá szükség.
Az újonnan megszerzett királyság jelentőségét növelte az Árpád-korban, hogy gyakran a királyi család valamelyik tagja került Horvátország, illetve a szomszédos, a jobbára a Dráva és Száva közötti terület nyugati felén, részben a Szávától délre a Gvozd-hegységig elterülő Szlavónia élére. A 12. század végétől kezdődően az Árpádok három egymást követő nemzedékének tagjai viselték a horvát–szlavón hercegséget.
Nemzeti lobbik nélkül teltek az évszázadok
Ebben a különleges viszonyban a magyar Szent Korona, Európa legrégebben használt beavató koronája, nem csak a Magyar-, hanem a Horvát Királyság jelképévé, szent ereklyéjévé is vált, amelyet ugyanolyan vallásos tisztelet övezett körükben, mint nálunk.
A középkor folyamán kikristályosodó Szent Korona-tan szerint minden alattvalója ugyanolyan jogokat élvezett,
így a horvát nemesség tagjai is magyar királyi udvari méltóságokat viselhetnek,
az ottani előkelők természetesen a magyar arisztokrácia tagjai közé tartoztak, az őket megillető jogkörrel és hatalommal. A magyar-horvát együttélés tehát nem pusztán perszonálunió, hiszen nincsenek nemzeti lobbik, és a közös királyi udvarban mindenki otthon érezhette magát.
A Horvátország és Dalmácia élére állított királyi tisztviselők, az úgynevezett bánok, a Magyar Királyság különleges területi hatalommal és széles jogkörrel felruházott előkelői voltak, akik több esetben akár a még magasabb presztízzsel járó nádori pozícióig is eljutottak
– mutatott rá Varga Szabolcs. – A nádor a magyar királyság második legnagyobb országos méltósága, aki a király helytartójának, egyben a nemesség legfőbb képviselőjének számított, és ezt a posztot több esetben egykori horvát bán töltötte be egészen a 18. század kiemelkedő főnemeséig, Pálffy Jánosig.
Szívesen bízták helyi arisztokratákra a posztokat
A bánok a Magyar Királyság legfőbb zászlósurai közé tartoztak. A forrásokból nem egyértelmű, hogy közvetlenül a nádor, vagy csak az ország nagybíráinak számító tárnokmester és országbíró után következett a méltóságsorban, de a politikailag fajsúlyosabb személyiségek biztosan a királyság legbefolyásosabb politikusai közé tartoztak.
Ez megmutatkozott az olyan fontosabb ceremóniákon, mint a koronázás, a király esküvője vagy éppen a temetése, ahol kiemelt szerep jutott a számukra. Ők vitték az ünneplő menetben az országalmát, de a nádor távollétében vagy hiányában még a koronát (illetve mását) is rájuk bízhatták, mint ahogy az történt Zrínyi Miklóssal 1565-ben Habsburg (I.) Ferdinánd temetésén.
Az 1439. évi országgyűlésen kimondták, hogy a báni tisztséget csak magyar nemesnek adományozhatja az uralkodó, ez azonban korántsem volt nemzetiségi kategória
– magyarázta Varga Szabolcs. – Mindössze azt jelentette, hogy az illető a magyar korona alattvalója. Így horvát és magyar egyaránt viselhette, mindez pusztán az uralkodó döntésén múlt.
A középkor folyamán ezért többször megesett, hogy olyan arisztokrata irányította a tartományt, akinek nem voltak horvát családi kapcsolatai, de a 16. századtól kezdve már inkább helyi arisztokratákra bízták ezt a posztot.
Nádasdy Tamás volt az utolsó „külső" ember 1537–1540 között, és barátja, Zrínyi Miklós (1542-1557) nyitotta meg a helybeliek hosszú sorát.
Zrínyi abban is úttörő volt, hogy horvát létére immár a közigazgatásilag egyre inkább összeolvadó Szlavónia bánja is lett, és egy személyben viselte Horvátország és Szlavónia báni tisztségét.
A két tartomány és az élén álló tisztség mindinkább összefonódott, és emiatt egyre gyakrabban tekintettek úgy a bánokra, mint a Habsburgok alkirályaira.
Ez az egyébként fals nézet vált később a horvát önállósodási törekvések egyik legfőbb alapjává.
