Bizarr fadeszkás toalett enged bepillantást a londoni történelembe

Egy egyszerű fadeszkát is kiállítanak
Vágólapra másolva!
Egy ritka, 12. századi hármas vécét is kiállítanak hamarosan a londoni Docklands Múzeumban. A kilencszáz éves toalett valójában egy egyszerű fadeszka, amire három lyukat véstek. A mai szemmel kuriózumnak számító kiállítási darab ráadásul egészen különleges helyen kapott helyet.
Vágólapra másolva!

Igen intim közösségben éltek egymással

London egy szinte elfelejtett folyóját és annak egykori mindennapjait mutatja be az a kiállítás, amely hamarosan megnyitja kapuit a látogatók előtt a Docklands Múzeumban.

A tárlat egyik legbizarrabb darabja egy ritka, 12. századi, úgynevezett „hármas János" toalett, amely nevét a késői Sir John Haringtonról kapta, akihez a britek első „öblítős" vécéje kapcsolódik.

Egy egyszerű fadeszkát is kiállítanak Forrás: standard.co.uk

Ez a különös fadarab egykor a Temze föld alatti mellékfolyója felett függött, ahol egy virágzó kereskedelmi központ lakossági közösség tengette mindennapjait több száz évvel ezelőtt. A korábban teljesen szokványosnak tekinthető toalettet a helyi boltosok és az ott élők használtak, de nem akárhogyan. Az egymással igen intim közösségben élők ugyanis a kötéllel két oldalán felfüggesztett deszkát a mellékfolyó vize felett rögzítették két oldalról, miközben akár hárman is tudták egyidejűleg a dolgukat végezni rajta.

Szégyenérzet nélkül mutatták a hátsójukat

Ezt a jó állapotban lévő vécé alkalmatosságra a közelmúltban bukkantak a régészek, az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején feltárt felszín alatti mellékfolyónál.

– mondta Kate Sumnall, a londoni Docklands múzeum régészeti kurátora. – Meglepő módon még ismerni is vélünk néhány embert ebből a kis közösségből: a közeli bérház tulajdonosai, John de Flete és felesége, Cassandra használhatták, egyes vélemények szerint birtokolhatták ezt a jópofa toalettet. Az ingatlan a 12. században a Helle néven ismerték.

Beszédes tárgyi emlékeket mutatnak be

A múzeum „Secret Rivers", azaz Titkos folyók című kiállítás május 24-én nyitja kapuit és egészen október 27-ig lesz látható. A tárlaton azonban nem csak látható a Helle házbeli hármas vécé, de egy műanyag replikánál a szervezők kialakítottak egy szelfi pontot is. A kiállítás elsősorban az ősi londoni és az azóta eltűnt vagy elfeledett folyókból felbukkant tárgyakat mutatja be, köztük egy bronzkori kardot, lándzsahegyeket, baltafejeket a Temzéből, valamint egy 1775-1780-ból származó porcelán tálat és számos állati koponyát.

középkori toalett Forrás: Getty Images/iStockphoto/Dirk Baltrusch/Dirk Baltrusch

– magyarázta Kate Sumnall. – Bár Helle toalettje a három lyukkal nem igazán beszédes tárgyi emlék, mégis úgy gondoltuk, hogy azoknak igazi kuriózum lesz majd, akik érdeklődnek a történelem iránt.
A tárlaton emellett megjelenítik majd a korabeli hentesek standjait, ahol életszerűen igyekeztek illusztrálni a szakmához kapcsolódó, véres mozzanatokat, de lesznek sárban birkózó kiskutyák, bűzölgő halak és hasonló „finomságok". Legalábbis az előzetes tervek szerint.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!