Daniel Hale Williams 1856. január 18-án született a pennsylvaniai Hollidaysburgban, Daniel és Sarah Williams ötödik gyermekeként. Édesapja fodrászként dolgozott, és családjával hamarosan a marylandi Annapolisba költözött, ám röviddel később tuberkulózisban meghalt.
Daniel anyja kétségbeesetten szembesült azzal, hogy egyedül biztosan nem tudja eltartani a családját, ezért néhány gyermekét a rokonokhoz küldte. Daniel Baltimore-ba került, ahol beállt egy cipész mellé segédnek, de azonnal visszatért anyjához, amikor ő elköltözött a testvéreivel. Ekkor már tisztességes fizetséget kapott a munkájáért, amiből a wisconsini Edgertonban nővérével közösen fodrászüzletet nyitott. A férfinak azonban hamarosan gyökeresen megváltozott az élete:
találkozott egy janemsville-i orvossal, akinek munkássága végérvényesen lenyűgözte.
Daniel ekkor határozta el, hogy a fodrászat helyett az orvostudomány útját szeretné járni, hogy segíthessen embertársain.
Az említett doktort Henry Palmernek hívták, aki meglátta a lelkesedést és a tehetséget az ifjúban, ezért maga mellé vette. Daniel itt dolgozott és tanult, majd 1880-ban elkezdte orvosi tanulmányait is a Northwestern University Medical Schoolban. Kitűnő tanulónak bizonyult, és afroamerikai származása miatt mindenhol ezer százalékos eredményt szeretett volna elérni.
Kimagaslott diáktársai közül, amire szüksége is volt:
a rabszolgaság teljes eltörlését csak az alkotmány 1865-ben elfogadott, 13. kiegészítése mondta ki.
Daniel 1883-ban végzett az egyetemen, és az eltelt tizennyolc év alatt vajmi keveset változott a korábban berögzült emberi gondolkodás a feketékkel szemben. Williams azonban saját rendelőt nyitott Chicagóban.
A 19. század végén még igen nehéz körülmények uralkodtak: dr. Williams orvosi praxisának korai éveiben gyakran kényszerült arra, hogy fekete pácienseit a kórházba lépés tilalma miatt az otthonaikban kezelje. Ám ez nem riasztotta vissza:
ha kellett, akár konyhai asztalokon végzett alkalmi műtéteket.
Közben minden igyekezetével szerette volna megcáfolni az akkoriban elterjedt,általános nézetet, miszerint „a színes bőrűek nem rendelkeznek elegendő intelligenciával, és ezáltal egyáltalán nem alkalmasak a gyógyításra”.
Dr. Williams kidolgozott egy antiszeptikus, fertőtlenítő eljárást is, amivel elismerést szerzett szakmai berkekben.
Hamarosan már sebészként segédkezett a South Side Dispensary egyik anatómiai klinikai oktatója mellett. Elkötelezett munkájára egyre többen felfigyeltek, és 1889-ben felkérték az Illinois Állami Egészségügyi Tanács tagjának, egy évvel később pedig kórházat alapított.
Daniel Hale Williams 1891. január 23-án nyitotta meg a három emeletes Provident Kórház és Képzési Iskola Egyesület kapuit, ahol nem csak a fekete bőrű orvosok képzését, hanem tizenkét ággyal az afroamerikai közösség tagjait is segítették.
Az első évben összesen 189 beteget kezeltek a kórházban. Közülük 141-en teljesen felgyógyultak betegségükből, 23-an jelentős javulást mutattak, hármuk állapota megváltozott és 22-en meghaltak. A kórház folyamatos pénzügyi nehézségekkel küzdött, és a vakcinák hiánya, illetve a szegényes körülmények miatt igen nehézzé vált a betegek gyógyítása.. Dr. Williams (vagy ahogy a betegei hívták, Dr. Dan)
egészségügyi intézményét mindjárt az első évben 87 százalékban sikeressé tette, ami figyelemre méltó eredménynek számított az akkori orvostársadalomban.
Később úgy nyilatkozott, a sikerét csupán annak köszönhette, hogy hatalmas lelkesedéssel vágott bele a gyógyításba, miközben ragaszkodott a legmagasabb színvonalú egészségügyi feltételekhez. Két és fél évvel később,
1893. július 9-én aztán minden megváltozott: egy fiatal, fekete bőrű férfit, egy bizonyos James Cornisht szállították be a Provident Kórházba,
akit egy utcai verekedésben megkéseltek. Élet és halál között lebegett, rengeteg vért veszített, és az amúgy is sokkos állapota gyorsan válságosra fordult. Az orvos hosszas töprengés után végül a beteg mellkasának felnyitását választotta.
Ez azonban akkoriban még ismeretlen műtéti területnek számított.
A beavatkozást röntgen, antibiotikumok, műtéti előkészületek vagy a mai modern műtéti eljárások eszközei nélkül végezte el.