A beiktatások rendje a magyar királykoronázásokat másolta
A kinevezett bán az uralkodó előtt tette le az esküt, majd a király biztosai bemutatták a tartományi rendi gyűlés előtt (Zágrábban vagy Varasdon), és átadták számára a báni zászlót, amellyel a bandériumát vezethette és amelynek egyik oldalára a 17. században már minden bizonnyal a három délszláv tartomány magyar korona alatti címerét hímezték, míg a másik oldalán a család jele volt látható (a beiktatások rendje sok elemében a magyar királykoronázásokat másolta).
A bánok nem mellesleg a helyi nemesség támogatásával, katonai erejével, az udvarban és a magyar országgyűlésen elért befolyásával akár a nádori tisztségig is eljuthattak.
Ebben pedig szűkebb pátriájának képviselői is támogathatták, akik rendszerint szép számban képviseltették magukat Pozsonyban. A zágrábi püspök és prépost ott ült a pozsonyi diéta felsőházában a horvát és szlavón bárók társaságában, míg az 1558-ban összeolvadó horvát-szlavón tartománygyűlés pedig követek útján képviseltette magát az alsóházban Zágráb, Varasd, és Kőrös városok küldöttei mellett. Ők együtt jelentős erőt képviseltek.
Draskovics János, aki köré komoly irodalmi kör szerveződött, és saját korának kiemelkedő képességű politikusa volt, például horvát báni pozícióból nyert el a nádori tisztséget 1646-ban
– mutatott rá Varga Szabolcs. – Őt ráadásul mind a Habsburgok, mind a magyar rendek katolikus része is támogatta. Draskovics fiatal korában szinte egész Európát bejárta, és rendkívüli tudományos képzettsége, kiterjedt nyelvismerete s finom társalgási modora által magára vonta a fejedelem és udvar figyelmét.
A Zrínyiek neve összefonódott a török támadásokkal
A szigetvári hősként emlegetett Zrínyi Miklós családja az ősi horvát arisztokrata Šubić nemzetség leszármazottja.
A család egyike volt a hatalmaskodó, a központi hatalomtól egyre inkább függetlenedő regionális kiskirályoknak az 1290-es évektől kezdve.
A 14. században Nagy Lajos királytól kapták meg Zrin városát, és innen származik a család új neve is:
horvátul Zrinski, magyarul Zrini (a hosszú í betűs alak csak a 19. századtól gyökeresedett meg Kazinczy Ferenc nyomán). A család már a 16. században jelentős magyarországi birtokot szerzett a tengermelléki és a szlavóniai területek mellé: a Zrínyiek – más, neves horvát arisztokratákkal együtt – ekkor már igen szorosan betagozódtak a magyar rendi társadalomba.
Kultúrájukban, szokásaikban, nyelvhasználatukban pontosan követték a dunántúli magyar főnemesi családokat, miközben megtalálták helyüket a Habsburgok politikai elitéjben is.
Közben a Zrínyiek neve óhatatlanul is összefonódott az oszmán-török támadásokkal: Zrin várát már 1475-ben a török csapatok ostromolták, és a család legjelentősebb birtokszerzőjét, Zrínyi IV. Miklóst mind a magyar, mind a horvát nemzet saját hősének tekinti.
Az egyik legbefolyásosabb Zrínyi a családi hagyomány szerint részt vett Bécs 1529-es védelmében, és a korszak szinte minden, jelentősebb törökellenes hadjáratában.
Katonai sikerei és udvarhűsége miatt adományozta neki I. Ferdinánd Csáktornya várát és a Muraköz jelentős részét, valamint zalai főispáni, tárnokmesteri címet.
1542-ben megkapta Horvátország és Szlavónia védelmének feladatát, és tizenöt éves báni szolgálata alatt megvetette a sikeres határvédelem alapjait. Az 1560-as években szigeti kapitányként és dunántúli főkapitányként megszervezte a Dél-Dunántúl végvárrendszerét,
és 1566-ban Szigetvár védelmében halt hősi halált, az I. Szulejmán szultán által vezetett hatvanezres török ostromló sereg ellen.
Zrínyi életpályájában jól látszik a közös haza együttes szemlélete: így méltán érdemelte ki a horvát és a magyar nemzet tiszteletét egyaránt.
Aranyozott ébenfa báni jogarra tett szert
A költő Zrínyi Miklós a szigetvári hős dédunokája volt, akinek neveltetéséről maga Pázmány Péter gondoskodott. Más, horvát magas rangú családok sarjaihoz hasonlóan a színvonalas gráci jezsuita kollégiumban, a birodalmi arisztokrácia kedvelt iskolájában tanult.
