Az ókori görögök sokáig úgy képzelték, hogy az égbe nyúló Olümposz hegy legmagasabb csúcsán csendben ülnek és figyelnek az istenek. Talán azon is vitázhattak, hogy milyen lehet a leginkább ideális derék-csípő méretaránya.
Ám miközben figyelték az emberek gondolatait és viselkedését, egyre inkább összezavarodtak. Hogyan nézne ki a tökéletes női alak? Milyen matematikai aránya lehet a legmegfelelőbb testzsíreloszlásnak? Mitől lesz egy nő vonzóbb, mint a másik?
A tizenkét olimpiai istenség végül talán úgy dönthetett, hogy a döntés jogát meghagyja az embereknek.
Így változhattak a történelem során folyamatosan az ideák, az emberi test vonzerejének apró részletei, amióta világ a világ.
Manapság az ideálisnak vélt női testalkatot gyakran a szuperkarcsú modellek és sztárok határozzák meg. A kutatók szerint ez a ránézésre tökéletesnek ható alak olyan testméreteken alapul, amelyek úgymond átlépik a kulturális határokat és történelmi korszakokat.
A testzsírelosztás, valamint a derék-csípő arány mindig igen fontos tényezőt jelentett az ideális női forma meghatározásában
– mondta Devendra Singh, a Texas Egyetem pszichológiai professzora, aki az 1990-es években bonyolult számításokat végzett a témában. – A testzsíreloszlás a derék-csípő méretarány a szépség, illetve a fizikai vonzóerő egyik mérőszáma, megbízhatóan jelzi előre a szervezet ösztrogénszintjét és így a női termékenységet.
A kutatók szerint a fizikai szépség és vonzerő egyik meghatározó alkotóeleme a „megfelelő" derék-csípő arány: a 0,7 körüli derék-csípő aránnyal rendelkező nőket a férfiak magasabb eséllyel tartják vonzóbbnak.
A csípő mérete egyenes arányban van a medence méretével, és jól jelzi, hogy a szervezet mennyi zsírt (tartalék energiát) tud elraktározni
– mutat rá a Journal of Biological Psychology tudományos lap. – A derék mérete viszont információt ad a személy egészségi állapotáról, termékenységéről.
Ám a nyugati társadalmakban, ahol már nem áll fenn a szezonálisan visszatérő éhínség veszélye, a derék, amely az egyén aktuális egészségi állapotát jelzi, sokkal fontosabb szerepet tölt be, mint a csípő, amikor egy nő szépségét és vonzerejét kell felmérni.
Az ideális női alakot vizsgálva az őskorban azonban a maitól egészen eltérő képet láthatunk.
A kihívásokkal teli környezet, a gyakori éhezés mind-mind azt jelentette, hogy elsősorban azok a nők tudtak érvényesülni, akik képesek voltak valahogyan növelni a testtömegüket
– mondta Viren Swami, az Anglia Ruskin Egyetem szociálpszichológiai professzora. – Ez ugyanis azt jelentette, hogy egészségesek és termékenyek.
Ezt az elméletet támasztják alá az őskori Vénusz-szobrok régészeti leletei is, amelyek összessége 35 000 és 7000 évvel ezelőtti időintervallumban keletkeztek.
Már első pillantásra is felismerhetően nőalakokat ábrázolnak, és valószínűleg termékenységszimbólumok, illetve a jólétet jelképezik.
Az erősen telt testalkathoz hangsúlyos mellek és vénuszdomb tartozik. Ezek közül is kiemelkedik a késő kőkorszakból, a Gravetti-kultúrából származó Willendorfi Vénusz, ami arra utal, hogy
tíz és százezer évvel ezelőtt az ideális női alak robusztus és kerek volt.
A kicsiny nőalaknak valószínűleg kultikus és vallási funkciói voltak.
A régészetben az ilyen típusú leleteket Vénusz-szobroknak nevezik, és a kutatók úgy gondolják, hogy a talán kissé eltúlzott szexuális vonásokkal rendelkező meztelen nők korabeli ábrázolása a korai termékenységi istennő képét követte. Ebből pedig az következik, hogy
az ókori világban az "asszonyos alak" jelentette az ideális női testképet.
Miután az élelemszerző életmód következtében a termékenység gondolata került előtérbe, ennek lett a jelképe a nő, az általános, mindenekfelett álló nő, a nagy Anya (Magna Mater), mint az élet forrása, aki mindennek a kezdete és vége.
A figurális ábrázolások pedig nem gyönyörködtetni kívántak, hanem a termékenységi varázslás szolgálatában álltak.
Az ókori görögök és rómaiak is Vénuszt vagy (más néven Aphroditét) tartották a szépség istennőjének, akit a szeretet, az öröm, a szenvedély, a szaporodás, a termékenység és a vágy istennőjeként is tiszteltek. A korabeli ábrázolásokon kivétel nélkül kerek arccal, nagy mellekkel és körte alakú testtel látható.
Vénuszt az ókori Rómában és Görögországban gyakran telt idomú testtel ábrázolták, ám a korábbi ábrázolásoknál kisebb mellekkel, teltebb csípővel és magasabb testtel.