És bár Dr. Dan tisztában volt a fertőzés és az esetlegesen bekövetkező halál kockázatával, mégsem állt el a beavatkozástól. Tisztában volt vele, hogy bátor döntések nélkül a betege egészen biztosan nem éli túl a következő huszonnégy órát.
Az orvos úgy döntött, hogy egyetlen esélye van, mégpedig az, ha egy egészen új eljárást, nyitott szívműtétet végez a páciensen. Felnyitotta a beteg mellkasát, és ekkor a szívburok jelentős károsodását észlelte. A sérülést biztos kézzel öltötte össze; közben igyekezett nem gondolni arra, hogy bármelyik apró, akár milliméternyi kézremegés is a betege életébe kerülhet. A műtét után antiszeptikus, az élő szervezetet fertőtlenítő kezdetleges eljárást alkalmazott, majd lezárta a mellkasi sebet.
A rendkívüli beavatkozás után ötvenegy nappal James Cornish gyógyultan lépett ki a kórház kapuján. Dr. Williams búcsúzóul még annyit mondott neki, hogy „diagnózisa szerint még legalább ötven évig fog élni". Műtéti sikerét a szerény orvos azonban nem verte nagy dobra. A helyi újságok mégis megneszelték a csodával határos esetet, és ezért gyorsan híre ment az orvos barvúrjának.
A siker egyetlen módja, hogy azzal az erővel bíráld felül az utadban álló akadályokat, amely ott szunnyad benned
– nyilatkozta később dr. Dan.
Az életmentő műtét után az orvostársadalom elismerése sem késlekedett: kijelentetté, hogy kollégájuk: beavatkozása forradalmasította az orvostudományi gyakorlatot. Dr. Dan azonban nem csupán a világ első, nyitott szívműtétjét hajtotta végre, hanem ő volt az az első sebész, akinek úgy sikerült fenyitnia egy ember mellkasi üregét, hogy a beteg meghalt volna.
1894-ben Dr. Williams Washingtonba költözött, ahol a Freedmen's Hospital főorvosaként folytatta az egészségügyi egyenlőtlenségek elleni küzdelmét a többnemzetiségű személyzet foglalkoztatásának ösztönzésével, miközben közbenjárására a kórház egyre több sebészeti eljárást végzett.
Az afroamerikai orvos közben teljesen átszervezte az egészségügyi intézményt: hét orvosi és sebészeti osztályt hozott létre, amelyek között volt patológiai és bakteriológiai egység is. A kórházban csak és kizárólag magasan képzett orvosok és ápolók dolgozhattak, bőrszíntől függetlenül. Sok minden egyéb mellett szakmai gyakorlati programot hirdetett az orvostan hallgatóknak is.
Sajnálom, hogy csak egy életem van, amit az országom szolgálatába állíthatok
– nyilatkozta ekkoriban a híressé vált, elhivatott orvos.
1895-ben megalapította a Nemzeti Orvosi Szövetséget, a fekete orvosok szakmai szervezetét (akkoriban ugyanis az Amerikai Orvosi Szövetségben tiltották a fekete orvosok tagságát). Emberfeletti erőfeszítéseit és sikereit csak ezután ismerték el igazán. Orvosok serege utazott az egész országból Washingtonba, hogy láthassák azt a kórházat,
ahol dr. Dan munkásságának köszönhetően jelentősen csökkent a betegek elhalálozási rátája,
és meglepő mértékben nőtt az ellátás és a gyógyítás hatékonysága. A kollégák emellett szívesen ültek be megfigyelőként az úttörő doktor egy-egy szívműtéti eljárására is.
Dr. Dan Washingtonban találkozott élete szerelmével, Alice Johnsonnal, akit hamarosan feleségül vett. A férfi 1898-ban felmondott mert úgy döntött, hogy ideje visszatérnie a Provident Kórházba. A házaspár visszaköltözött Chicagóba, ahol az orvos által alapított egészségügyi intézmény időközben tovább nőtt: a korábbi tizenkettővel szemben már hatvanöt beteget tudott fogadni és gyógyítani.
Dr. Williams a saját missziója mellett a közeli Mercy Kórházban
és a gazdag, fehér bőrű betegeknek fenntartott, exkluzív kórházban, a Szent Lukács Kórházban folytatta munkáját.
Emellett felkérést kapott arra is, hogy néhány beteget otthonában kezeljen, illetve felügyeljen bizonyos eljárásokat. 1912-ben kinevezték a Szent Lukács kórház sebészének, és dr. Dan végül nyugdíjba vonulásáig itt dolgozott. Majdnem húsz évig tanított a Meharry Orvostudományi Főiskolán, és 1913-ban engedélyezték tagságát az Amerikai Sebészek Kollégiumában, valamint a Chicagói Sebészeti Társaságban.
Az egész életében szerény, a munkájával szemben alázatos, kiváló képességekkel rendelkező orvos 1931. augusztus 4-én stroke-ot kapott és meghalt. Eredményeit az orovostársadalom mind mai napig világszerte elismeri és tiszteli.