Az önkifejezés nyelvéül azonban a magyart választotta.
Péter öccse azonban inkább horvát nyelven alkotott a családi birtokok megosztása végett. Péter kapta a tengerparti és a horvát uradalmakat, míg Miklósnak jutottak a muraközi és dunántúli birtoktestek.
Zrínyi Miklós széleskörű műveltségének és szerteágazó tudásának köszönhette, hogy 1649. január 14-én bánná avatták.
Bár a ceremónia az ősi jelleget követte, beiktatása sok tekintetben eltért az elődeinél megfigyeltektől: Zrínyi szert tett egy aranyozott ébenfa báni jogarra.
A tábornok ezzel a déli végek katonai főparancsnoka lett és egy török elleni támadó hadjárat előkészítéséről álmodozott.
A harmincéves háború azonban bebizonyította számára, hogy a magyar katonai gondolkodás „veszedelmesen korszerűtlen",
ezért a legfontosabb nemzeti teendők közé sorolta a magyar katonai tudatlanság felszámolását, a korszerű tudományos hadviselés feltételeinek megteremtését.
Gondolkodása azonban hamarosan szembefordította az udvarral és a szervezkedő főúri ellenzék vezető egyénisége lett. Ez viszont újabb ellentéteket szított a magyar-horvát közös gondolkodásban.
Fiatalnak érezték a nádori poszthoz
Amikor 1653 őszén Pálffy Pál küszöbön álló halála a nádori szék betöltését esedékessé tette, Zrínyi Miklós nagyszabású terveket szőtt. Családja hírneve és birtokai bevételei a magyar főnemesség egyik legbefolyásosabb tagjává avatták.
Dédapjához hasonlóan szerette volna megszerezni a magyar nádori tisztséget, hogy megkísérelhesse politikai elképzeléseinek a gyakorlati megvalósítását
– hangsúlyozta Varga Szabolcs. – Az 1655-ös országgyűlésen Zrínyi nádori törekvései azonban meghiúsultak. A szakirodalom eddig jobbára a „nemzeti" Zrínyivel szembeni összezárást, a Habsburgok gáncsoskodását emlegette, ám a források mást mutatnak. Valójában a magyar politikai elit a négy jelölt közé sem vette fel az ekkor 35 éves bánt, és Wesselényi Ferenc egyfajta konszenzusos jelöltként hatalmas fölénnyel nyerte meg a választást.
Zrínyit tehát fiatalnak érezték a poszthoz, ám a báni tisztségben való megmaradása azt jelzi, hogy továbbra is bírta a Habsburgok bizalmát. Utóbbit bizonyítja, hogy 1663 őszén rábízták a magyar haderők főparancsnokságát, majd eredményesen hozzákezdhetett egy új hadjárat szervezéséhez.
Téli hadjárata során több figyelemre méltó sikert aratott,
az eszéki török hadihíd felégetésére a nyugati közvélemény felkapta a fejét, és Zrínyi bán kivételes képességeinek köszönhetően Európa-szerte nagy tekintélyt és elismerést vívott ki magának.
Ellentétet szított az eltérő felekezeti gondolkodás
A tartományok életében és a bánok magatartásában a 16-17 században változás történt. A reformáció miatt ellentét alakult ki a magyar nemesség és a tartományi horvát-szlavón nemesség között. Előzőek nagy része ugyanis áttért protestáns vallásra, utóbbiak viszont megmaradtak katolikusnak.
A horvát-szlavón nemesség attól rettegett, hogy a magyarok rájuk kényszerítik a protestáns vallást, ezért mindinkább a katolikus Habsburgok mellé álltak
– mondta Varga Szabolcs. – Ez a mély, főként felekezeti alapokon nyugvó érdekkapcsolat a bécsi udvar és a horvát-szlavón nemesség között egészen 1848-ig kitartott. A 17. századi felkelések és az erdélyi fejedelmekkel vívott háborúk csak növelték az ellenérzéseket és a magyar nemességgel egyre bizalmatlanabb Habsburg udvar is egyre jobban a horvát nemességben talált megbízható szövetségesre és támogatóra. Ezt erősítették más hatások is.
Az eltérő felekezetből adódó ellentét miatt a magyar nemesség protestáns része már nem jezsuiták közé járatta a gyerekeit és a horvátok is szívesebben választották Grazot a tanulás és szocializáció központjának.