Ez is azt bizonyítja, hogy a klasszikus női alakról szőtt elképzelés az évszázadok során sokat változott.
A 15. századi, itáliai reneszánsz hamisítatlan hangját képviselő Botticelli híres festményével, a Vénusz születésével ismét új ideákat teremtett:
a szépség a szellem és az anyag, az eszme és a természet egyesülését jelképezte.
Ennél a képnél a világhírrel büszkélkedhető festő majdnem teljesen hű maradt az ókori Vénusz-ábrázolásokhoz.
Később, a flamand festőművész, Rubens női portréi is pont azért járták be nagy sikerrel a világot a 16-17. században, mert "Rubenesque" megjelenésükkel (kövérkés és kerekded testükkel) egészséget és jólétet sugároztak.
Kritikusok szerint Rubens ragadta meg a legélethűbben a korszak nőideálját:
a szépségeszme néha olyan élethűre sikerült a vásznon, hogy az alkotásokat gyakran meg akarták semmisíteni.
Az istenek és istennők ábrázolásai régen és ma is nagy hatással voltak az ideáis testről alkotott képre. Vénusz alakját látva a nők igyekeztek követni az általa diktált trendeket:
a nők ezt felismerték, és számtalan módszerrel igyekeztek a derék-csípő méretarányt a számukra kedvezőbb irányba elmozdítani.
Ennek egyik eklatáns példája a szoros fűző, amellyel derekukat karcsúsították.
A késő reneszánsztól kezdve a fűző egyre népszerűbb lett a tökéletes formára törekvő nyugati hölgyek körében, és az is maradt egészen a 20. századig
– hangsúlyozza Viren Swami. – A nők gyakran talán túlzottan, már-már egészségtelen módon próbálták elérni a vágyott testalkatot. Mindenféle mesterkélt eszközökkel utánozták Vénusz alakját. A csípő- és fenéktájon alkalmazott párnák is ezt segítették, amivel a csípő szélességét igyekeztek növelni.
Miközben a fűzőket az extrém karcsúság elérésére használták, addig
az 1890-es években már egyre több cikk jelent meg a „divatos deformitás" és „halál a szoros kötése" témakörökben.
Az emberek felismerték a derék elszorításának veszélyeit, beleértve a belső szervek összepréselését, az emésztés akadályozását és a légszomj kialakulását.
Bethe Hagens antropológus a Vénusz-szobrokat tanulmányozva megpróbált az archaikus elemek mögé nézni. A korábbi kutatási eredményeknél egy lépéssel továbbment, és vitatni kezdte a görög és a római ideális test értelmezését.
Az egykori, írástudó kultúra nem igazán kedvelte a nőket: míg a „valódi" nők úgymond termelési gépekké váltak, úgy az anyákat szentként tisztelték
– magyarázta a professzor – A szobrászatban csak a tökéletes női formákat örökítették meg, amelyek talán egy kissé hasonlítanak egy fiatal férfi testéhez.
Hozzátette: nem véletlenül nem látunk soha elhízott vagy várandós női alakot az ókori művészetben.
Az elemzés során arra jutott, hogy a történelem vizsgálata során a kutatóknak talán mindvégig rossz elképzelésünk volt arról, hogy mi képviseli az ideális női test formáját. Az antropológus szerint meglehet, hogy a képeken, szobrokon csupán a profán test köszön vissza.
A művészetben elsősorban a bolondság, a szex és az elhagyatott örökkévaló isteni ifjúság jelenik meg
– hangsúlyozta Bethe Hagens. – Azt hiszem, ez egy jelentős felfedezés, hiszen ezekben az időkben az igazi női test a bölcsesség és a teremtés forrásához kapcsolódva túlságosan szent volt, és ezért nem merték modellezni.
Talán emiatt néznek ki teljesen másként a Vénusz-szobrok, mint a későbbi görög és római istennők.
Az antropológus szerint a művészeket talán egyfajta félelem is vezérelte a történelem évezredei során, amikor a női test megörökítésén fáradoztak.
A karcsútól a telkarcsúig és fordítva, az ideális alakról szőtt elképzelés folyamatosan változott és változik.
A kutatók viszont még ennél is tovább mentek: úgy gondolják, hogy bármikor visszatérhetünk Vénusz korába, és a közösségi média térhódításával ennek pontosan az ellenkezője is megtörténhet, hiszen az ideális testalkat mindig csak a nézőpont kérdése.
A szépség és az eszményi női alak egy emberi elképzelés, egyfajta konstrukciós terv, ami teljes mértékben attól függ, hogy honnan nézzük
– állítják kulturális teoretikusok.
Ám bármit is mondjon a tudomány, egyvalami egészen biztos: a divatos szépségeszmék hajszolása már a kezdetektől fogva az életünk részét képezik, és ezek örökösen változnak. Az igazi szépséget a kezdetektől fogva sokféle testformával és testmérettel ünneplik a világban. És talán pont ez az istenek ajándéka.