A szétválás egyik leginkább szembetűnő jele, amikor megszületett az önálló horvát-szlavón ferences rendtartomány
és a horvát-szlavón rendi gyűlés már a 17. században megkísérelte a zágrábi püspökség érsekséggé nyilvánítását.
Az önálló egyházszervezet csak 1853-ban jön létre, és ebben a horvátok nemzeti hőse (a magyaroknál a forradalom és szabadságharc ellensége), a szintén báni ranggal rendelkező Josip Jellasics is segédkezett.
Jellasics sokáig a kivárásra játszott
A horvát származású császári-királyi táborszernagyot a Magyar Királysághoz tartozó Horvátország tartományi gyűlése választotta horvát bánná 1848 márciusában. Ezt V. Ferdinánd osztrák főherceg is megerősítette, és zágrábi főparancsnokká is kinevezték: ezzel Jellasics a horvátországi és a hozzá tartozó határőrvidéki katonaság parancsnoka lett.
A horvát nép számára a magyar kormányzat voltak a nagy ellenfél, és ennek az ellentétnek az élére került a katonatiszti családból származó, művelt, több nyelven beszélő Jellasics, aki legnagyobb céljaként a szeretett horvát népének a megvédését, felemelését tűzte ki
– mutatott rá a történész. – Amikor 1848 tavaszán-nyarán választania kell, hogy a független magyar Batthyány- kormánytól fogadja el a kinevezését (ahogy az közjogilag működött) vagy a Habsburg uralkodótól kapott kinevezés alapján tekinti magát bánnak, egy kicsit a kivárásra játszott.
Végül a dinasztia érdekeiért száll harcba, ahogy azt Zrínyi is tette volna. Készen áll fegyverrel is megvédeni a tartományt koronás királya számára a horvátok kívánalmaira süket magyar politikai elittel szemben.
A népért tenni akaró Jellasics hazájában a magyarhoz hasonló forradalmi újításokat tervezett,
például a jobbágyság felszabadítását, és több modernizálási törekvése volt, ami miatt jelentős tömegbázissal rendelkezett.
A horvát társadalom passzivitásba süllyedt
Amikor 1848. szeptember 11-én a birodalom megmentőjének képében tetszelgő Jellasics horvát bán erői átkeltek a Dráva folyón, a helyi parasztság is szinte örömmel várta őket. Politikai programját azonban neki sem sikerült megvalósítania, és eredeti elképzeléseiből szinte semmi sem valósult meg.
A horvát társadalom ezután passzivitásba süllyedt,
és 1859 után még magyarbarát érzelmek is fellángoltak: a bálokon csárdást táncoltak, és hódított a magyar viselet.
Az 1868-as horvát-magyar kiegyezés csak egy kompromisszumos megegyezés, amelyben mindkét fél várakozása túlzónak minősíthető
– fogalmazta meg Varga Szabolcs. – Bár Horvátország egy tág autonómiát kapott, közben felerősödtek az egymással kapcsolatos negatív sztereotípiák, amelyek megakadályozták a józan politizálást. A magyarok úgy érezték, hogy túl sok engedményt adtak, míg a horvát közvélemény zöme kevesellte azt.
Erre jöttek a dualizmus korának sérelmei, a lassú horvát gazdaságfejlesztés, a vasútfejlesztés és működtetés anomáliái valamint a nemzeti romantika mindkét oldalt eluraló túlzó szólamai. Kétségtelen, hogy 1918-ra már egyik fél nem sírta vissza a horvát-magyar együttélést, és a magyar politikai legkönnyebben éppen ezekről a horvát-szlavón területekről mondott le.
origo.hu
Mutatjuk a legfrissebb előrejelzést az amerikai választásról - videó
origo.hu
Kenéz Nóra szobatársa egy gyönyörű nő lett - képek
borsonline.hu
Károly király és Kamilla hazatértek Angliába: kiszivárgott a szakítás híre
magyarnemzet.hu
Dzsudzsák téved: már nem a klub az első
ripost.hu
"Földhöz vágta?" - durva vádak érték Andrei Mangrát, Szabó Zsófi megüthette magát
magyarnemzet.hu
A Liverpool két játékosa ma este nagyon ráfázhat, Szoboszlai kimaradhat
origo.hu
Megtörtént: összecsaptak az ukrán és az észak-koreai katonák
nemzetisport.hu
Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet
origo.hu
Hatalmas botrány a Netflixnél
origo.hu
Amerika választ - minden fontos hír az elnökválasztásról
origo.hu
Új edzője lett a Kecskemétnek
origo.hu
